- borz -

Dugós-partraszállós szubzsáner tévésorozatra hangolva, ami annyit tesz, hogy bőven ömlik a vér, omlanak a belek, de a szex csak módjával, hogy ne kelljen túl magas számot írni a karikába.

Motalko, azaz motoralkohol, régebben robbanómotorok hajtására használt, etil-alkohollal kevert benzin. Magyar találmány a múlt század húszas éveiből, és bármilyen furcsán hangzik, ez bizony a bioetanol előfutára volt. Egy helyen még biztosan árulják, egy kakukktojásként megmaradt családi benzinkútnál, a régi 7-es út mellett.

A szállodaigazgatónak viszonya van a recepciós csoportvezetővel (szakszerűbben mondva front line manager), de még vívódik a feleség és a szerető között. Utóbbinak sem egyszerű: két gyereke és férje van, szintén szállodai alkalmazott.

Papkisasszonynak születni egyszerre lehetett áldás és átok. A család legtöbbször szerény módban élt, a lányok nem számíthattak nagy hozományra, fényes partira, de megbecsült társadalmi állásra és jó nevelésre igen.

Michael Caine jó színész, szeretjük is nagyon, de a szerepek aggályos megválogatása soha nem tartozott az erényei közé. A Harry Brown egy fércmű, a színészi játékot kivéve minden más tekintetben alulról ostromolja a B szintet.

A nemzetközi kémthriller - a Turista-trilógia - középső kötete nálunk, Budapesten indul, nem is akárhogyan. Henry Gray amerikai expat, szabadúszó újságíró a csúcsra ért, egyszerre kaparintva meg álmai nőjét és nagy sztoriját, s innen zuhan a mélybe, amikor kidobják egy Vadász utcai bérház ötödik emeletéről.

"A két háború között nem jártam Bécsben, ahhoz pedig túl fiatal vagyok, hogy emlékezzem a régi Bécsre, aStrauss-muzsikára, a hazug, könnyed bájra. Nekem Bécs csak egy méltóság nélküli romváros, melynek romjaira a februári tél hatalmas hó- és jégrakásokat emelt" - e szavakkal kezdődik Graham Greene 1948-ban kelt regénye éppúgy, mint a belőle viharos gyorsasággal (1949-ben, Greene közreműködésével) elkészített Carol Reed-film is.

Megint egy értelmetlen amerikai remake. Ne tévesszen meg minket, hogy Egoyan rendezte - nem Atomot tett bele, csak néhány változtatást, ami eladhatóbbá teszi az újvilági piacon. Már a 2003-as francia eredeti (Nathalie, rendezte Anne Fontaine) sem volt egy nagy szám, amelyet az újrázók nemcsak fő vonalakban, de helyenként a legapróbb részletekig, mondhatni szolgai módon követtek.

Elia Kazan 1972-es filmje, A látogató minden posztháborús szindrómák máig ható, megkerülhetetlen filmje - és nem utolsósorban részletes beismerő vallomás, de ez most nem tartozik ide. A háborúnak egy ideje vége, s a veteránhoz látogatók jönnek, egykori harcostársai.

A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől.

John Currannek megadatott, hogy a hobbija váljon a főfoglalkozásává. Az ír könyvtáros Agatha Christie régi rajongójaként olvasói klubot vezetett, szerkesztője volt az írónőnek szentelt hírlevélnek, majd tanácsadónak kérték fel a devoni ház emlékmúzeummá alakításához. Miután elnyerte az örökösök bizalmát, hozzáférhetett a "titkos jegyzetfüzeteknek" nevezett több mint 70 irkához, amelyekben Christie pályája évtizedei során papírra vetette az ötleteit, terveit, megoldási variánsait - és még sok minden mást az olvasmány-, vendég- és ajándéklistától a receptig.