A szerk.

Baljós fellegek

A szerk.

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

Vagy legalábbis az optimistábbak közülük. Az egész cirkusz nem tartott sokáig – két és fél, három óra, aminek a tolmácsolás miatt a fele lehetett a rendes játékidő, elmaradt a munkaebéd, nem volt valódi sajtótájékoztató, és semmilyen érdemi közlés sem, hogy ez lesz vagy az lesz, csak annyi, hogy valami majd lesz. Ahhoz képest, hogy a Kreml előzőleg hat-hét órás tanácskozást vizio­nált, és valamiféle nukleáris fegyverzetkorlátozási párbeszédet is, amelybe pompásan be lehetett volna csomagolni Ukrajna lefegyverzését, nem történt semmi végzetes, ugye? Igaz, keménykedés sem volt, sőt a barátság szívet melengető gesztusai kezdték ki az érzékenyebb gyomrokat, de legalább nem kapta meg Putyin Ukrajnát tányéron.

Aztán két nap múlva már egyáltalán nem festett még ennyire jól, értsd középszarul sem a kép. Trump ekkor azzal állt elő, hogy mondjon le Ukrajna a Donyec-medencéről, vagy legalábbis a megszállt részeiről, és akkor béke lesz; utóbb a Krím is előkerült, azt is el kéne Kijivnek engednie. Vagy csak azt? Vagy mégis mindkettőt? Ukrajna NATO-tagságra se számítson, csak – közelebbről nem definiált – biztonsági garanciákra. Tűzszünetről immár nem esett szó, csak a „békéről”, ami annyit jelent, hogy Oroszország továbbra is következmények nélkül bombázhatja Ukrajnát. A Donbasz teljes területének átengedését megpendítette az orosz propaganda is: lehet, hogy ezek ketten mégis megállapodtak pénteken valamiben? Ukrajna felosztásában? És Trumpot azzal integette el Putyin, hogy ezt az ő dolga lenyomni Zelenszkij és európai szövetségesei torkán – ő vár, ellődöz addig, ideje van, lőszere, katonája van, miért ne lődözne? Felrémlett Zelenszkij borzalmas februári leckéztetése, amikor Trump azzal torkolta le Zelenszkijt, hogy „nincs a kezedben kártya”. Most ez lehet az üzenet: ő tálcán kínálja a békét, de ha Z. nem akarja, magára vessen, ha tovább bombázzák az ukrán polgári lakosságot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.