Tévésorozat

Toborzónóta

Válaszcsapás

  • - borz -
  • 2012. január 28.

Film

Dugós-partraszállós szubzsáner tévésorozatra hangolva, ami annyit tesz, hogy bőven ömlik a vér, omlanak a belek, de a szex csak módjával, hogy ne kelljen túl magas számot írni a karikába.

Az első évad hat, egyenként kb. 45 perces epizódja voltaképpen három nagyjátékfilm, merész túszmentő akciókról, amelyekhez napjaink válsággócai és csataterei adják a háttérsztorit.

A főtémát elintézhetjük azzal, hogy "te is lehetsz szuperhős, csak jöjj, és írj alá" (verbunk a 2000-es évekből). A szerepminta John Porter, az exkatona, aki 2003-ban ugyan elkúrta, padlóra került, de aztán talpra állt, és azóta egyszer sem bír hibázni. Az első történet hogyan is végződhetne másként, mint hogy hét év múltán, 2010-ben visszatér az eredeti helyszínre, felveszi az elejtett fonalat, és köt rá egy szép, nagy csomót. Hasonképpen derül fény az első évad végén arra is, hogy már annak idején sem Porter volt a hibás.

A sorozat toborzó jellege leginkább a főhős alakjában domborodik ki. John a nép egyszerű fia, szolgál a seregben, aztán bukott férfiként parkolóőr az MI6-nál (ez idő alatt természetesen hosszú a haja, valamint alkohol- és családi problémákkal küzd), hogy aztán egyik napról a másikra ő legyen a cég legkülönlegesebb különleges ügynöke. Még a főnökei sem győznek csodálkozni azon, hogy itt van ez az észak-londoni (értsd: proli) gyerek, nem tanult semmit, nem beszéli azoknak az országoknak a nyelvét, ahová a haza küldi, mégis ő menti meg minden részben a világot. Ez határozottan nóvumnak tűnik, hiszen Porterhez képest Jack Bauer egy Mezzofanti bíboros, Schwarzenegger, a jó Terminátor meg egy Lomb Kató. Egyébiránt a Válaszcsapásban egy szikrája sem fedezhető fel az eredetiségnek, untig ismert háborús és akciófilmek bontott tégláiból építkezik, de még a habarcs is lopott. A mellékalakok abban a szent pillanatban, ott helyben meghalnak, amint betöltötték dramaturgiai szerepüket, képek, beállítások sokasága köszön előre a tizennégy évesnél idősebb nézőknek (ami esetenként olyan nemkívánt mellékhatásokkal járt, hogy az iszlám fundamentalisták megrendítőnek szánt túszcsonkításos videoüzenetéről a Crimson Jihad emlékezetes fellépése ugrik be a nagy kedvenc True Liesból), és az alkotók a főhőssel együtt vallják, hogy semmi sem lehetetlen: az egyik jelenetben az akció irányítója a londoni központ monitorai előtt ülve arról értesül, hogy bajban van az ügynök a terepen; a következő jelenetben már Afganisztán úttalan útjain vezeti a terepjárót, hogy kimentse az emberét az addig türelmesen várakozó nagy bajból.

Mi sem kézenfekvőbb ezek után, mint hogy a Válaszcsapás fényes sikert aratott, a Sky1 már berendelte a harmadik évadot. De nem nekem, gondoltam fennhéjázón, amikor is megakadt a szemem a második évad 10. epizódjának előzetesén, amely a Batthyány téri metróaluljáróban indul, a 47-es villamoson ér véget kínzóan hamar, és a Terroristaüldözés Budapesten címet viseli. Nehogy már ne nézzem meg!

A sorozatot január 3-tól, keddenként vetíti az HBO, pénteki ismétlésekkel.


Sullivan Stapleton

A sorozat egyik hősét, Damien Scott őrmestert adó ausztrál színész nem ma kezdte sem a szexet, sem a partraszállást; ismerhetjük egyebek mellett az Animal Kingdom című filmből vagy a Rush - A hajsza és a Bordélyház című tévészériából is. E néhány kérdés is ezekre a témakörökre fókuszál.

*

Sullivan Stapleton: Tudtam, hogy több lesz a szex, több lesz az erőszak, és nagyobbak lesznek a robbanások, mint a legtöbb tévésorozatban. Ez része a mókának. Meglepetésként ért viszont, hogy Damiennek van kiosztva a teljes sorozatbeli szexmennyiség. Ha kézhez kapok egy szkriptet, azt nézem először, hogy merre kanyarodik a történet, milyen országokban forgatunk, kiket fogunk üldözni. De itt nemcsak a harci jelenetek voltak megadva, hanem szép sorjában az is, hogy Damient épp milyen pozícióban találjuk.

Magyar Narancs: Kiképzést is kapott, mármint harci kiképzést - nem könyvből, hanem valódi katonáktól. Milyen volt?

SS: Apám katonaember volt, és a nagyapáim is ezt a mesterséget űzték. A kötelességemnek éreztem, hogy kitegyek magamért, méltó legyek a családi örökségre. A kiképzőim közt többen is akadtak, akik részt vettek Black Ops akciókban - tele vannak a tévésorozatok a velük kapcsolatos klisékkel, kényelmes dolog elfeledkezni arról, hogy ezek a fiúk valóban a harc sűrűjében edződtek. Persze mi csak vaktölténnyel lövöldöztünk.

MN: Eltanult egy-két harci technikát?

SS: Mivel Damien az MMA (Mixed Martial Arts - kevert harcművészet) lelkes híve és művelője, Fokvárosban, a Dragon Power Gymbe jártam edzeni. Összehaverkodtam egy MMA-harcossal is, aki megtanított a "te khrueng khaeng khrueng khao" rúgásra, amit a budapesti forgatás során be is vetettem.

Az interjút az HBO bocsátotta a rendelkezésünkre, magyarországi exkluzivitással. Fordította: - kg -

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.