- sisso -

Soha többé ilyen élményt, vagy ahogy az angol mondja: such about experience never again. Ez csak a belga légitársaság nevének, a SABENA mozaikszónak a tréfás megfejtése. Jó ómen. A brüsszeli repülőtéren szovjet stílusban készült, hatalmas plakátok nyugtatják meg a keletről érkezőket: World Capitalist United.

Pierre Lévy filozófus, Internet-guru, a Párizs VIII. Egyetem Hypermédia tanszékének tanára. Mi a cyberkultúra? címmel hirdette az igét március huszadikán A Web és a Frankofónia Napján a Francia Intézetben. Az előadás után beszélgettünk vele.

Nemrégiben egy japán támogatással végzett felmérés azt firtatta, hogy mit tudnak az amerikaiak Japánról. Arra a kérdésre, hogy ki a három leghíresebb japán, a legtöbben Yoko Onót nevezték meg, hírnevét a Beatles széthullásához kötve. A második helyen Godzilla végzett és a harmadikon Bruce Lee, aki nem is japán. Tehát a világ első számú japánjával sikerült találkoznunk a Galéria 56-ban, Budapesten. Most tragikusan elhunyt férje, John Lennon litográfiáit állítja ki és adja el, hogy a SOTE II. Számú Gyermekklinikáján segítsen.

A rendszerváltás után az egyszerű magyar erdőrendszerből kialakult egy bonyolult tulajdonosi szerkezet. A kincstáré maradt ugyan az erdő egy része, ám szétdarabolódott, esetleg a vízügy tette rá a kezét, vagy az önkormányzat, és többnyire részvénytársaságok gazdálkodnak benne. Az erdőt ma gyakorlatilag egy erdész meg egy erdőmérnök felügyeli, a vállalkozók meg ültetik, vágják. Adonyban az ártéri erdőben megtekinthettük a magyar erdőgazdálkodás egy szeletét, és bepillantást nyerhettünk a falu életébe Nagy Győző erdész, egy exerdész, egy fotós meg egy eltévedt angol kocsmáros segítségével.

Mikor ráébredtem, hogy az a döglött chilei mókus a felső belső zsebben, egy idegen országból származó borítékban egyáltalán nem valami egész estét betöltő hologramvicc, hiszen ott hever még most is, ahova felraktuk, a ház előtti bokron, akkor határoztam el, hogy legközelebb a ramadánt, a jom kippurt vagy a hindu gujaratit ünnepelném inkább, mint ezt az ösztönfesztiválba torkolló, felszabadult lakossági liturgikus évkezdetet. Az egész a before-ral kezdődött.

Fölösleges para, amikor az ember kér öt jegyet elővételben holnapra a Halálhajóra, aztán otthon gondolkozik másnapig, vajon kellett volna-e mondani, hogy retúr. Mindenki másképp kódol, másképp retteg, mindenkinek megvan a maga északnyugati átjárója vagy eseményhorizontja, vagy mi. Vannak, akik megússzák, ha átutaznak rajta, megjegyzem, azoknak sem jó, de olyanok is vannak, akik soha többé nem térnek vissza az ezredvégi aktuális vagy virtuális pszichotikus kirándulásokról, ahogyan az Event Horizon legénységének és a Jávor terem közönségének egy jelentős része.

Nem sok olyan étterem van, ahol első nekifutásból sikerül eltölteni egy egész napot. A Kalóztanya ilyen. Még csak nem is volt egyhangú az a nap, pedig elborzasztónak tűnik, hogy a nappali átmeneti anorexia után valaki harmadjára kússzon vissza ugyanarra a helyre vastagon pirítósra kent csontvelőt enni. Fárasztó valóság a városi gasztrokalózoké. Minden velőt csapra vernek, aztán mikor eljön a vég, pusztító túltápláltság képében, nem a tengerbe temetkeznek, hanem pontypörköltbe galuskával.

"Európába tartunk, ugye, és ez a magyar fodrászok szakmai gyakorlatára nézve is fontos" - mondta Kókai Jánosné, az Országos Fodrász, Kozmetikus Ipartestület igazgatója. Nem sokkal ezután száz hajszárító berregett fel egyszerre a háttérben, hogy frizurákat főnözzön az európai egyesült frizuradivat nevében.

Sokan úgy gondolják, hogy semmi baja nem lett volna az emberiségnek a nőkkel, főleg az üzletasszonyokkal, és a nők sem tartanának az ezredvégre az idegösszeomlás szélén, ha valaki idejében betereli egy célgömbbe Simon de Beauvoir-t a nadrágfilozófiájával meg Coco Chanelt az angyalian könnyednek álcázott, amazongerilloid divatjával együtt. Bármennyire is egyszerűnek tűnik valakinek kívülről ez a téma, azt azért be kell látni, hogy ezeknek a kreatív nőknek semmi közük ahhoz, hogy egy nő számára a kilencvenes évek végén Budapesten lelkileg az üzleti léttel azonosulni minimum skizó.

Az ezredvég kultikus helyei közül talán az Aranyhal tartotta magát legtovább, egy békés félsziget volt a változás tengerében: zúzapörkölt, pacal, házi tarhonya, naiv festmények, legelésző kutyák. Az idő azonban, - mint azt már Cserháti Zsuzsa is oly találóan megjegyezte, - könyörtelen, az Aranyhal felett is eljárt, amely most átalakult.

Nem megerősített források szerint J. P. Sartre, mielőtt belekezdett volna filozófusi pályájába, szakácskönyvet akart írni. Az omlettnél nem jutott tovább, mert rájött, hogy minden egyes általa készített tojásrántottában ott az egzisztenciaűr. Így ahelyett, hogy megpróbálkozott volna a Camus által ajánlott paprikázással, vagy főzött volna egy csigapörköltet, további esélyeket adva magának az önkifejezésre, konyakba fojtotta gasztrokarrierjét és ránk szabadította a filozófiáját. Sokan innen datálják az egzisztencializmus kialakulását és a francia konyha új felfedezését.

Mit lehet csinálni az Ausztráliából ide látogató maori ismerőssel február elején azonkívül, hogy elvisszük az Operettszínházba? Természetesen másnap reggel kocsiba vele, és irány Mohács, ahol majd nem gyötri annyira a honvágy. A busójárás persze, akárcsak az operett vagy a törpedobálás, nem magyar találmány.