A magyar nyugdíjrendszer recseg-ropog - ezzel nem mondtunk újat -, a kormány kétségbeesetten próbálja tömködni a tátongó réseket, mielőtt összeomlana az egész. Megpróbálják például a tényleges nyugdíjba vonulás idejét közelíteni a kívánatos 62 éves kor felé; erre pedig kétségtelenül az a legjobb módszer, ha kegyetlenül megbüntetjük azokat, akik előbb vonulnának nyugdíjba, s ezután orvul még dolgozni mernének. A tervek szerint tizennégy hónap múlva megvonhatják annak a nyugdíját, aki még nincs 62, viszont dolgozik, sőt keresménye felülmúlja a minimálbért (lefogadjuk, hogy azután egyetlen nyugdíjas sem fog ennél többet keresni). Jövőre a nyugdíjas is fizeti a nyugdíjjárulékot - amennyiben dolgozik a nyugdíja mellett -, igaz, ezzel többletjogosultságot is szerez. Nyugdíj-biztosítási szakemberek szerint pusztán arra jó az egész, hogy mindenki tovább fizesse a járulékot és később menjen nyugdíjba - addig meg majd csak történik valami.
Ha valaki azt hinné, hogy az állam csupán a saját problémáit igyekszik kitolni a nem is oly távoli jövőbe, az súlyosan téved: egy most publikált felmérés szerint (mely a Generali, a Medián és a Széchenyi Szakkollégium közös kutatásán alapszik) a felnőtt lakosságnak kevesebb mint a fele gondolkodott el azon, mi a fenéből fog megélni, ha egyszer nyugdíjba megy - de többnyire még ők is elhessegették maguktól ezt a gondolatot. Optimista véreink nyilván az örök fiatalságban bíznak, a pesszimisták meg abban, hogy már a nyugdíjat sem érik meg. A kutatók szerint a munkaképes korúaknak csupán kis százaléka gondoskodik magáról kielégítő módon. A magánnyugdíjpénztárak taglétszáma ugyan meghaladja az egymilliót, ám az öt-hétszázezres átlagos megtakarítások sejtetni engedik, hogy adott esetben hamar elfogyna a parizerre való.
Európa nagyobbik részén most még négy foglalkoztatott tart el egy nyugdíjast, ám ha a jelenlegi rossz demográfiai trend nem változik, ez az arány hamarosan kettő az egyre romlik - huhogják az uniós vészmadarak. Nos, nálunk ez a hányados már napjainkban is közelít az egy az egyhez. Bokros Lajos, a nemzet rettegett vérszívója fogalmazott úgy nemrégiben, hogy a nyugdíj nem járhat soha többé alanyi, állampolgári jogon - ezt ugyanis nem bírja el az államháztartás. Főképp azért nem, mert a magyar társadalom- és nyugdíjbiztosítás potyautasok tömkelegét cipeli magával, akik ellenségüknek tekintik az államot és juszt sem fizetnek neki járulékot - a markukat viszont nyújtanák. E felelőtlen polgártársak méltó partnerei azon politikusok, akik tizennegyedik és tizenötödik havi nyugdíjat ígérgetnek nyakra-főre, miközben a tizenharmadikat sem erre kéne fordítani (és lassan örülhetünk, ha az első tucatra futja). Meglehet, nem divatos manapság megöregedni, és ki szeretne avíttnak és korszerűtlennek tűnni, de azért felhívnánk fiatalabb olvasóink figyelmét: ők sem ússzák majd meg a dolgot. Mi több, a felmerülő opciók közül alighanem ez lesz a kisebbik rossz.
