- sisso -

A magyar némafilmek kilencvenöt százaléka és az 1945 előtt készült hangosfilmek huszonöt százaléka nyomtalanul eltűnt, megsemmisült, vagy talán még mindig felfedezetlenül hever valamelyik belvárosi padláson, átadva a bomlásnak nyersanyagát. Számos, Budapesten indult és később világsztárrá vált színész, így Gaál Franciska emléke is sajnos így veszett homályba.

A Hajógyári-sziget nagycsarnokába néhány napra beköltözött a magyar dizájn. A Tér és Rend című folyóirat trendereinek álma. A másfél szintes útvesztőben kisebb műhelyek mutatkoztak be alternatív termékeikkel, és próbálták felvilágosítani potenciális vásárlóikat arról, hogyan épülnek be az új esztétikai-funkcionális összefüggések a modern háztartásba. Minden kiállítási négyzetméterre jutott egy bútordarab meg egy értékesítési menedzser. Csak a bemutató plakátján látható nagy piros fotel eredetije nem volt sehol.

Menekülés a rövidfilmbe - ezt az alcímet adták a francia clermond-ferrand-i rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeiből való válogatásnak. A fesztiválra megmerítkezni rendszeresen kimenekülő magyar fiatalok úgy gondolták, nem árt megismerni a második évezred végének francia mindennapjait kisfilmek által, és ez csak használ a magyar alternatív filmtejesztői hálózatok vérkeringésének. Igazuk is volt, csupán a technika ördögével nem sikerült mindig megküzdeniük.

Szeptember második fele a finn kultúrához való közelítéssel telt a Kortárs Művészetek Házában, ahol az intézmény hagyományaihoz híven természetesen kiemelt szerep jutott a mozgásművészetnek. Volt azonban fényerő, hangerő és gyomorerősítő is a kulturális változatosság kedvéért.

A Petőfi Csarnokban évről évre megrendezett ásvány- és drágakőbörze kitűnő alkalom arra, hogy a szervetlen dolgokhoz vonzódó emberek eltölthessenek egy napot kedvenc dolgaik között. Ezúttal mi is velük tartottunk, és megpróbáltuk felfedezni a szépséget elfoglaltságukban. Nem volt könnyű. De megérte.

Mint egy korábbi cikkünkben jeleztük, van új hely a nap alatt. Mégis célravezetőnek látjuk, ha részletesebben beszámolunk a kocsmáról, mert előfordulhat, hogy egyesek átsiklottak a tény fölött: Budapestnek vadonatúj kerthelyisége nyílt, méghozzá a város májában, bár az évszakok váltakozására való tekintettel hamarosan bezár. Az utolsó pillanatot kaptuk el.

Túrni kell, és jőni fog. Higgyék el, érdemes kutatni a jó ponyvák után, esküszöm, még egy kiskörúti könyv-végkiárusítás giccsparádéján is. Ott találtam ugyanis leértékelve Koonitz újabb magyar kiadását, tartalmához képest igen olcsón, borzongatóan kommersz borítójával együtt - keselyű a teliholdban, megnyúlt árnyak a kisváros bozótjai között magasnyomással, és a többi túlzó grafikai effekt, ami mind arra szolgál, hogy messzire elkerüljük az írott betűt. Egyetlen könyvét olvastam néhány évvel ezelőtt, a Rossz hely címűt, amivel számomra végleg megszűnt az olyannyira kedvelt Stephen King monopóliuma. Addig ugyanis nem volt olyan, hogy ne mertem volna egyedül olvasni, és meg kelljen várnom, míg valaki hazaér. Sőt nem túlzok, ha azt állítom, hogy a szobában lévőnek ébren kellett maradnia a fejezet végéig, különben ritmusos oldalba rúgással ébresztettem, vagy ha nem, csak azért nem, mert elkezdtem parázni, milyen átalakulásokon megy keresztül, mire álmából visszatér. Koonitz ugyanis a bizonytalan tudati utazások, az átalakulások, a valószínűségszámítás és a felismerések pillanatainak nagymestere, aki a hagyományos és leghatásosabb, nyomozó nélküli krimik eszközeivel él, illetve él vissza. Regényei kapcsán mindenki átismételheti a végső, az egzisztenciális magányt, akár számkivetve egy másik világegyetemben. Nem vagyunk kímélve már a könyv eleji ajánlásokban sem, és már ott is késő, már ott sem lehet abbahagyni.

