Pedig Daltrey-nak mindene megvolt, hogy felülmúlja ezeket a nótafákat. Szőke bozontjával, világító kék szemével annak a zenekarnak volt a frontembere, amelyik sokáig a harmadik volt a Beatles és Stones után, ők írták az első hard rock himnuszt (My Generation, 1965) és az első rockoperát (Tommy, 1969), de Daltrey főszerepeket is kapott, még Liszt Ferencet is eljátszhatta Ken Russell Lisztomania (1975) című filmjében. Ráadásul énekelni is megtanult, de talán éppen ez lett a veszte. Mert igaz, hogy mindig biztonsággal közlekedett az oktávok között, de a hangjából hiányzott a könnyedség, az a bizonyos spiritusz.
Szó sincs arról, hogy Daltrey rossz énekes lenne, sőt 70 fölött mintha nem is lenne más ambíciója, mint azzal hencegni, micsoda karbantartott torok az övé. 2014-ben a szintén veterán Wilco Johnsonnal (a Dr. Feelgoodból) készített albumot, 2015-től mostanáig a The Who-val turnézott. (A The Who rajta kívül immár Pete Townshend zeneszerző-gitárost jelenti meg egy rakás vendégzenészt – Keith Moon dobos 1978-ban, John Entwistle basszusgitáros 2002-ben halt meg.) Mostani szólólemezén (km. Pete Townshend) viszont hiába keresnénk zenekara rockos hangzását. Az As Long as I Have You amolyan „töltök egy órát kedvenceimmel” válogatás, ami főleg az 1960-as évek soulelő-adói előtt tiszteleg. A címadó dalt eredetileg a méltatlanul elfeledett Garnett Mimms énekelte 1964-ben, a Led Zeppelin is műsoron tartotta, de Daltrey előadásában olyan érzésünk lesz, mintha Tom Jonest akarná lenyomni. Sajnos ez a hozzáállás később sem nagyon változik, különösen Stephen Stills How Far, Joe Tex The Love You Save, mindenekelőtt Stevie Wonder You Haven’t Done Nothing című számaiban zavaró ez a bravúroskodás. Kész szerencse, hogy hősünket az Into My Arms című Nick Cave-balladában nem ragadja el a hév, és két saját szerzeményében, a Certified Rose-ban és az Always Heading Home-ban sem viszi túlzásba az üvöltözést. Ennek ellenére az As Long as I Have You egyetlen tanulsága annyi, hogy ami jól áll Van Morrisonnak vagy Eric Burdonnek, az Roger Daltrey-nak nem.
Polydor, 2018
