Petőfi híd, budai hídfő, a susnyás közepén
nyitva: késő délutántól kora hajnalig
Ha éjjel kocsival jövünk át Pest felől a Petőfi hídon, és szeretnénk lekanyarodni az alsó rakpartra, semmiképpen ne tegyük ezt százhússzal, mert a parkosított hídláb felől megannyi botorkáló, pirkadati zombi veszélyezteti a szélvédőnket. Parkoláskor pedig vigyázzunk, nehogy a hátára álljunk valamelyiknek, mert egyszerűen fogja magát, és elfut az amúgy is nehezen megszerzett autónkkal. Ilyen ez a kertnépség: félelmetes és elpusztíthatatlan. Szereti nézni éjjel negyven fokban a csillagos eget, mikor a szmog oszlik, na és valahogy másodjára is bejött neki a Ráckert után, hogy jó látvány a magasan közlekedő kamion, amíg nem esik az asztalra, áttörve a korlátot.
Néhány hónapja nyitott a Nincs Pardon szabadtéri változata, de nyugodtan kirakhatják sötétedéskor a megtelt táblát itt - Buda második grandiózus kerthelyiségében - is. Olyan valószerűtlen, ahogy a hajléktalanok kedvenc eldugott rezervátuma kipufogógátló bokrokkal átmegy egy egészen színvonalas mulatóba, hogy sírnom kéne. Szaladok a Rácba, mert örülök, hogy akkor most ott majd kevesebben lesznek az idén, mert végre megosztódott az on the ground nemzet, aki szereti tujának vagy murvának álcázni magát, és fűben-fában reméli megtalálni idén nyáron is az igazit, de nem, ezek osztódással szaporodnak, már mindegyikből kettő van, de legalábbis kétszer akkora. Mindegy nekik, hogy fű vagy murva, mindegy nekik, hogy ulti vagy betli. Esküdni mernék, mindenkit látni itt is, akit ott, ugyanabban az időben. Tiszta őrület. Megvan az új Rác-Libella-Zöldpardon háromszög reggelig, igaz, olyan, mint a selyemút sörrel áztatva, mert egyenesen kell csak menni, amennyiben megy még ez egyáltalán, három híd mellett, a budai Duna-parton. Mindenki elküldheti magát, hogy nézze meg, ott van-e már a másik hídnál, és ha nincs, akkor jöjjön vissza érte, addig megissza az italát, és ledumálja az aktuális randit azzal a tavalyival, akivel utoljára télen találkozott, ám azóta milyen szépen megnőtt a melle. Aki vállalkozik erre, az egész nyáron szédülni fog. Maradjunk tehát egy helyen, mondjuk a Zöldpardonban, mert ott maradni milyen jó, íme Nyilas Misi, amint éppen pakkot kap, meg a zavaros gőte, akinek csak déja vu a Faust, kérdezi is: mi a Faust akarsz, amikor lecseng a decens harmadkor a harmatkor.
Felülről érkezéskor belátni a terepet, még felfedezhetők a mikrocsoportok, ha viszonylag kis távolságra vannak egymástól, netán egy gyékényen ülnek (árulnak hazát). Mert itt, ha megteltek a kevés számú asztalok, a középen álló pultkuckó előtt, ahol a benyúlásos módszerrel lehet leghamarabb italt szerezni Nincs Pardon-árakon, akkor lehet strandgyékényt igényelni, és rátelepedni tízen-húszan.
A pincér, amíg nincs tömeg, oda is kijön megkérdezni, mit rakhat le a következő körben. A pult háta mögött vagontoalett, amit jól eltakarnak a lombok, az oldalánál kis színpad, ahol minden kezdő DJ megpróbálkozik, a DJ Nejlonbarbie-któl a DJ Hallássérültekig, hogy száradna le a szkreccselőizmuk, de a tömeg toleráns, és egyébként is, amikor Arab vagy a többi tilosos játszik, akkor kárpótolva vannak mindenért, lehet kitáncolni maguk alól a füvet, a sást és a gyomot.
Egyébként pedig mindenre mozognak a tíz éve nem látott fejek, még a kóboráram is kamaszkorukra emlékezteti őket. A pult nézői jobbjáról még nem beszéltem. Húst sütnek ottan parázson, nagyon étvágygerjesztően. A sétálni hozott kutyák hosszú órákig képesek bámulni abba az irányba. A privát parám, hogy nem merek szabadtéren, sötétben enni. Mert ugye akkor minden hús fekete, és minden mozog.
- sisso -
