A szerk.

Baljós fellegek

A szerk.

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

Vagy legalábbis az optimistábbak közülük. Az egész cirkusz nem tartott sokáig – két és fél, három óra, aminek a tolmácsolás miatt a fele lehetett a rendes játékidő, elmaradt a munkaebéd, nem volt valódi sajtótájékoztató, és semmilyen érdemi közlés sem, hogy ez lesz vagy az lesz, csak annyi, hogy valami majd lesz. Ahhoz képest, hogy a Kreml előzőleg hat-hét órás tanácskozást vizio­nált, és valamiféle nukleáris fegyverzetkorlátozási párbeszédet is, amelybe pompásan be lehetett volna csomagolni Ukrajna lefegyverzését, nem történt semmi végzetes, ugye? Igaz, keménykedés sem volt, sőt a barátság szívet melengető gesztusai kezdték ki az érzékenyebb gyomrokat, de legalább nem kapta meg Putyin Ukrajnát tányéron.

Aztán két nap múlva már egyáltalán nem festett még ennyire jól, értsd középszarul sem a kép. Trump ekkor azzal állt elő, hogy mondjon le Ukrajna a Donyec-medencéről, vagy legalábbis a megszállt részeiről, és akkor béke lesz; utóbb a Krím is előkerült, azt is el kéne Kijivnek engednie. Vagy csak azt? Vagy mégis mindkettőt? Ukrajna NATO-tagságra se számítson, csak – közelebbről nem definiált – biztonsági garanciákra. Tűzszünetről immár nem esett szó, csak a „békéről”, ami annyit jelent, hogy Oroszország továbbra is következmények nélkül bombázhatja Ukrajnát. A Donbasz teljes területének átengedését megpendítette az orosz propaganda is: lehet, hogy ezek ketten mégis megállapodtak pénteken valamiben? Ukrajna felosztásában? És Trumpot azzal integette el Putyin, hogy ezt az ő dolga lenyomni Zelenszkij és európai szövetségesei torkán – ő vár, ellődöz addig, ideje van, lőszere, katonája van, miért ne lődözne? Felrémlett Zelenszkij borzalmas februári leckéztetése, amikor Trump azzal torkolta le Zelenszkijt, hogy „nincs a kezedben kártya”. Most ez lehet az üzenet: ő tálcán kínálja a békét, de ha Z. nem akarja, magára vessen, ha tovább bombázzák az ukrán polgári lakosságot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.