DVD

A lovagkor vége

Jonathan English: Lovagok háborúja - Harc a végsőkig

  • - ts -
  • 2012. szeptember 9.

Film

Elsőre természetesen szörnyű az Ironclad címének magyar kiszerelése, pedig többszörösen is fedi a lényeget, valóban lovagok tusakodnak benne, s egynémelyük kétségkívül a végsőkig. A lényeg azonban az, hogy minden harc a végső immár: addig él ugyanis a mozi, míg léteznek benne az olyan ősi mesterségek, mint a lovagi is.

Vagy a marhahajcsári, az indiáni, a dagadti és soványi, marslakói vagy gladiátori; amikor eltűnnek a moziipar cipészei, varrónői és üstfoltozói, be lehet zárni a boltot. Ilyenformán ez a hatvanas évekből itt maradt cím nagyon is betalál: egy minden tekintetben meghaladott világ jelenik meg benne. Az elmúlást persze erősen sietteti, ha a mondott mesterségek képviselői fércmunkákat engednek ki a kezükből, ha az indián a hátán viseli a tollát, ha a cowboy cowgirl, ha a dagadt nem esik hasra, és a soványt nem törlik képen tortával, ha a gladiátor plüsstigrissel verekszik, a marslakó pedig békével jön - mert azt nem lehet.

Aktuális lovagjaink sokrétű háttérrel ereszkednek e vetítőtermi túlélőshow-ba, az inkább szolidnak mondható költségek perdöntő részét viszik a sztárok, akik közül nyilván a Róma c. tévésorozat Antoniusát adó James Purefoy a kedvencünk - s ez így lenne akkor is, ha nem emeli fel szavát Dörner kinevezése ellen. Csak hát, ugye. Csípjük még Brian Coxot is szerfelett, Derek Jacobit dettó, Földönkívüli János szerepében pedig maga Paul Giamatti lép fel, igaz, ő a kor kedvence. A látvány helyenként megjárja, de rendes forgatókönyvírókat, pláne rendezőt nem sikerült találni a mulatsághoz. Ami persze még így sem utolsó, bár ezt inkább a nosztalgia mondatja velünk, semmint józan, szakmai megfontolások.

Arról van szó, hogy a filmtörténet tán legmostohábban ábrázolt uralkodója, nevezett Földszűkletű János aláírja ugyan a Magna Chartát, de pofákat vág hozzá, s esze ágában sincs olyan marhaságokat betartani, mint például a legendás 61. cikkely, amely jogot adna a báróknak olyan disznóságokra, hogy a kártya megsértése esetén lefoglalják a király várait és egyéb ingatlanait. Mi más is lehetne ebből, mint egy derekas ostrom, bő vérengzéssel?

Giamatti úgy gurul dühbe, mint a művészettörténetben utoljára tán Pulykapipi Bodó Bélánál, s ha én tévésorozatokat fabrikálnék, az Ivanhoe remake-jében nyilván Purefoy venné át Roger Moore helyét - ezzel együtt az Ironclad egy hosszúra nyújtott, széteső és gyermeteg filmmű. Kár, hisz' lovagokat egyre ritkábban látni.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.