- ts -

Eljött a nagy pillanat, nota bene a honi DVD-forgalmazás jóvoltából, hogy egy mindmáig méltatlanul alulértékelt művet fölrakjunk a neki járó - legfelső - polcra, az aszúk közé. Nevezett műalkotás a maga idejében (1975-ös amerikai bemutatója után két esztendővel) megjárta a magyar mozikat is, igaz, akkor még Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja volt a címe.

Két brit sci-fi rajongó (író+illusztrátora) járja le az ufó-történelem állomásait Amerikában (51-es körzet, Roswell stb.). Az egyik fordulóban belebotlanak Paulba, az űrlénybe, aki 60 éve ragadt itt (lezuhant a gépe, és eltrafálta egy kislány Paul nevű kutyáját).

Szerintem elmúltak azok az idők, így utólag már azt is mondanám szívesen, noha nem lehet, hogy nem is voltak olyanok soha, amikor illett hasra esni egy-egy filmes idézet előtt. Ennek fényében tessék eldönteni, hogy Liam Neeson berlini antréja a leküzdhetetlen jólneveltségéről árulkodik vagy szimplán utánjátszó alkotói szándékokról.

Iljics Ramirez Sanchez, miszerint Carlos, vagyis a Sakál nem új vendég a filmvásznon: A Sakál árnyéka című (1997-es) amerikai verzió mellett számos műben szerepelt önmagában éppúgy, mint róla mintázott, de végül mégiscsak kitalált figuraként. Ezen művek promóciós anyagai közül egy sem mulasztja el a nagyérdemű tudtára adni, hogy az életfogytiglani büntetését töltő alany megtekintette a terméket, és áldását adta rá, vagy éppen nevetett rajta vagy csinált valami más emberit, ami a rácsokon kívül nem volt szokása.

Heti rendszerességgel jönnek a bankrablós filmek, így ha a szakágban tud valaki is bármi újat mondani, azt meg kell becsülni. E tényállapotban nyilván hosszan lengetjük a kalapunkat a mind ez idáig kevéssé ismert rendező, John Luessenhop filmje előtt, hisz' hősei úgy lépnek le a kirámolt pénzintézetből, mint a legnagyobbak: gyorsan és szellemesen.

Nincs nehezebb dolog a realista gyerekkönyvnél: író és olvasó itt egészen biztosan találkozik, a kölcsönös nehézségek mezején. Nos, a német nyelvterület momentán tán legmagasabban jegyzett szerzője, a száz fölötti kötetszámmal rajthoz álló osztrák művésznő igazán kitesz magáért, gyermekhősei (egy 15 éves bakfis, 13 éves öccse és hétesztendős kistesójuk) kalauzolásával egy tisztes polgári család felbomlásának a kellős közepébe vezetvén olvasóit.

Van egy titkos dokumentum Hollywoodban, jobban őrzik, mint a Coca-Cola receptjét - lapunknak mégis sikerült megszereznie. A hétpecsétes irat azt tartalmazza, hogy mit szabad, és mit nem, illetve mi a kötelező.

Emlékeznek a pszichiáter pszichiáterére, dr. Elliot Kupferbergre a Maffiózókból? Peter Bogdanovich, a híres rendező (író, dokumentumfilmes, akasztott ember) játszotta, aki 2004-ben rendezett is egy epizódot a híres sorozatból.

A kortárs amerikai bűnügyi regény, de talán érzékletesebb, ha thrillert mondunk, távolról sem gátlásos voltáról ismerszik meg, inkább az ellenkezőjéről: ha nem tartanának be bizonyos műfaji szabályokat, nyugodtan horrornak is hívhatnánk reprezentánsai többségét. S van még egy feltűnő közös vonása az újmódi iránynak: a gyerekek fokozott veszélynek vannak kitéve benne, nem ritkán a kárukra követnek el súlyosabbnál súlyosabb disznóságokat - másik gyerekek, de mégis inkább a felnőttek.

Nagy a sürgés-forgás a talált tárgyak osztályán, de mondhatnánk úgy is, hogy a Sasadi úton; helycsere készülődik ugyanis a dobogó első fokán. A mozikban keresgélt elveszett ereklyék listáján a Szent Grál eddig elvitathatatlan helyére tör a Római Birodalom Britanniában nyom nélkül elbitangolt kilencedik légiójának díszállata, egy hosszú rúdra erősített, színarany sas, a Szent Sas. Csak az utóbbi pár évben három expedíció indult el hosszú, kanyargós útjára (ebből kettő konkrétan - és természetesen is - Magyarországról), hogy megkeresse, s mindegyik inkább több, mint kevesebb sikerrel járt - ez aztán a tuti elveszett darab! Még jobban is próbára tehetné már valaki, hátha akkor is utánadobnák, ha nem keresné. Mondjuk a Grálra sem lehetett e téren sok panasz, Tom Hanks például a Louvre üvegpiramisának álcázva talált rá, és Harrison Fordnak is előkerült valahonnan.

Az "igazságügyi thrillerek" vagy akciózással fölkavart tárgyalótermi drámák tapasztalt mestere, a kilencvenes évek első számú bestseller-gyártója (alapképesítését tekintve könyvelő és jogász) újabb könyvében, ha nem is vált műfajt, de kétségívül tágítani igyekszik horizontját. Kevésbé jól nevelten: próbálja dúsítani közönségét. Egy ifjúsági regénnyel lép színre. Siessünk azonban leszögezni, műve leginkább a gyermekkorú főhős s az ő egyes szám első személyű előadásmódja miatt mondható ifjúsági regénynek, alkalmasint alig is tér el mindattól, amit a szerzőtől eddig megszokhattunk. Egy tárgyalási szakaszban tartó bűneset részesei leszünk 13 éves kalauzunk segedelmével, aki már az első lapokon megosztja velünk az ügyre vonatkozó - finoman szólva is kiforrott - gyanúját, míg a továbbiakban azt követhetjük figyelemmel, ahogy e gyanakvás bizonyítást nyer. Ide írhatnám, hogy "vagy elbukik", de felesleges - az események nem sodornak elénk gyakorlatilag semmi olyasmit, ami a végkifejletet illetően bárminő kételyt ébreszthetne bennünk, külső szemlélőkben. Az érintettek pedig végig konokul zúzzák, amit a szereposztás rájuk mért.

Az igaz történetekben az a jó, hogy lehetnek néhányan, akik ismerik végét, s így tudják, ki a gyilkos. A híres rendezők mindenkori következő dobásában meg az a jó, hogy mindenki tudja, mire készül épp a mester, vagy mivel készült éppen el.