Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

„Több zenekar lesz”

Másodszor rendezik meg a Budapest Show­case Hubot (BuSH), amit harminc évvel ezelőtt minden bizonnyal kelet-európai könnyű­zenei seregszemlének neveztek volna. De míg harminc évvel ezelőtt az ún. szakma legyintett volna egy ilyen eseményre, most az érvényesülés egyik lehetséges útjának tűnik. A BuSH egyik alapítóját a részletekről kérdeztük.

A rock and roll nagykövete – Ki volt Cseke László?

Kilencvenéves korában elhunyt Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztő-műsorvezetője, aki Cseke László néven nemcsak a hallgatók kedvencévé, de a hatvanas évek hazai kémelhárítóinak és propagandistáinak a mumusává is vált. Még mozifilmet is készítettek róla karaktergyilkossági céllal.

Az elfelejtett vasútvonal

Több mint 75 éve álltak át Magyarországon a jobb oldali közlekedésre, Budapesten mégis találunk kivételt. A gödöllői HÉV-vonal átjáróiban ma is jobbra kell nézni először, hogy meggyőződjünk arról, jön-e a szerelvény.

A vártnál egyszerűbben

„Kifejezetten gitáralapú munka, és néhány egészen kellemes pillanat is fellelhető rajta” – írtuk tavaly megjelent 57th & 9th című lemezéről (Mi kérünk elnézést, Magyar Narancs, 2016. december 8.), ám ez nem lesajnálás volt, épp az ellenkezője.

Ördögök a falon

A retróhullám már jó ideje a nyolcvanas éveket nyaldossa, de ez az időszak sokkal nehezebben egyszerűsíthető le úgy, mint a korábbiak. Míg a hatvanas-hetvenes éveket néhány jellegzetes motívummal (táncdalfesztivál, trapéznadrág, illetve SZOT-üdülő, munkásőrség stb.) jól körül lehet járni, az azt követő évtized sokkal komplikáltabb.

„A turistaság jegyében”

128 évvel ezelőtt jelent meg az első magyar természetjáró folyóirat, a Turisták Lapja, és rövid idő alatt a legfontosabb és legbefolyásosabb fóruma lett a kirándulóknak.

Gyalog érdemes

Magyarország legészakibb tája csupa ellentmondás: pazar lehetőségek és szívszorító állapotok. Olykor nagyképűnek tűnik, olykor reménytelennek. De a leggyakrabban: káprázatos.

„Már nem is velünk beszélget”

Egy készülő forgatókönyvhöz gyűjtött anyagot, de meg sem állt Floridáig, ahol sikerült Bartók Béla akkor 92 éves fiát szóra bírnia. Ezután már nem sok kellett ahhoz, hogy saját költségén elkészítse a Bartók című dokumentumfilmet.

Mindent a kéznek

Első alkalommal jöttek össze a hazai független lemezkiadók, hogy vásárra vigyék portékájukat, bár a reménybeli eladásoknál fontosabb volt, hogy megismerjék egymást.

Termelési riport

Zenésznek születtek – 26 hangos történet a címe Babucs Kriszta könyvének, és nemcsak a cím, de az 1970-es évek Szép versek antológiáira emlékeztető fekete-fehér portrés borító is komoly vállalkozást sugall.

Kövess minket: