Az államfő szerda dél körül megüzeni a Fidesznek, hogy be kéne menni pénteken a parlamentbe, mert hát mégiscsak. A Fidesz pár percre rá bejelenti, hogy jó, akkor bemennek: a "hazug, ócska trükk" fordulat már nem szerepel a szókészletben, igaz, azt se mondják, hogy sose is akartunk nem bemenni, most is ott lennénk legszívesebben, úgy szeretünk ott lenni.
Szerda délután a Fidesz tárgyalásokat kezdeményez a Kossuth tériekkel arról, hogy péntek délutánra adják neki kölcsön a placcot. A tér gazdái csak hümmögnek. Jó, de előbb csiszoljuk össze a politikai programunkat. A tízperces egyeztetés után a Fidesz-delegáció leforrázva távozik. A híradások a tüntetők által javasolt politikai programról nem számolnak be, de csodálkoznánk, ha nem szerepelne benne a Szent Korona mint jogforrás elismerése, a területi revízió, néhány, a magyarságot pozitíve diszkrimináló törvény előkészítése, a teljes visszaállamosítás, ilyesmik.
Kicsivel ezután a pártelnök egy óbudai szállodában a nagytőke képviselőinek vázolja elképzeléseit az ország rendbetételéről. Tisztelt nagytőkések, Gyurcsány programja elfogadhatatlan, az államreform, az egészségügyi reform, az oktatási reform, a nyugdíjreform helyett államreformra, egészségügyi, oktatási és nyugdíjreformra van szükség. Én megteszem, ami tőlem telik, még az is lehet, hogy holnapután megdöntöm a kormányt, ez esetben szükségem lenne egy kisebb összegre elsejéig, 500 és 1000 milliárd forint között, ennyit kéne összedobni. A tisztelt nagytőkések reakciójáról nem számolnak be a híradások, azokat csak elképzelni van módunkban, mereven nézik a cipőjük orrát, esetleg egyik mágnás lopva a másik pénzeszsákra pillant, és szomorúan elhúzza nyitott tenyerét a homloka előtt.
Másnap, csütörtökön egy órakor lejár az "ultimátum". Az ultimátum lejárta után nem történik semmi, egy munkatársunk viszont később arról panaszkodik, hogy a 105-ös autóbuszra fél kettő és fél három között a szokásosnál is többet kellett várnia. A munkatárs azóta is gyanakszik.
Pénteken a koalíciós többség bizalmat szavaz Gyurcsánynak. A szavazás előtt elhangzik három kitűnő, szenvedélyes beszéd (Gyurcsány, Navracsics, Kuncze) - az argumentációkra még érdemes lesz visszatérni, most csak annyit rögzítsünk, hogy a parlament néhány órára az volt, aminek lennie kell: a különféle, egymástól eltérő nézetek, vélemények, magyarázatok nyilvános ütköztetésének a helye. Mielőtt bármiféle illúzióba ringatnánk magunkat arról, hogy ez ezentúl így fog menni, vagy legalább így is, felröppen a hír: a parlamenti ülés alatt szótlan Orbán ki akarja nyittatni a főkaput, hogy azon szálljon alá hívei közé. Egy túlbuzgó segítő már futna a hermelinpalástért, de Orbán végül az oldalajtón távozik. Beszédének lényege, hogy miután a kormány nem mondott le, a kormány előtt nincs más választás, mint hogy lemondjon, bár a kormányt ő személy szerint nem kívánja most lemondásra kényszeríteni.
Hétfőn és kedden az ellenzék bemegy a parlamenti ülésterembe, majd kijön, amikor Gyurcsány beszél, aztán megint be, mikor abbahagyja. Ki s be. Hüjeferi, nem beszélünk veled, beee. Közben lanyhuló érdeklődés mellett zajlik az ötórai tea és sajtótájékoztató és kultúrműsor.
Lehet, úgy kéne látnunk mindazt, ami az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után történt, mint a 2006-os önkormányzati választási kampány részét, sőt és még inkább a 2010-es kampány nyitányát. Lehet, azért csinálta mindezt Orbán, hogy már most lehetetlenné tegye Gyurcsányt. Nem megbuktatni akarta, csak hóttra kompromittálni, majd jó szorosan rácsavarozni az MSZP-re: hulljatok alá együtt 2010-ben. Ha már mindenáron értelmet akarunk találni a jobboldal stratégiájában.
De ez majdnem mindegy is. Hisz a károk felmérhetetlenek. Valóban, a bizalmi szavazással túlestünk a dolog nehezén: a papír szerint helyreállt a rend. De az ár levonultával maradt itt egy s más, amit nem lesz könnyű feldolgozni. A menazséria a Kossuth téren, akiknek szabad ezerrel átrongyolni a piroson, ha motoron ülnek, a fűre hugyozni, ha már nem bírják tovább, számla és Köjál-engedély nélkül árusítani, kicsit zsidózni, fenyegetni. Megvendégelni súlyos bűncselekmények gyanújával körözött személyeket. Ha más csinálja ugyanezt egy kerülettel odébb, elviszik a rendőrök. Aztán itt maradtak velünk a forró napokban kimondott szavak: hogy beteges, illegitim, nem is létezik - így kellene a következő három és fél évben nemhogy szóba állnia egymással kormánynak és ellenzéknek, és az ország artikulált beszédre képes, bár nem egyformán gondolkodó polgárainak, de közösen értelmes és méltányos megoldásokat kidolgozni. Itt maradt ez a hónap, amikor megint nem folyt munkavégzés a kormányapparátusban, amikor megint nem a reformok mibenlétéről folyt a szó, és csak távolabb kerültünk attól, amit pedig muszáj lesz elvégezni. Itt maradt a bizonytalanság - valami rossz, félelmet keltő félhomály, a csőd árnyéka, melyben bizonytalanná válnak a törvények kontúrjai. Ezen röhögjünk, ha bírunk.
