A szerk.

A magyar nyugdíjrendszer recseg-ropog - ezzel nem mondtunk újat -, a kormány kétségbeesetten próbálja tömködni a tátongó réseket, mielőtt összeomlana az egész.

Fideszes parlamenti képviselő vagyok, állok a folyosón és dohányzom. Vagy dohányoznék. Mindig dohányoznék, ha a folyosón állok, mert nincs jobb dolgom és elég hülyén érzem magam.

A múlt hétfői eseményeket megelőző számunk szerkesztőségi állásfoglalásában rossz előérzetünknek adtunk hangot. "De mi marad majd az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának ünnepéből? Pár nappal 23-a előtt, úgy tűnik, csak a szégyen." Nos, igazunk lett, bár ehhez nem volt szükség különösebb politikai éleslátásra.

A Fidesz hétfőn bejelentett és kedden az Országos Választási Bizottságnak (OVB) már be is terjesztett népszavazási kezdeményezése egyrészt a korábbi taktika kudarcának beismerése, másrészt az eddigi stratégia folytatása új és ezúttal jobbnak tűnő eszközökkel.

Most talán vége lesz, egy darabig legalábbis. Kik és miért csinálták a hétfői balhét? Nehéz kérdés, nem véletlen, hogy a külföldi elemzők csak találgatnak. A "megszorító intézkedésekkel", vagy akár a megszorító intézkedésektől való félelemmel, netán az általános kelet-európai rosszkedvvel magyarázni azt, hogy miért vadul meg pár ezer ember egy napsütéses őszi hétfőn, az értelmetlenségig elnagyolt indoklásnak tűnik.

Az 1-es metrót máig is "millenniumi földalatti vasútnak" hívjuk. Mert ez a neve, becézve: "milfav". Ennyi biztos, hogy megmaradt a millennium ünnepéből, persze más is.

Azon, hogy a visegrádi négyek múlt heti csúcstalálkozója észrevétlenül tűnt el úgy a magyar politika, mint az unió látóköréből, nem csodálkozunk. Sőt, egy kicsit még örülnünk is kell, jobb, ha a művelt világ most nem néz ide, hátha nemsokára összeszedjük magunkat.

Nagyjából múlt szerda estére derült ki, hogy az események inkább vicces fordulatot vesznek.

Hogy ott folytassuk, ahol fent abbahagytuk: válság mindazonáltal még nincs. A gazdaság működik, járnak a villamosok, az állampolgárok dolgoznak, és amikor itt az ideje, adót fizetnek.

Nem betojni. Nem mintha a lapzártánkig szerkesztőségünkbe érkező hírek a két koalíciós frakció helyzetelemzéséről, gondolkodásáról és általános állapotáról másra engednének következtetni - amennyiben a kormányfő támogatottsága a kedd délutáni frakcióülés után biztosítottnak látszik -, de ennél jobb ötletünk nincs. Viszont ez elég jó ötlet, ha már egyszer idáig jutottunk.

Van úgy, hogy az ember elképzel valamit, egy folyamatot, és tök jó, és okos, és minden lépés logikusan következik az előzőből, minden illeszkedik mindenhez, és megy is, mint a karikacsapás. Aztán a végeredmény mégis egy nagy kudarc: vagy azért, mert a lépések csak a saját maguk rendszerén belül logikusak, és a végén kiderül, hogy az alapfeltevések tévesek voltak.

Ez a lap a szoclib koalíció előző négy évéről nemigen állított mást, mint a kormányfő most nyilvánosságra került szövege, mi legfeljebb kevesebbet káromkodtunk és differenciáltabban érveltünk.