Rohanunk az egzisztencializmusba

- sisso -
1998. szeptember 3.

Tranzit

Mediterrán jellegű vendéglátó-ipari teraszt nyitni az általános természeti, gazdasági, valamint szexuális összeomlás évében, kora ősszel, forradalmi tett ebben a városban. Nem is hiányzik ilyenkor más, mint bundakabát, tömött buksza és mérhetetlen mennyiségű analitikus csevegés. A Vian ezt szolgálja. Artisztikusan kifinomult belső tere megerősíti az európaiság illúzióját, míg árai kissé túlmutatnak azon.

Café Vian

Bp. VII., Liszt Ferenc tér 9.

Nyitva: 10-24

Mínusz tízben, amikor keresztnevükön szólítják az Andrássy úti széllökéseket, be fogják zárni a teraszt, bentről lehet majd lesni kifelé, nézni jó érzéssel, hogyan borotválja a jeges levegő a nyamvadék bokrokat a Liszt Ferenc téren. De most kint is lehet ülni.

A téren furcsa ütemben zajlik az élet: az összes többi kávézóból ideirányulnak a gyanakvó tekintetek, a behajtó emberek még sehol, csak kutyaviadal zajlik, mint rendesen. A műszaki típusú könyvesbolt ablaka koszosabb, mint valaha. Fekete dobosok érkeznek edzést tartani testhez simuló pamuttrikókban, a gyermekek sorban állnak a világ legidétlenebb köztéri Liszt-szobrának fénylő kezéért, egyenként fél percet képesek csimpaszkodni. Az általam ismert legkedvesebb, fémallergiában szenvedő ötvös is elengedi szobrozni a fiát. Analitikusan csevegünk a következő témákról: a karba lőhető fogamzásgátlóról, a fővárosban észrevehetetlen népességcsökkenésről, a sötétség útján terjedő áhított betegségekről s arról, hogy vajon hányadik házasság után kezdődhet az örök élet. A gyerek visszajött, maliciózusan röhög rajtunk.

Két pincér jön váltásban, franciásan, közlik kedvesen, magyarul, hogy ne örüljek, mert nem fél liter háromszázhúsz a Mőcsényi Chardonnay-ból, a koktélfiú meg, aki a Zombit és a Honeymoont keveri öt- és nyolcszáz között, csak hat után jön. Remek. Addig elvégezzük az evés kényes műveletét. Rágni, nyelni. Pármai sonka sárgadinnyével, írja az étlap. Pár éve egy szobrász barátnőm, aki sokat élt Franciaországban, miután a nyolcvanas évek végén dekadens vőlegényt és neurotikus kutyát hagyott a nyolcadik kerületben, bebizonyította nekem, hogy ez a világ csúcs ízharmóniája. Még alig lehetett nálunk pármait kapni, de mindenkinek jutott egy szelet. Bagatelle nevű grillezett szendvicset fogok metszőfoggal tépni és őrlőfoggal ledarálni fele áron inkább. Semmiség.

Egyébként meg a nyugatosok is csak kávét ittak nyolc cukorral, és nem az volt a fő, hogy dőzsöljenek, hanem a hely szelleme. Igaz, itt a kávé a számomra összeférhetetlen Calvadosszal, öt cukorral is tönkre fog tenni anyagilag. Boris Vian rockandroll. Majd eszem otthon hideg spenótot, de olyan jó itt. A berendezés csodás. Hosszú belsőépítészeti himnuszok fognak még szólni róla. A pult smaragddal kirakott békalencsés tó befagyva, venyigeszú ette plankton, a direkte túlméretes háttámlájú kanapék és a kiképzőtáboros székek vizuális és funkcionális állóháborút vívnak, a lámpák a házgyári szecessziót idézik, beljebb kabarészínpad, hamarosan jazzre berendezkedve, jelenleg bizonyos körökben ismert festő galériája, a mellette lévő falon művészi tükörbazár.

Idejönni több lesz, mint sikk, idejében elmenni pedig kevésbé szégyen, mint megfutamodni.

- sisso -