Dühöngők

Publicisztika

Most talán vége lesz, egy darabig legalábbis. Kik és miért csinálták a hétfői balhét? Nehéz kérdés, nem véletlen, hogy a külföldi elemzők csak találgatnak. A "megszorító intézkedésekkel", vagy akár a megszorító intézkedésektől való félelemmel, netán az általános kelet-európai rosszkedvvel magyarázni azt, hogy miért vadul meg pár ezer ember egy napsütéses őszi hétfőn, az értelmetlenségig elnagyolt indoklásnak tűnik.

Most talán vége lesz, egy darabig legalábbis.

Kik és miért csinálták a hétfői balhét?

Nehéz kérdés, nem véletlen, hogy a külföldi elemzők csak találgatnak. A "megszorító intézkedésekkel", vagy akár a megszorító intézkedésektől való félelemmel, netán az általános kelet-európai rosszkedvvel magyarázni azt, hogy miért vadul meg pár ezer ember egy napsütéses őszi hétfőn, az értelmetlenségig elnagyolt indoklásnak tűnik. Ezek az absztrakciók sehogy sem passzolnak a kockakövek röppályájának fizikájához. Ráadásul akiket a megszorító intézkedések telibe trafálnak, vagy nem tüntetnek, vagy nem azért tüntetnek - legalábbis egyelőre. Nem nyugdíjasok dobáltak utcakővel rendőröket, vagy legalábbis nem azért, mert elveszik a nyugdíjukat (nem veszik el), és nem is szépen vasalt nadrágú cégtulajdonosok, akiknek "szolidaritási" adót kell majd fizetniük, még akkor is, ha a cégük tényleg bukóban van. Nem társadalmi (egy régi, szép terminust leporolva: osztály)konfliktusokat látunk az utcákon s a tereken szeptember óta. Hanem színtisztán politikait. Amikor a Fidesz el akarja terelni erről a figyelmet, és ennek az ellenkezőjét állítja, az maga is csak a politikai küzdelem része; annak a törekvésnek a megnyilvánulása, hogy a mihamarabbi hatalomátvétel érdekében folytatott manőverei mögé odavarázsolja a szociális komponenst, a széles társadalmi elégedetlenséget. A pénztelenség miatti bőszületet.

De ez még nem történt meg. Sem az Astoriánál (ahol a pár tízezer ember nem a Gyurcsány-csomag ellen, hanem Orbán Viktor miniszterelnökségéért tüntetett), sem pedig a város egyéb, forró pontjain. Ezeket első megközelítésben a Kossuth tér állandó közönsége tette forróvá: a nettó politikai elmeháborodottak, kocsmai verekedők, futball- és egyéb huligánok, pár zavaros gondolkodású, ám annál agresszívabb írástudó, a társadalom törmeléke - most is ők képezték a kemény magot. Pár száznál nem lehettek többen, legalábbis hétfő kora délutánig. Lehet, hogy a tüntető tömeg akkorra több ezresre dagadt (mert csatlakoztak hozzájuk a rendőrt leköcsögözni, neki bemutatni mindig kész, jókedvű gimnazisták és szakmunkástanulók) - ám ez a demokratikus politizálás mértékegységei szerint még mindig érzékelhetetlen, láthatatlan mennyiség.

Hogy mégis elrabolhatták az ünnepet, s hogy az általuk provokált események a magyar politika központi témájává válhattak, annak részben technikai okai vannak. Valószínűleg nem lehetett volna másképp megfékezni őket. A rendőrségnek pedig nem csak joga, de kötelessége is volt fellépni a köztéri garázdálkodás ellen. Az talán a rendőri vezetés szemére hányható, hogy miért fél nappal az október 23-i megemlékezések előtt vetettek véget a Kossuth téri vircsaftnak, ha a jogalap már korábban meglett volna hozzá - de ehhez azt is feltételeznünk kéne, hogy a sátorozás esetleges korábbi felszámolása konfliktusmentesen zajlott volna. Arról pedig, hogy október 23-án nem használtak-e eltúlzott mértékben erőszakot, célszerű megvárnunk a hivatalos országgyűlési vizsgálat eredményeit - drukkolunk, hogy legyen ilyen vizsgálat, s hogy elfogulatlan legyen. (Az mindenesetre, hogy az Alkotmány utcából kiszorított tüntetőket ők terelték volna a Deák tér, vagyis a Fidesz nagygyűlése felé, hogy aztán a Fidesz nagygyűlését is szétverhessék, légből kapott állításnak tűnik: a tömeg az Alkotmány utcából jobbra fordult, a rendőrség pedig - a Kossuth térre való visszatérésüket próbálván megakadályozni, csak követte őket.)

Ám mindezeket a konkrét, esetleges, topográfiai körülményeket, amelyek közvetlen okozói voltak az erőszak kibontakozásának, az összképben csak sokadlagosnak tekinthetjük. A szeptember közepi meg a tegnapi zavargásokat ugyanis, mint minden fizikai agressziót, a szavak indították el. Azok a szavak, amelyek már régóta közöttünk vannak, s azok az érvek, amelyek a végrehajtó hatalomért folyó politikai versengést nem a különféle társadalmi vagy gazdasági dilemmákra és választásokra adható válaszok és megoldások világában, az igazságosság és a racionalitás fogalmainak keretében helyezik el, hanem identitások küzdelmeként mutatják be. Ráadásul egymást állítólag kölcsönösen kizáró identitások küzdelmeként. Ha a jobboldali sajtó évek óta azt magyarázza a jobboldali választóknak, hogy a koalíciós pártok vezetőinek és/vagy szavazóinak jelenléte a magyar közéletben és a hazában csak csalás, ármánykodás, gazság eredménye, ha a Fidesz immár ott tart, hogy a politikai ellenfél teljes "megsemmisítésére" törekszik, illetve akkor hajlandó elfogadni a létezését, ha olyan lesz, mint amilyennek ő elképzeli ("a becsületes baloldal"), ha Orbán Viktor a miniszterelnöknek még a nevét sem hajlandó kiejteni, csak úgy beszél róla, mint "a szóban forgó személy", vagy "az illető", akkor ott előbb-utóbb nem csak a párbeszéd szűnik meg (akár bent ül a Fidesz a parlamentben, akár nem). Hanem e vágyképeket valakik szó szerint fogják érteni, és megkísérlik a valóságot is hozzájuk szabni.

Azt a világot, amelyben a verbális agresszió, az elképzelt megsemmisítés, eltűnés, eltüntetés ennyire hétköznapivá, sok ember bevett érintkezési módjának és fantáziájának része lesz, csak vékony hártya választja el attól a világtól, amelyben a konkrét, fizikai erőszak is a hétköznapok megszokott rendjévé válik. A jelek baljósak. Szeptember közepe óta szinte fel se kapjuk a fejünket, ha egy-egy szocialista vagy szabaddemokrata pártirodát felgyújtanak. A bírók és újságírók listázása és fenyegetése minden polgárháború kötelező előjátéka. És ha a kődobálókat valaki szóra tudná bírni, mi a francért kapják szét kéthetente a várost, a maximum, ami választ kaphatna, hogy a "komcsik" ellen, és hogy Gyurcsány mondjon le. Ez a krédó kicsit elnagyoltan ugyan, de pontosan tartalmazza a Fidesz politikájának elméleti-ideológiai megalapozását és gyakorlati céljait.

Felelőtlenség lenne azt állítanunk, hogy ez a hártya az elmúlt hetekben átszakadt volna; de ugyanilyen felelőtlenség lenne nem észrevenni, hogy mennyire elvásott.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.