Film - Új bútorok - Cary Fukunaga: Jane Eyre

  • - borz -
  • 2011. október 13.

Zene

Papkisasszonynak születni egyszerre lehetett áldás és átok. A család legtöbbször szerény módban élt, a lányok nem számíthattak nagy hozományra, fényes partira, de megbecsült társadalmi állásra és jó nevelésre igen.
Bizonyára nem véletlen, hogy Jane Austennek és a Bront‘ nővéreknek is lelkész volt az apjuk. Ha nem a XIX. században élnek, a Bront‘kat imádta volna a bulvársajtó, és helyet kapnak a rekordok könyvében: három tehetséges regényíró egyetlen családban! Így viszont Emily a Fókusz helyett az irodalomtörténeti kánonba került be a legnagyobbak között jegyzett Üvöltő szelekkel, Charlotte pedig minden idők legnépszerűbb klasszikusai közé a Jane Eyre-rel.

A megfilmesítést persze egyikük sem úszhatta meg, műveik ott vannak a legtöbbször adaptált regények élmezőnyében. A Jane Eyre-nek (aka A lowoodi árva) 1910-től máig százéves múltja van a moziban, amelyen keresztül jól nyomon követhető nemcsak a hetedik művészet technika- és stílustörténete, de egy évszázad gondolkodás- és ízlésbeli változásai is. Hovatovább természetessé vált, hogy a klasszikusokból minden nemzedék elkészítse a maga verzióját, és a filmek közé immár teljes joggal sorolódnak be a nagykorúsított tévéváltozatok (főként minisorozatok formájában).

Ebbe a trendbe illeszkedik a legújabb, 2011-es Jane Eyre, de a kosztümös filmek rajongóinak figyelmét nyilván nem kerülte el, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben mintha sűrűsödtek és felgyorsultak volna az események. 1996: A kategóriás mozifilm Franco Zeffirelli rendezésében; 1997: angol tévéváltozat; 2006: angol minisorozat. Bár 1996 és 2011 között messze nem telt el egy emberöltő, annyiban stimmel a nemzedékváltás, hogy Zeffirelli és Cary Fukunaga, az új Jane Eyre rendezője között jó ötven év a korkülönbség. Erre alapozva joggal hihetnénk azt, hogy az 1996-ost viszonylag rövid idő múlva követő mostani adaptációt az igazolja, hogy Fukunaga valami radikálisan mást gondolt a regényről és/ vagy a filmről mint médiumról.

De nem. Rendezése simán elmenne remake-nek, a maga csekély számú dramaturgiai változtatásával (köztük a nem túl szerencsésen beillesztett visszatekintésekkel), a hasonló (mint a dúlt szívek hátteréül szolgáló sziklás-hangás táj) vagy az ódon Thornfield Hall esetében tök azonos helyszínnel (a derbyshire-i Haddon Hall, ahol minden újabb Jane Eyre-t kötelező forgatni). Hogy új generáció vette kezébe a megafont, az leginkább abban érhető tetten, hogy fiatalabb színészeket választott a főszerepekre: Rochestert Michael Fassbender, Jane-t a bájos Mia Wasikowska adja. Rochester itt nem megkérgesedett férfi, hanem cinikus és nyegle dandyt játszik, aki a meghiúsult nász után minden átmenet nélkül alakul át picsogó fiúvá, Wasikowska Jane-je pedig gyereklány, akiben csak néha, nyomokban sejlik fel az alázat és dac, naivitás és belátó erő, riadtság és vakmerőség azon kevercse, amelyet úgy csodáltunk Charlotte Gainsbourgh alakításában. Noha Fukugava operatőrből lett rendező, az a lehetőség is kiesik, hogy filmnyelvi forradalmat akart volna csinálni. Itt minden a régi, s az alkotók legmerészebb újítása abban merült ki, hogy másik lakberendezővel és varrónővel dolgoztattak.

A Szuez Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.