Animációs film

Mamutok, haza!

Jégkorszak 4.

  • - ts -
  • 2012. július 6.

Film

Jéges jégen, egy távoji gajakszisban… az úgy ment, hogy a motkány csak közel akart kerülni az ő makkjához, de sajna nem sikerült, sőt nagy haddelhadd kerekedett e vágyából, ami szinte azonnal rianáshoz vezetett, az pedig további – az egész filmidőre kiható – kalamajkát eredményezett, amit viszont az esetek döntő többségében csak egy nagyobb szabású vándorlással tudtak megnyugtatóan lerendezni a vicces pofájúra szerkesztett ősállatok, s azok közül is főleg a lajhár, a mamut és a kardfogú tigris (previously itt).

Most, a negyedik nekifutásra sincs semmi sem másképpen, az éhes motkány és a makk szemérmetlen közeledése ezúttal a kontinensek – feltehetően végérvényes – elválásához vezet, szükségképpen nagy robaj kíséretében; ismét 3D-ben vagyunk, mint már az előző alkalommal is. Akkor azt mondtunk, hogy a 3D nem tesz hozzá semmit az egész cucchoz, most ezt nem mondhatjuk, hisz nem ez a kérdés. Sokkal inkább az, hogy szőrös arculatú felebarátaink sztorija képes-e valamit hozzápakolni a technika vívmányaihoz. Nos nem, de nem is nagyon izgatja magát ezen. Így olyan az egész, mint amikor párbajoznak a freestylerek, csak előre el van döntve a meccs: jönnek a forgatókönyvírók, s a szőrösök csinálnak pár kunsztot, taps. Jönnek a technikusok, s a film is csinál pár kunsztot, szolid hüledezés a nézőtéren – győztek a technikusok, kérem a következőt (a vetítés előtti előzetesek szerint az év hátralevő részében mást sem látunk, mint ilyen 3D-s animációs marhaságokat Drakulától a lovagkorig és a Madagoscar-díjig). Persze, hogy győztek a gépkezelők, hiszen újra Lassie, a szakállas skót juhász vagy, hogy valamelyik szépunokáját említsük, Árnyék fáradságos hazatérésének történetén gondolkodni éppen nem kellhetett sokat, csak valahogy ráhúzni erre a jegesbandára.


Mindevvel együtt az ezerszer látott sztori, a háromszor már látott, s már először megszeretett fickókkal, s plusz az axióma, mely szerint egy újszülöttnek minden vicc új, most is szerfelett fogyasztható végeredményt produkált, amiért is módfelett kívánatosnak tartanám, ha az ötödik felvonást nem jegelnék sokáig.

Mi pedig ahelyett, hogy belemennénk afféle hasztalanságokba, hogy állja-e a versenyt Geszti Péter John Leguizamóval vagy Berzsenyi Zoltán Denis Learyvel (még szép), adaptáljuk önarcunkra az úgy várt ötödiket: Krisztyán Tódor és Tímár Mihály zúznak a Balaton jegén a nagy kukszi éjszakában, amikor a tihanyi apátság előtt a motkány hirtelen utánakap a makkjának, az kicsúszik a karmai közül és gurul lefelé, a tó felé…

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.