Hadd menjek én feredőbe,igyatok a temetőbe.Ott temessem el, én. Reggel jó, reggel jó, reggel kurva jó - dúdolgatta-ferdítgette elhunyt pályatársa, Z. Zoltán sorait (Este jó, este jó, / este mégis jó) K. Dezső, és fölkelt kávét főzni. A gumi, még mindig nem vettem gumit, szitkozódott, és örvendezett, hogy ma, igen, ma, végre, van értelme, fölkelni, az életnek, mert elmegy az Ezeraprócikkbe, és megveszi a kávéfőzőbe a gumit. A régi már morzsákká pörkölődött, kikaparta a vájatból, azóta úgy főz kávét, hogy nyomja, nyomja felül a fekete bigyót, teljes súlyával ránehezedik, így is csak alig csurdogol, csöpög. Azóta csak magának főz, kávét, E. Kornélnak nem. Bocsáss meg, mondta magának, és fölszürcsölte a forró kortyot. Ma nincs foci, K. Dezső a válltáskába pakolt, valami könnyű olvasmányt még, hosszú az út az Ezeraprócikkig, Csernus-Lukács Lajos-Triff Viktor-Zsigmond János: Budapesti temetők, csak hetven oldal. Bármerre járunk Budapest utcáin és terein, halottak porait tapossuk. Évszázadok sok milliónyi halottja porlad a föld alatt - olvasott bele még a lakásban, aztán kilépett az Izabella utcára, a halottakra.
Nagy körút vagy kis körút, a Lehel (Kassák) piacon kezdje, vagy a Nyugatinál, ez itta. Kicsi, súgta E. Kornél, balra fordult tehát a Podmaniczkyn, E. Kornél vele tartott. A szokásos bodega a pályaudvaron, nézdegélés, nők, mint pornólapok, szigorúan, kívülről; vonatok. Már megint nem utazik Veresegyházára. Nézne pedig a kalauz, hogy két félárút vett. Ketten vagyunk egyek, mondaná, nem. Katonai temető is lehetett itt, mert amikor a Nyugati pályaudvart és a környező lakóházakat alapozták, a munkások kalapszám adták néhány garasért az itt talált kitüntetéseket és a mundérok rézpitykéit. Könyökölt E. Kornél a talponálló bádogtepsijére.
Lemezeket most nem nézegetünk, inkább a nőket, vonszolta magával az aluljáróban heves tiltakozása ellenére E. Kornélt, a Vesztendbe. Ide ült be, ki, rosszabb időkben, egy hosszú sörre a szökőkút partjára, áramoltak a nők. Ki az, aki. Néki is tetszene. Egy Éva a Pokolban. Próbáltam a nőket / a te szemeddel nézni / behatoltam egy húszévesbe / nem vette észre / én se / hogy már kétszázéves és néni, gondolta K. Dezső, nem írta le.
Ideje indulni, mocorgott E. Kornél, egykor nyit a Tokaji. A Terézvárosi temető a Jókai utca és a Teréz körút között helyezkedett el, olvasta K. Dezső a bédekkerben, menjünk a Jókain. Két deci tolcsvai, az egyik a tiéd. K. Dezső, maga is tolcsvai, itt otthon érezte magát. Ugyanazok a szakadt műbőr székek, évtizedek óta. K. Dezső itt írta legjobb versét, négy sor, ám hazafelé, a hatos villamoson, elfelejtette. Hatos volt, nem négyes, erre emlékezett, a versre, szerencsére, nem. E. Kornéltól pedig nem akarta megkérdezni. A gumi, miféle gumi, K. Dezső még maradt volna. Én szerencsétlenkedek azzal a rohadt kávéfőzővel, nem te, mit akarsz. Szeretnék reggelente én is kávét inni, mondta E. Kornél határozott és bocsánatkérő hangján, ahogyan életében is. K. Dezső nem tudott mit mondani, elindult.
Az Ezeraprócikk, ez aztán, K. Dezső csak nézett. Kibővítették a boltot, lehetett csatangolni, fogdosni fregolit, műanyag kádat, anyacsavart. Ha a Vesztend a Pokol, ez a Mennyország, turkált a tiplik között, s a kávéfőzőgumik! Nem emlékezett, milyen kell, vett háromfélét, E. Kornél persze elnézőn mosolygott. Ahogy szokta. K. Dezső nehezen viselte ezt a mosolyt, cipelte az utcán is, vicsorgott, köpött. De szájüregében még sokáig ott maradt a mosoly nyála. Ajkára ki se fagy az élet.
