A szerk.

Emlékév

A szerk.

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Vagy a zenerajongó Sztálin szadista játéka Sosztakoviccsal, amit a legnagyobb szovjet zeneszerző csak úgy tudott megbosszulni, hogy 20 évvel túlélte a zsarnokot.

Magyarországon hosszú időn át hasonlók voltak a játékszabályok – elég csak Bartók Béla hazai mellőzöttségére gondolni az 1930-as években, vagy 15–20 évvel később a Rákosi szolgálatába szegődött tehetségek és antitalentumok indulóira. Mégis, úgy tűnik, hogy nálunk az 1960-as évek végén a fiatalok tömegeit megbolondító, új típusú könnyűzene megjelenése tette örökké emlékezetessé a hatalom és a zenészek viszonyát.

Míg más szocialista országokban az ilyesmi semmiféle állami támogatásban nem részesült, a Nyugat felé kacsingató és valutáért ácsingózó Magyarországon megpróbáltak olyan köztes megoldást találni, amely világviszonylatban is egyedülálló volt. Noha minden máshoz hasonlóan a hazai lemezkiadás is totális állami kontroll alatt állt és állami pénzből működött, mégis igyekeztek azt a látszatot kelteni, mintha a nyugati mintákat venné át. Mindezt elsősorban az ifjú, lelkes és naprakész divatos zenét előállító muzsikusok domesztikálásával érték el – ám mivel akkoriban rengeteg ilyen fiatal volt, csak kevesen adhattak ki lemezt. Nemcsak az egyetlen hazai lemezgyár kapacitásának szűkössége miatt, hanem azért is, mert a döntés egyetlen ember, a kommunista, ám rovott múltú (mert anno Nagy Imre köréhez tartozó) Erdős Péter kezében volt. Akinek döntéseiben a világnézete, az ízlése, az énekesnőkkel való viszonya meg a személyes szimpátia legalább annyira fontos volt, mint a készülő lemez eladhatósága. Erdős mindemellett a nyugati nagymenőt adta, öltözködésben igyekezett a korszak sztármenedzseréhez, Robert Stigwoodhoz hasonlítani, és úgy tűnt, kifejezetten élvezi a feléje áradó ellenszenvet is. Ám munkássága nem volt egyéb, mint szemfényvesztés, és akárcsak a Kádár-korszak sok egyéb, nyugatinak tűnő konstrukciója, a magyar hanglemezgyártás is olyan vicc volt, amely valódi demokráciában egy percig sem működhetett volna. Már csak azért sem, mert ha nyugaton állami pénzből adtak volna ki mindenféle poplemezeket, akkor annak okát az illetékes miniszteren kérték volna számon a szavazók.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.

Masszírozzák egymást

A roma önkormányzat elnöke Tusnádfürdőn még kritizálta a kormány politikáját, néhány héttel később viszont bejelentette, hogy 2026-ban nem követik el a négy évvel korábbi hibát, biztosan lesz nemzetiségi listájuk, s az így bejutó képviselő a parlamentben a Fideszt fogja támogatni. Mindeközben alakul egy tiszás roma közösség is.

"Szintet léptünk, és talán tényleg jöhet a »fekete autó«"

Telkes András, az Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese szerint az az augusztus elején született kormányrendelet, ami arról szól, hogy nemcsak a rendőrség, hanem a Magyar Honvédség és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat is védheti Orbán Viktort, az erőszakszervezeti apparátus bővítésére szolgál, amire támaszkodhat a hatalom.