A szerk.

Rippl és a maffiózók

A szerk.

Vigye! Vigye, ne is lássuk! Csomagolják neki barna csomagolópapírba, celofánba, selyembe-bársonyba. Kössék át cukorspárgával, arany vagy nemzetiszín szalaggal, pántlikával. Nyomják a sofőr vagy gorilla hóna alá, aztán uzsgyi, fussanak vele hazáig, meg se álljanak a Sándor-palotáig.

Ott tegye fel a falra, jobbra vagy balra, hogy láthassa a nap huszonnégy órájában, hogy láthassa mindenki, aki megfordul arra; minden kedves vendég nézhessen nagyot, ilyen is van ám, a secrétaire fölött pont jó lesz, szépen mutatnak együtt, ahogy a fény hull reá. Satöbbi, satöbbi. Vigye! Mármint elnökné asszonyság a Rippl-Rónai-festményt, amelyet oly kecsesen és kegyesen kiválasztott polgármester úr szíves segedelmével. Vigye. Tök mindegy. Mindenkinek. De nekik biztosan. Sem előrébb, sem hátrébb nem megy általa (a vitel, a szerzés által) a világ. Senki nem lesz sem szebb, sem okosabb általa. S még csak hiányozni sem fog különösebben senkinek az a kép, akinek mégis, az pontosan tud mindent, ha csak a kép hűlt helyét nézi, akkor is. Mindenki marad, aki volt: ugyanaz az ember. Ugyanaz a nívó. Az elnök a nagy műélvezet után is simán ki fogja húzni reggelre nyilatkozatából az orosz szót, s utána majd ugyancsak az eddigi lendülettel keni az egészet valamelyik szolgájára (vagy keneti egyik szolgájával a másik szolgájára). S ugyanarra az orrára koppint ugyanaz a főnöke. A kihúzó kéz legyen bárkié, a szellem saját és elpusztíthatatlan, nincs az a Rippl, amellyel gyógyítani lehetne. A borsófőzelék és a többi, az aláírás, a pecsét is ugyanaz marad, a papíron és az ingen is.

A művészetet azért találta ki magának az emberiség, merő illúzió persze, hogy élvezetétől nemesedjen a lélek, táguljon a szemhatár, nyíljon az elme. A kaposvári vásár pedig a művészet tökéletes kudarca.

Szóval, csak vigye nyugodtan. Különben is jár neki. Benne van a törvényben. S tudja is jól, ahogy tudjuk mi is, hogy benne, tényleg viheti – ja persze, csak kölcsönbe. Meglátjuk. De ha már nála van, s nézi, mutogatja napestig, a következőt pedig a Louvre vagy Prado kincseiből hozatja haza a szebbikből a pénzünkön, akkor sem változik semmi. Nada. A vásár, a szerzés, a válogatás a kendermagban, a gondolkodás a törvény betűjéről és szelleméről pont ugyanúgy zajlik majd legközelebb is, mint Kaposváron. Beöltözik (kiöltözik) hozzá, „lemegy”, polgármester úr fényesre nyalja a padlót, gusztál, visz. Mert a törvény ezt neki biztosítja, ez jár neki, jussa van rá (a jussolás amúgy is erős családi hagyomány arrafelé).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.