Éhes vagyok, amióta elhatározta, nem eszik pogácsát és nagyburgonyát kecsappal, bejárhatta élelemért a fél várost. Ebben az időben a város belterületének legszélén állt a Rókus kórház. Innen esős időben szinte járhatatlan dűlőút vezetett a káposztaföldeken keresztül az újonnan kijelölt temetőig. Útközben volt még két épület, a tót templom és a Makkhetes csárda, és el kellett haladni a város akasztófája mellett is. Erzsébet téri buszpályaudvar, hol Nemzeti süllyed el, még megvan, a pályaudvar, tehát restinek is lenni kell. Unicum nincs, rum. Milyen rum? Rumrum. Százötven forint. Zölddréher, debreceni. Az a közepes, jó lesz. Fröccsent a kolbászzsír a könyvre. Pestnek a XVIII. században több nagyobb temetője volt. Az egyik az Erzsébet tér déli részétől a Vörösmarty térig húzódott. Zabált K. Dezső a halottakon, kitunkolta a mustárt, hagyott E. Kornélnak is. A vége a tiéd. A következő sarkon a cukrász Gerbeaud család sírboltja áll, amikor meglátta az első bogarat. Fekete volt és fehér, kicsi, csápokkal. De nem csótány. A bogár a kolbász és a könyv között futkározott, még nem döntött. K. Dezső nem zavartatta magát, olvasott, evett. A Kerepesi temetőt 1847. június 15-én nyitották meg. Az első temetésre mégis hosszú ideig kellett várni, mert a lakosság idegenkedett az új, hatalmas és nehezen megközelíthető temetőtől. Ez viszont már csótány, kotorászott lakótelepi emlékeiben, a konyhában a mosogató alatt K. Dezső. Csótány bizony, helyeselt E. Kornél, jókora példány, Winkler tollárra való. K. Dezső elképzelte, amint a szakíró tollhegyére tűzi a bogarat (mely rovar!), fröccsen csótányvér, mint az immár végleg abbahagyott debreceni zsírja. És akkor újabb, immár - K. Dezső, és bizonyosan E. Kornél számára is - ismeretlen eredetű nagy, sötétbarna bogár érkezik, őrült tempóban szeli a betűket. Illetve, eredete megállapítható, nagy valószínűséggel a fasírtról jött. K. Dezső úgy dönt, befejezi az evést és az olvasásnak szenteli buszpályaudvar-béli életét. Már költözőben, nem sok van hátra. Jönnek éjszaka szétverni a szekrényeket, mondja valakinek (E. Kornélnak?) a takarítónő (!), midőn takarítógéppel (!) körbetisztítja K. Dezsőt. Talán a sör is a hipótól habzik, és mit adtak rum gyanánt, futkározik, akár bogarak a hűtőpultban, K. Dezső hátán a hideg, miközben a takarítónő fenyegetően közelít a géppel, takarodna innen. Hová, autóbuszok indulnak, Amszterdam, Bakonybél, Bratislava, Letenye, Praha, Velencefürdő, Venezia. Elindul a Bazilika felé.
A Szent István-bazilika felújításának egyik anyagi forrása az altemplom átalakítása urnatemetővé. K. Dezső még nem járt a bazilikában, E. Kornél be akar menni. Jó, beviszlek, de én kijövök, mormolja magában K. Dezső, megegyeztünk. De az altemplomba ne. Ne maradj ott sokáig. EGO SUM VIA VERITAS ET VITA, olvassa kint K. Dezső. Még két kocsma a Révay utcában, Cook Kapitány. Jön Adina, a párduc. Régen jártunk itt. Aztán a pince. A század első évtizedében megalakult a Halotthamvasztókat támogatók társasága, de törekvéseik az állam és az egyházak elutasítása miatt csak évtizedek múlva valósultak meg. A könyvet legközelebb a földalattin veszi elő. Az 1894-ben heves ellenkezés dacára (sokan a jó hegyvidéki telkek felhasználása miatt, mások a gyógyvizek elapadásától féltükben tiltakoztak) megnyitott Farkasréti temető hamar népszerűvé vált. K. Dezső otthon berakja a kávéfőzőbe a gumit, az egyik épp jó. Dupla adagot főz, igyál. Rágyújt, leül a billentyűk elé. Mit hagytam ki, kit? Budafok temetőjében nyugszik a labdarúgó olimpikon, Csordás Lajos. A kajakozó olimpiai bajnok, Urányi János sírja Csepelen van. Pestszenterzsébeten alussza örök álmát Kazi Aranka futóbajnok. Pestszentlőrincen nyugszik Szentgáli Antal, a vlagyivosztoki kikötő építője. Cinkotán Buday László, az aranycsapat labdarúgója. Az Újpest-Megyeri temetőben az amputált lábbal úszó olimpiai bajnok vízilabdázó, Halassy Olivér. Az óbudai (törökkői) temetőben Bieber Károly, a kovácsoltvas művésze. "budán vagy te is, E. Kornél. Holnap péntek, halottam napja. Jöjjön ki "budára. Most nem. Február 19-én, május 12-én, július 23-án, október 4-én. Talán. Holnap kimegy a Városligetbe, megáll a Fuit-kőnél, egy elnyugodott pesti polgár sírjánál, avart rugdal a névtelen sírra. Az összes halottjára. Ez jó lesz, K. Dezső elnyomja a cigarettát, írni kezdi soros tárcanovelláját.
Bizonyos Robinsonról, aki, nem bírván elviselni, hogy más is egyedül van a szigeten, megölte és lassan megeszegette Pénteket, magába tömte, csontjait lerágta és eltemette, a szigeten. Egyedül akart egyedül lenni.
Este jó, este jó, / este mégis jó, / este jó, este jó, / együtt lenni jó. // Nem félek, de azért / sírni akarok, / szállok én is, mint a füst, / mert könnyű vagyok....
Jönnek éjszaka szétverni a bútorokat.
