Köves Gábor

Azonos gyakorisággal szólítják zseninek és a vászon megrontójának. Az Egy mindenki ellen című filmjével még csak szűk körben, a Visszafordíthatatlannal már nagyobb nyilvánosság előtt borzolta az idegeket. Hasonló érdemeket mondhat magáénak új filmje, az Enter the Void is, mely egy új forgalmazási rendszer jóvoltából kerül a hazai mozikba. Párizsban beszélgettünk vele.

Zengő tombolás, de semmi értelme nincs - Shakespeare-t idéz a narrátor, kiegyensúlyozott, már-már derűsen lemondó hangon, és jönnek sorra, mit jönnek, egymás sarkát tapossák ennek az értelmetlen zengő tombolásnak a mind máshogyan boldogtalan szereplői. Tulajdonképpen nem szép dolog ekkora poéngyilkossággal kezdeni egy filmet, és egy nyugton pihenő klasszikust mint legfőbb spoilerezőt előtérbe tolni, de ha Shakespeare az, aki ily találóan foglalta össze, amit Woody Allen a világegyetemről és azon belül is a földi élet hiábavalóságáról gondol, akkor jöjjön Shakespeare.

Eva Menasse első nekifutásra nagyregényt írt. A Vienna a Menasséékre sok mindenben hasonlító família és a huszadik századi Bécsre sok mindenben hasonlító város regénye, főszerepben zsidókkal, félzsidókkal és nem zsidókkal, kis lábú focistákkal és nagy lábon élő rokonokkal, legendás fizetőpincérekkel, és a legendából kimaradt, de családilag nyilvántartott alakokkal. A Berlinben élő osztrák írónővel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Maigret felügyelő magyarul eddig még ki nem adott eseteivel kezdte Simenon-sorozatát az Agave Kiadó, de a tervezett megjelenések között szerepelnek a szerző - magyarul ugyancsak kiadatlan - pszichológiai bűnregényei is. Maigret és megalkotójának viselt dolgairól a liége-i egyetem professor emeritusát, Jacques Dubois Simenon-szakértőt kérdeztük.

Alessandro Baricco a legnépszerűbb kortárs olasz írók egyike: a Selyem, a Tengeróceán vagy a Novecento (illetve az utóbbiból készült film, Az óceánjáró zongorista legendája) sokak kedvencévé tette a Narancs kérdéseire e-mailben válaszoló 53 éves szerzőt.

Jól számolt a bevezető írója: a három űrhajóson kívül nem volt negyedik utas a Holdra induló Apollo-11 fedélzetén, és abban is igaza lehet, hogy az ilyen messzi utazásokhoz "túl alacsony, túl kövér és túl zsidó" Norman Mailernek valóban fájhatott, hogy nem tarthat a trióval. Végül is ki, ha ő nem!

Január 10-én mutatja be az HBO a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó című saját készítésű sorozatát, melyet az alvilági felvilágosítók all star csapata, többek közt Martin Scorsese és Terence Winter (Maffiózók) jegyez. Szesztilalom, húszas évek, Atlantic City, Al Capone... A Caponét alakító brit színésszel, a Blöff vagy épp a Közellenségek játékosával beszélgettünk.

Cipőt a cipőboltból, Audrey Hepburnt ábrázoló pop-art képet a dizájnszaküzletből - ez is egyike a Király utcában őshonos kiskereskedelmi egyszeregynek, a zsidó negyedet éltető Negyed6 Negyed7 fesztivál két napján azonban helytörténet is kapható a Sirállyal szemközti dizájnboltban. A pillanatnyi profilbővítés elsősorban Szegő Dóri szociológusnak köszönhető: a Király utcai szaküzlet annak a sétának az első állomása, amely - viszonylag rendhagyó módon a városrészek hobbiszintű bejárásai sorában - nem elsősorban a múltat, hanem az olyan, nagyon is mai kezdeményezéseket hivatott bemutatni, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a zsidó negyed spontán rehabilitációjához. Vagy azért, mert jól felfogott üzleti érdekük, vagy azért, mert elhivatottságuk, vagy azért, mert a kettő keveréke úgy kívánja.

Stephen Fry alighanem kimeríti a reneszánsz ember fogalmát. Ezt a tényállást írói, színészi, rendezői, filmes, színházi, tévés, rádiós, futballklub-igazgatói, újságírói, közszolgálati, blogszerzői és még számos egyéb munkássága igazolja. A sokoldalú alkotó harmadik magyarul megjelent regénye, a Csináljunk történelmet alkalmából válaszolt kérdéseinkre.

25 éve került a mozikba (az amerikaiakba, mert hozzánk csak két év késéssel jutott) Robert Zemeckis klasszikusa, a Vissza a jövőbe, majd szép sorban jöttek a folytatások. Az évforduló és a Blu-ray kiadás alkalmából a filmek forgatókönyvírója és producere, a természetesen magyar felmenőkkel is büszkélkedő Bob Gale sztorizgatott nekünk.

Hálás lehet az az újságíró, akit akár 15 percre egyedül hagynak egy jelentős s még alkotói ereje teljében lévő filmessel (meg egy bekapcsolt diktafonnal), hát még az, aki a megbeszéltnél mindig egy kicsivel korábban kezdődő kitessékelés után is kérdezhet még egyet-kettőt. Stig Björkman svéd filmes-filmkritikus-fotográfus szerencsés sorszámot húzott Woody Allenhez: a standard 15-20 perchez képest 10 évet kapott arra, hogy Allen munkásságát (2002-ig bezárólag) a legilletékesebbel átbeszélje. Filmről filmre, fontolva haladva, sajtóügyintézőktől és a külvilág zajától cseppet sem zavartatva. A szeánszok hol Allen munkahelyén, hol tetőteraszos manhattani lakásán zajlottak, melyről tudjuk, hogy Allen sokkal szívesebben él itt, mint az utókor szíves emlékezetében. Tudjuk, de vigyázat, nem ebből a könyvből tudjuk, ahogy a szendvics feltalálását tárgyaló humoreszkért és a hasonló hangvételű gyöngyszemekért is más könyveket kell fellapozni. A megszokott Allen-kép tükrében ugyanis Björkman beszélgetőkönyve meglehetősen sótlan produkció, de - kellő képzavarral élve - épp ez a szokatlan sótlanság adja meg a mű sava-borsát. Ez ugyanis a hosszú, megfontolt kérdések és a hosszú, átgondolt válaszok könyve, egyszersmind az a ritka példány a harmincnál is több könyvet számláló Woody-irodalmon belül (a másik ilyen Eric Lax munkája), melyet maga az életmű elkövetője is láttamozott.