Animációs film

Mamutok, haza!

Jégkorszak 4.

  • - ts -
  • 2012. július 6.

Film

Jéges jégen, egy távoji gajakszisban… az úgy ment, hogy a motkány csak közel akart kerülni az ő makkjához, de sajna nem sikerült, sőt nagy haddelhadd kerekedett e vágyából, ami szinte azonnal rianáshoz vezetett, az pedig további – az egész filmidőre kiható – kalamajkát eredményezett, amit viszont az esetek döntő többségében csak egy nagyobb szabású vándorlással tudtak megnyugtatóan lerendezni a vicces pofájúra szerkesztett ősállatok, s azok közül is főleg a lajhár, a mamut és a kardfogú tigris (previously itt).

Most, a negyedik nekifutásra sincs semmi sem másképpen, az éhes motkány és a makk szemérmetlen közeledése ezúttal a kontinensek – feltehetően végérvényes – elválásához vezet, szükségképpen nagy robaj kíséretében; ismét 3D-ben vagyunk, mint már az előző alkalommal is. Akkor azt mondtunk, hogy a 3D nem tesz hozzá semmit az egész cucchoz, most ezt nem mondhatjuk, hisz nem ez a kérdés. Sokkal inkább az, hogy szőrös arculatú felebarátaink sztorija képes-e valamit hozzápakolni a technika vívmányaihoz. Nos nem, de nem is nagyon izgatja magát ezen. Így olyan az egész, mint amikor párbajoznak a freestylerek, csak előre el van döntve a meccs: jönnek a forgatókönyvírók, s a szőrösök csinálnak pár kunsztot, taps. Jönnek a technikusok, s a film is csinál pár kunsztot, szolid hüledezés a nézőtéren – győztek a technikusok, kérem a következőt (a vetítés előtti előzetesek szerint az év hátralevő részében mást sem látunk, mint ilyen 3D-s animációs marhaságokat Drakulától a lovagkorig és a Madagoscar-díjig). Persze, hogy győztek a gépkezelők, hiszen újra Lassie, a szakállas skót juhász vagy, hogy valamelyik szépunokáját említsük, Árnyék fáradságos hazatérésének történetén gondolkodni éppen nem kellhetett sokat, csak valahogy ráhúzni erre a jegesbandára.


Mindevvel együtt az ezerszer látott sztori, a háromszor már látott, s már először megszeretett fickókkal, s plusz az axióma, mely szerint egy újszülöttnek minden vicc új, most is szerfelett fogyasztható végeredményt produkált, amiért is módfelett kívánatosnak tartanám, ha az ötödik felvonást nem jegelnék sokáig.

Mi pedig ahelyett, hogy belemennénk afféle hasztalanságokba, hogy állja-e a versenyt Geszti Péter John Leguizamóval vagy Berzsenyi Zoltán Denis Learyvel (még szép), adaptáljuk önarcunkra az úgy várt ötödiket: Krisztyán Tódor és Tímár Mihály zúznak a Balaton jegén a nagy kukszi éjszakában, amikor a tihanyi apátság előtt a motkány hirtelen utánakap a makkjának, az kicsúszik a karmai közül és gurul lefelé, a tó felé…

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.