Film: Klánterápia (Csak egy kis pánik)

  • - sisso -
  • 1999. július 29.

Zene

Pokoli vicces, de tényleg, amikor a klánvezér a pszichiáter vállára hajtja a fejét, és teli torokból zokog. Biztosan csak azért tűnik oltári nagy poénnak, mert a szorongásos sírógép maga Robert De Niro, akinek az alsó-bronxi akcentusáért, hibás fogsoráért, bibircsókjaiért és gyalázatos mimikájáért akkor is bemegy a néző a multigennybe, ha Harold Ramis vicces rendezéseiből (Golfőrültek, Idétlen időkig, Közös többszörös) egyébként már elege volna. Na jó, a viccek sem rosszak benne.

Pokoli vicces, de tényleg, amikor a klánvezér a pszichiáter vállára hajtja a fejét, és teli torokból zokog. Biztosan csak azért tűnik oltári nagy poénnak, mert a szorongásos sírógép maga Robert De Niro, akinek az alsó-bronxi akcentusáért, hibás fogsoráért, bibircsókjaiért és gyalázatos mimikájáért akkor is bemegy a néző a multigennybe, ha Harold Ramis vicces rendezéseiből (Golfőrültek, Idétlen időkig, Közös többszörös) egyébként már elege volna. Na jó, a viccek sem rosszak benne.

A történet valami világjobbító kései freudista sztori, furcsa módon anélkül, hogy trivializálná a New York-i gengsztervilág erőszakosságát. A végén mindenki elnyeri enyhített börtönbüntetését stb. A sok bumfordi olasz maffia összeülni készül negyven év után, hogy újra felossza a területeket az erőszakos szláv és a sunyi sárga gengek elszemtelenedése miatt. Nagyon bénák. Modernizálni kívánják a pizzaszagú, pocakos gépezetet anélkül, hogy nyomulnának az interneten. A főgépész Paul Vitti (De Niro), akit a nagy jövőtervezés közepette egyszer csak elővesznek a pánikrohamok. Maga sem akarja elhinni, hogy diligyógyászra van szüksége egy nem kevésbé szerencsétlen pszichológus, dr. Sobol (Billy Christal) személyében. Sőt ha kiderül a többi klán számára, hogy dilis, akkor hogyan vigye tovább a boltot? A macsók számára a szorongásnál csak az impotencia nagyobb szégyen. (Ennél rosszabb már csak az, ha kiderül róluk, mire betöltik a negyvenet, hogy buzik.) Viagrához folyamodni végképp leégés a haverok és az ágyas előtt, akit a macsó azért tart, mert mégis, milyen ciki lenne, ha a felesége elégítené ki azzal a szájával, amivel a gyermekeit csókolgatja.

A véletlen közúti incidens során megjelenő külvárosi pszichológus, hogy legyen neki is elég baja, felső East Side-i sztárpszichológus apjának árnyékában szenved végtelen unalmas középosztálybeli páciensekkel, akik közül a nők nagyjából azt sem tudják, hogy hol a csiklójuk. Jól egymásra találnak ezek ketten. Vitti aztán nem unalmas beteg, de milyen terápiát lehet alkalmazni egy vérbunkónál, aki az összes egészségügyi problémáit fegyverrel vagy cementtömbökkel oldotta meg addig? Miközben szépen végigvándorol a kamera New York összes autentikus olasz gengszterszínhelyén a Little Italy klubjaitól a brooklyni Bensonhurston át a Staten Island-i Todt Hillig, dr. Sobol kiismeri a maffia szokásait, megismerkedik saját problémáival, és kihozza a Vittiből a nyálazó gyermeket, ami azért sikerül annyira jól, mert Robert De Niro olyan alázattal és kéjesen játssza el saját maga paródiáját, hogy azt nevetés nélkül nem lehet megállni. Moziba kell járni.

- sisso -

Az InterCom filmje

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.