Film

Kicsi, de nagyon erősködik

Morten Tyldum: Fejvadászok

  • - ts -
  • 2012. június 28.

Film

Mindenekelőtt szögezzük le, Jo Nesbo 2008-as regényének moziváltozata lendületes, fordulatos, szórakoztató darab, ha nem is hagy túl mély nyomokat maga után, nem elfecsérelt idő megnézni. Voltaképpen itt be is fejeztem a mondandómat azon kedves olvasóknak, akik még nem látták: tessék elmenni, megnézni, utána majd tárgyalhatunk. Attól tartok ugyanis, hogy a következők a kedvüket szeghetik – azt persze megígérhetem, bár nem lesz könnyű betartani, hogy semmi olyat nem fecsegek ki, ami csökkenthetné a mű(vek) élvezeti értékét.

Egy regény filmmé farigcsálása – az esetek számottevő többségében, ha jár hozzáadott értékekkel, ha nem – kényszerűségből elvesz az eredeti tartalmakból, már ha fabatkát is ér az a regény, hisz mondjuk kétszáz oldalnyi sűrű szöveget aligha lehet másfél óra alatt képekben elmesélni. Felolvasni sem megy ennyi idő alatt. Ez adottság, igazodni kell hozzá. A gondok kivétel nélkül ott adódnak, ha az adaptáció abból vesz el, ami már az alapműben is inkább megerősítésre szorulna. Egy krimi esetében egyenesen végzetes, ha ez a valami a bátorság – még ha csak az alkotói bátorság is. Itt pedig sajnálatosan erről van szó.

Nesbo a Fejvadászokat melldöngetve kezdi, s hosszan aszerint is viselkedik, de a végére, az amerikai filmek dramaturgiájából átvett nagy csavarral visszafarol az egészből, épp, mint a körmét teátrálisan reszelgető kis nyuszi, aki az oroszlán láttán beismeri, hogy addig hülyeségeket beszélt.


 

Azért valamennyit elárulhatunk a kétségtelenül fordulatos történetről, azt jelesül, hogy egy alacsony termetű ember – voltaképpen közszájon forgó, ám politikailag bizonyosan inkorrekt – komplexusain nyugszik, pontosabban nem nyugszik. Roger már eleve azért nagymenő a szakmájában (a fejvadász az ő esetében HR-szakembert takar, az ellenfelénél pedig szökevények felkutatására szakosodott exkommandóst), mert a töpörtyűségét (168 cm, Skandináviában) kompenzálja, nem lehet második helyezett egy olyan versenyben, ahol az első adott esetben százkilencven. A kisember persze extraklasszis csajt is akar, s csak egyféleképpen gondolja megtarthatni, pénzen. Így nem elég a topfizetés, a fáradságos műkincsrablást is űznie kell: Nesbo dicséretére legyen mondva, nem ebből lesz a baj.

Szövögeti, szövögeti – végig színtiszta kocsmai nívón, ami persze nem nagy baj – ezt a politikailag problémás felvetését, s ki is bukik egy csomó, hasonlóan kínos következmény mindebből, de ezt kevésnek találván Nesbo egy börleszkbe csavarodó üldözést illeszt középre, ami – szerencsére – ki is teszi a teljes tárgyalási szakaszt; ebben aztán van minden, főként szerfelett mulatságos ízetlenkedés. A film is leszáll vele szó szerint a klotyó legmélyére, csak sajna előbb jön föl onnan, mint a regény. Pedig az az igazság, hogy mindketten jobban tették volna, ha ott maradnak. Mert hiába mondom én azt, hogy megértem, ha egy film nem akar hosszasan és realisztikusan mutogatni például egy mezőgazdasági gép villájára felnyársalt kutyát, de attól még az odakívánkozna, miként a slozibeli ügymenet fináléja is.

Ugyanakkor Nesbo sem különb a Deákné vásznánál, illetve filmeseinél: törpéje (ő mondja, dehogy én) torz gondolkodásának számos folyományából egész csinos kalamajkát kerít, aminek a végén minden perverziónkban kielégítve dőlhetnénk hátra, amikor elszégyelli magát, s gyorsan a konvencióknak megfelelő karokba tereli minden játékban maradt szereplőjét – ez pedig egyfelől marhaság, másfelől gyávaság. Amihez a szokatlanul gyenge színészek – inkluzíve a nagy sztár: Nikolaj Coster-Waldau – is hozzáteszik a magukét.

Marhaság akkor is, ha végig kocsmai/konyhai pszichologizálásban vagyunk. Gyávaság akkor is, ha e végső csavar tökéletesen elvégzi a feladatát, és valóban leesik az állunk (a film láttán sajna nem annyira, mint olvasva). Így végezvén pedig az egész addigi bátorsága már csak ízetlenkedésnek tűnik, s tényleg rossz ízű politikai inkorrektségnek.

A mozi egy ponton mégis hozzátesz valamit a könyvhöz; egyáltalán attól, hogy képeket használ, többet mutat, mint Nesbo legkevésbé „skandináv” krimije.

A Vertigo Média Kft. bemutatója

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.