Brian Gilbert: Oscar Wilde szerelmei

Pokoli vicces, de tényleg, amikor a klánvezér a pszichiáter vállára hajtja a fejét, és teli torokból zokog. Biztosan csak azért tűnik oltári nagy poénnak, mert a szorongásos sírógép maga Robert De Niro, akinek az alsó-bronxi akcentusáért, hibás fogsoráért, bibircsókjaiért és gyalázatos mimikájáért akkor is bemegy a néző a multigennybe, ha Harold Ramis vicces rendezéseiből (Golfőrültek, Idétlen időkig, Közös többszörös) egyébként már elege volna. Na jó, a viccek sem rosszak benne.

Heidl Kornél 1960-ban hagyta itt először Magyarországot egy korrekt balett-táncosi szerződéssel, mint báró Kemény Melinda tanítványa. Azóta csak ritkán látogat haza. Az elmúlt húsz évben már nem táncos, hanem kabarészínész és egyben a legidősebb, világszerte ismert magyar travesztisztár, az eltéveszthetetlenül sajátos stílusú Madame Kio. Berlinben ez egy komoly szórakoztatóipari foglalkozás: talán ez az egyetlen európai város, ahol a kabaréműfaj a húszas évek óta ugyanazt jelenti.

A fiatal művészek ma ápoltabbak és még fiatalabbak, de a Trafó nevű utód műintézmény pinceétterme is rosszabbul nézhetett ki annak idején, az átkos nyolcvanasokban, mikor az áramfelügyelő bácsi vagy a házfoglaló remete punk járt benne oszloperdőt kerülni. Az asztalokra sem áramütött vöröshagyma és elektrosztatikus szalonna kerül újabban, hanem öt világrészből legalább kettő egzotikus csemegéi. Currys pulyka, vadételek, kapros bélszín, hogy csak az eddig megkóstoltakat említsem, melyek miatt a télen direkt nem vacsoráztam előadás előtt. Végig a szélen ültem, hogy az utolsó taps után lehessen szaladni helyfoglalni, és felrakni a tél további elviseléséhez szükséges fókazsírt. Gyakran magam vetettem véget emiatt a vastapsnak. Az győz, aki nem esik le a lépcsőn, nem tiporják el a szűk folyosón, és először rendel. A vendégművészek jönnek utoljára a napi főzelékajánlatra. Na, abból a zöldbab a király, sült virslivel. Annál bővebb és fűszeresebb kaja már csak a brassói. Azt pedig csak az tudja mind megenni, aki részegen kisebbet lát, vagy egész héten éhezett. Magyaros és vegetáriánus kaja is van külön, az utóbbi a zöldségpörköltben éri el a konyhaművészet csúcsait. Kortárs táncművészek kedvenc eledele. Sok tápos nem tudja, mi a jó az állatban, vagy nem hallott még a növények lelki életéről, sóhajtozó spenótról, anyjuk után síró répacsemetékről. Nem is értem, mi, magyarok miért nem szeretünk többen többfélét rendelni, aztán cserélgetni a tányérokat, főleg olyan helyen, ahol érdemes. Az van, hogy mindenki kotlik a máshol is bevált, nehezen elrontható kijevi pulykáján, és meg kell várni, míg elmegy vécére. Figyelmeztetésképp elmondom, hogy az a hajóablakos lengőajtó, ahonnan kékes fény szűrődik ki, és igen vonzza a tekintetet, nem a toalett, bár a szakács készségesen kikísér bárkit századjára is.

Meleg útikönyvek, leszbikus krimik vagy traveszti sci-fik még nem kaphatók könyvesboltjainkban, de kétség nem fér hozzá, hogy évről évre színesedik a homoszexuális szcénánk. Mire lesz karizmatikus keresztény diznilendünk "Jézust válaszd Mickey egér helyett!" feliratú transzparensekkel, addigra lesz meleg kábeltévénk is. Most meg érjük be azzal, ami van: filmek, bevezetés a homoszexualizálás tudományába, reklámok, civil szervezetek, szubkulturális bárok és évente, mint a nyugati világ más nagyvárosaiban, meleg büszkeségi felvonulás, amely idén már hosszabb volt, mint egy anakonda, és négynapos, bő megmutatkozási program is járt hozzá, repülő primőr zöldségek nélkül.