- legát -

A számos nemzetközi sikerrel büszkélkedő 36 éves ukrán szerző éppúgy Jerofejev telihányt gimnasztyorkájából bújt elő, mint sztárrá avatott orosz kollégái: hősei isznak és isznak és isznak, miközben csuda dolgok történnek velük. A Depeche Mode közvetlenül a Szovjetunió széthullása után, 1993-ban játszódik. Az immár független Ukrajnában azonban nyomokban sem látni a szabadság örömtüzeit: a széthullott birodalom romjai között tengődő fiatalemberek őrült kalandjain keresztül avval a korszakkal szembesülhetünk, ami nekünk is megvolt, de közel sem ennyire reménytelen kulisszák között.

A "Kádár-korszak virágzása és romlása" alcímet is viselhetné az MTI fényképalbum-sorozatának legújabb darabja. A jóléti szocializmus évtizede sokak számára ma is mézes ábrándozások forrása, még csak el sem ítélhető módon.

"Új fajták fognak teremtőjükként áldani engem. Boldog és csodálatos lények köszönik a létüket nekem. Nincs apa, aki annyi hálát érdemelne gyermekeitől, mint tőlük majd én." Frankenstein doktor szavait bárki alkotó ember magáénak érezheti, a bajok csak akkor kezdődnek, ha mindez csupasz becsvágy csupán, gondolatok nélkül. Mundruczó Kornél doktora magyar filmrendező, alkotó helyett görcsösen alkotni akaró ember - helyben vagyunk.

Egyszer már láthattunk kamu Andy Warhol 3D-t: az Akácfa utcai, egykori Gorkij moziban (jelenleg a Jehova tanúinak temploma) a kilencvenes évek közepén nem a szokásos vurstlidarabokat, a Tenger titkait, a Csattogó gördeszkákat vagy a Száguldó hullámvasutat vetítették, hanem az Andy Warhol's Frankenstein című térhatású rémfilmet. A lejárt szavatosságú - és teljes joggal hatalmasat bukó - 1973-as produkcióhoz Warhol csak a nevét adta a haverok kérésére (a rendező Paul Morrissey, a főszereplő Joe Dallesandro és Udo Kier volt). Mindezt azért érdemes felidézni, mert a Szépművészeti Múzeum pár napos kiállításán újabb kamu részesei lehettek a látogatók.

Sokan gondolják úgy, hogy ha a nagyképű hangmérnök a szakmaiságot, a professzionalitást és egyáltalán a precíz munkát kéri számon a lusta/részeg/laza zenészeken, akkor csak elő kell kapni a 72-es Stones-albumot, és eljön az igazság pillanata. A legenda szerint ugyanis az eredetileg dupla vinilen (akkoriban ennek jelentősége volt!) megjelent Exile... valójában egy véget nem érő buli "mellékterméke", ám ennek ellenére a rock and roll csúcsteljesítménye, ami nem véletlenül szerepel ma is előkelő helyen az ilyen-olyan "minden idők legjobb albumai" listákon. (A Rolling Stone 500-as listáján például a hetedik.)

A vonatoknál csak az utasok járnak ritkábban errefelé. A madarakról meg már ne is beszéljünk.

Az 1960-as évek eleje kivételes pillanata volt az amerikai szórakoztatóiparnak. Dr. Frankenstein szabadságot vett ki, valamelyik felelőtlen viceházmester pedig véletlenül lesodorta a polcról azt a gondosan elzárt palackot, amiben különös szellem lakott. Ha józan fejjel meghallgatjuk Bob Dylan második albumát (The Freewheelin' Bob Dylan - 1963), hiába a Blowin' In The Wind, az A Hard Rain's a-Gonna Fall vagy a Masters of War, elsősorban az irritáló énekbeszéd és a halláskárosító szájharmonikázás tűnik fel. - legát -

A rendszerváltás megcáfolhatatlan eredménye, hogy a magyar turista ma már oly gyakran utazik az észak-afrikai turistadiktatúrába, mint a hetvenes években, Lelle alsóra SZOT-beutalóval. Tunéziában körülbelül ugyanekkor döntöttek az idegenforgalom fellendítéséről, és a nyitás jegyében örömmel fogadtak mindenféle stábot.

A The Beatles Antológia megjelenése óta a magyar könyvpiacon évről évre felbukkannak ún. "pazar" könnyűzenei kiadványok, melyeket csak azért nem mondanánk albumnak, mert annak ilyenkor más jelentése van. Természetesen nem arról van szó, hogy e könyvek szerzői és kiadói (esetleg hősei) mindenféle kutyaütőt próbálnak színes mázzal bevont műnyomón "klasszicizálni" - úgy tűnik, a szuperkönyv valóban csak a legnagyobbaknak jár, emlékeim szerint a Beatles mellett csupán a Stones, a Pink Floyd és a U2 büszkélkedhet ilyesmivel - legalábbis magyar fordításban.

Egy BKV-busznak is van itt végállomása, a közönség számára azonban nem létezik. "Dodókám, megvan a helyszín, ahol a Kovács Lajos ki tudna jönni hugyálni jégeralsóban azután, hogy megerőszakolta a Tóth Orsit! Basszus, ez jobb, mint Románia! És az a legjobb, hogy nincs semmi antikolás, mint a Tarr Bélánál. Ez úgy mai, hogy tegnapi, ha érted, miről beszélek. Apám, ha meglátod azt a hombárt, amit most épp látok, le fogod szarni a lábad! Te! Mi lenne, ha beültetnénk oda a Hobót Deák Bill-lel? Csak úgy, brahiból... A francokat Ukrajnában, itt Pesten, a Csömöri úti felüljárótól balra!"

"De a baba újra csak röfögött. Alice ijedten az arcába nézett, hogy lássa, mi lelte. Annyi bizonyos, csúnya, pisze orra volt neki s pirinyó szeme. Alig látszott ki a hájrétegből. Alice rá se tudott már nézni" - nem hinném, hogy létezik bárki a világon, aki hitelesebben tudná ezt a jelenetet megrendezni, mint Tim Burton.

Tán egy évtizede, hogy idáig fut a 7-es busz. Az impozáns végállomási kanyart lakótelep öleli, ám a szerető karok nem érnek össze, málló kőkerítés barmolja a körpanorámát, mögötte vasúti pálya. De ami a busz tábláján áll: "Budafok-Albertfalva vasútállomás", annak nyomát sem látni.