film - Oliver Sherman

  • - borz -
  • 2011. április 14.

Film

Elia Kazan 1972-es filmje, A látogató minden posztháborús szindrómák máig ható, megkerülhetetlen filmje - és nem utolsósorban részletes beismerő vallomás, de ez most nem tartozik ide. A háborúnak egy ideje vége, s a veteránhoz látogatók jönnek, egykori harcostársai.
Elia Kazan 1972-es filmje, A látogató minden posztháborús szindrómák máig ható, megkerülhetetlen filmje - és nem utolsósorban részletes beismerõ vallomás, de ez most nem tartozik ide. A háborúnak egy ideje vége, s a veteránhoz látogatók jönnek, egykori harcostársai. Számon kérni.

Ryan Redford filmjében mi mást is tehet, csavar egyet (közel sem akkorát, mint elsõre látszik) a mondott felálláson. Hét évvel az Öböl-háború után a családjával szépecskén éldegélõ - szép ház, feleség, két gyerek, kis üveg a konyhaszekrényben, ahova 25 centet tesznek minden csúnya szó után - Franklin Page-et (Donald Logue; Terriers, ER) fölkeresi címszereplõnk (Garret Dillahunt; Deadwood, ER). Úgy tûnik, alapvetõ, nézõpontbeli az eltérés: mi (nézõk) Shermannel érkezünk, míg anno hozzánk állítottak be - persze mindkét esetben váratlanul. Veteránjaink a fronton nem voltak közeli ismerõsök, de amikor Sherman súlyos lövést kapott, s a parancsnoka odahagyta volna, Franklin testi épségével sem törõdve sietett a segítségére - sikerrel (tettéért a haderõ sem maradt hálátlan).

Aki hõs a háborúban, az a békében is megállja a helyét, s akit meglõttek, az otthon sem lel nyugalomra. Sherman hívatlan és kellemetlen vendég, csak visszaráncigálná a másikat a sárba, de a történet - persze: rossz - vége szerint mégis õ látja tisztán és éli át a helyzetét. Ám az is õ, aki tévedhetetlenül választja mindig a rossz megoldást - hisz' csak ilyenek állnak elõtte. Ráadásul abban sem lehetünk biztosak, hogy Franklin a jót választotta. Magyarul, a háború tiszta szívás.

Vetítés: április 16-án, este hatkor a Kinóban

***

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.