Könyv - Komolyra fordítva - Keith Shadwick: Led Zeppelin (1968-1980)

  • - legát -
  • 2010. április 8.

Zene

A The Beatles Antológia megjelenése óta a magyar könyvpiacon évről évre felbukkannak ún. "pazar" könnyűzenei kiadványok, melyeket csak azért nem mondanánk albumnak, mert annak ilyenkor más jelentése van. Természetesen nem arról van szó, hogy e könyvek szerzői és kiadói (esetleg hősei) mindenféle kutyaütőt próbálnak színes mázzal bevont műnyomón "klasszicizálni" - úgy tűnik, a szuperkönyv valóban csak a legnagyobbaknak jár, emlékeim szerint a Beatles mellett csupán a Stones, a Pink Floyd és a U2 büszkélkedhet ilyesmivel - legalábbis magyar fordításban.

A The Beatles Antológia megjelenése óta a magyar könyvpiacon évről évre felbukkannak ún. "pazar" könnyűzenei kiadványok, melyeket csak azért nem mondanánk albumnak, mert annak ilyenkor más jelentése van. Természetesen nem arról van szó, hogy e könyvek szerzői és kiadói (esetleg hősei) mindenféle kutyaütőt próbálnak színes mázzal bevont műnyomón "klasszicizálni" - úgy tűnik, a szuperkönyv valóban csak a legnagyobbaknak jár, emlékeim szerint a Beatles mellett csupán a Stones, a Pink Floyd és a U2 büszkélkedhet ilyesmivel - legalábbis magyar fordításban.

És most már a Led Zeppelin is, legalábbis, ha a méreteket nézzük. Ám Keith Shadwick könyve több okból sem illeszthető a felsoroltak közé. Legnagyobb szomorúságunkra a képanyag szegényesebb (csak fekete-fehér fotókat tartalmaz annak ellenére, hogy többségük eredetileg valószínűleg színes), amit azonban kellőképpen ellensúlyoz, hogy a szerző nem a zenekar "sztorijára" helyezi a hangsúlyt, hanem - és ebben valószínűleg egyedülálló - a dalokra, a lemezekre. Persze olvastunk már épp elég "keletkezéstörténetet", és ez legtöbbször csak arra volt jó, hogy a dalszerző, az előadó ostobasága felszínre kerüljön, ám olyat nem nagyon, hogy valaki kifejezetten zenei szempontból elemezzen egy könnyűzenei produkciót. A szaxofonosként is jegyzett Shadwick így járt el, ami valóban párját ritkító vállalkozás. Csakhogy - és evvel valószínűleg a fanatikusok is egyetértenek - az életműben akad néhány szerzemény, ami valójában szóra sem érdemes. Ellenben az együttes történetét számos olyan, a zenétől független epizód - Bonham alkoholizmusa, Page spirituális, a pletykák szerint perverz elszállásai és a többi - kísérte, amit tisztázni kellett volna.

A szerző, bár szó sincs rajongói elfogultságról, tapintattal kezeli a problémás "elemeket", ami csak azért zavaró, mert közben oldalakon keresztül olvashatunk olyan, ma már tulajdonképpen lényegtelen tényekről, mint például hogy a Zep angliai kiadója kezdetben milyen bizalmatlan volt, vagy hogy a maga idején (1969- 1975 között) mekkora sérelem volt a zenekar számára, hogy az amerikai szaksajtó - élén a Rolling Stone-nal - a zajos sikerek ellenére sem kezelte őket illő módon.

Csupán azért nem tarthatjuk szőrszálhasogatónak ezeket a hosszas méltatlankodásokat, mert akkor mit mondhatnánk a továbbiakat illetően? Érezhető, hogy Shadwicket sokkal inkább a fák érdeklik, mint az erdő, így hát szinte kéjesen merül el bizonyos apróságokban. "A dal első brigde-éhez (...) érve (0:42-nél) megint nincs énekszólam a riff mellett - ezúttal viszont olyan ütemjelzés következik, ami nagyon ritka a rockzenében: csak Captain Beefheart és Frank Zappa engedték meg maguknak olykor", írja például a Black Dog című számról, de bárhol üssük fel a könyvet, nagy valószínűséggel hasonló elemzésbe futunk. Mindez olykor fárasztó, olykor roppant érdekes. Szó se róla, Shadwick tiszteletre méltó munkát végzett, ám biztosan erre van szükség? Bizonyos, ha átrágjuk magunkat a döbbenetes mennyiségű információn, másképp ülünk le egy-egy Zeppelin-lemezt meghallgatni, de ha fel is tűnik, hogy 0:42-nél különös ütemjelzés következik, a dal ugyanaz marad: kizárólag az érzékekre ható rock and roll.

Fordította: Wolf Péter. Cartaphilus, 2009, 320 oldal, 6900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.