könyv - SZERHIJ ZSADAN: DEPECHE MODE

  • - legát -
  • 2010. október 7.

Zene

A számos nemzetközi sikerrel büszkélkedő 36 éves ukrán szerző éppúgy Jerofejev telihányt gimnasztyorkájából bújt elő, mint sztárrá avatott orosz kollégái: hősei isznak és isznak és isznak, miközben csuda dolgok történnek velük. A Depeche Mode közvetlenül a Szovjetunió széthullása után, 1993-ban játszódik. Az immár független Ukrajnában azonban nyomokban sem látni a szabadság örömtüzeit: a széthullott birodalom romjai között tengődő fiatalemberek őrült kalandjain keresztül avval a korszakkal szembesülhetünk, ami nekünk is megvolt, de közel sem ennyire reménytelen kulisszák között.
A számos nemzetközi sikerrel büszkélkedõ 36 éves ukrán szerzõ éppúgy Jerofejev telihányt gimnasztyorkájából bújt elõ, mint sztárrá avatott orosz kollégái: hõsei isznak és isznak és isznak, miközben csuda dolgok történnek velük.

A Depeche Mode közvetlenül a Szovjetunió széthullása után, 1993-ban játszódik. Az immár független Ukrajnában azonban nyomokban sem látni a szabadság örömtüzeit: a széthullott birodalom romjai között tengõdõ fiatalemberek õrült kalandjain keresztül avval a korszakkal szembesülhetünk, ami nekünk is megvolt, de közel sem ennyire reménytelen kulisszák között. Dosztojevszkijhez hasonlóan Zsadan is diákokkal dolgozik, de legfeljebb annyiban rokonlelkek, hogy õk is koszos odvakból bújnak elõ, romlottságuk "környezeti ártalom". De amíg a közismert elõdök állandó lázban égve a világot akarják megváltani, az ukrán fiúk csupán jól érezni magukat. És ez ital nélkül lehetetlen.

A Depeche Mode vodkában, konyakban, denaturált szeszben úszik. Az író késõ kamaszkori élményeit meséli el, ami persze nem biztos, hogy így esett, de mit számít? Ahogy a piás csellengõknél, itt is a haverok a kulcsfigurák, és a velük történt vicces és/vagy tragikus események jelentik a regényt, ami az Úton paródiájaként éppúgy mûködik, mint posztszovjet Trainspottingként. Zsadan kellõ távolságtartással, legtöbbször biztos kézzel, bravúrosan írja le a kalandokat. Érezzük ugyan a nyomasztó miliõ orrfacsaró bûzét, a szereplõk rosszullétét és szenvedését, legtöbbször mégis csak röhögünk, lelkifurdalás nélkül. De ahogy a kocsmaasztalnál, ha valamelyik jó svádájú törzsvendég visszaemlékezik, néha itt is túl sok a fecsegés, az üresjárat.

Pikáns aktualitása a könyvnek, hogy a Zsadan által megénekelt szánalmas labdarúgócsapat, a Harkovi Fémmunkás a közelmúltban ötöt lõtt a Debrecennek.

Fordította: Körner Gábor. Európa, 2010, 276 oldal, 2200 Ft

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.