Vagy a zenerajongó Sztálin szadista játéka Sosztakoviccsal, amit a legnagyobb szovjet zeneszerző csak úgy tudott megbosszulni, hogy 20 évvel túlélte a zsarnokot.
Magyarországon hosszú időn át hasonlók voltak a játékszabályok – elég csak Bartók Béla hazai mellőzöttségére gondolni az 1930-as években, vagy 15–20 évvel később a Rákosi szolgálatába szegődött tehetségek és antitalentumok indulóira. Mégis, úgy tűnik, hogy nálunk az 1960-as évek végén a fiatalok tömegeit megbolondító, új típusú könnyűzene megjelenése tette örökké emlékezetessé a hatalom és a zenészek viszonyát.
Míg más szocialista országokban az ilyesmi semmiféle állami támogatásban nem részesült, a Nyugat felé kacsingató és valutáért ácsingózó Magyarországon megpróbáltak olyan köztes megoldást találni, amely világviszonylatban is egyedülálló volt. Noha minden máshoz hasonlóan a hazai lemezkiadás is totális állami kontroll alatt állt és állami pénzből működött, mégis igyekeztek azt a látszatot kelteni, mintha a nyugati mintákat venné át. Mindezt elsősorban az ifjú, lelkes és naprakész divatos zenét előállító muzsikusok domesztikálásával érték el – ám mivel akkoriban rengeteg ilyen fiatal volt, csak kevesen adhattak ki lemezt. Nemcsak az egyetlen hazai lemezgyár kapacitásának szűkössége miatt, hanem azért is, mert a döntés egyetlen ember, a kommunista, ám rovott múltú (mert anno Nagy Imre köréhez tartozó) Erdős Péter kezében volt. Akinek döntéseiben a világnézete, az ízlése, az énekesnőkkel való viszonya meg a személyes szimpátia legalább annyira fontos volt, mint a készülő lemez eladhatósága. Erdős mindemellett a nyugati nagymenőt adta, öltözködésben igyekezett a korszak sztármenedzseréhez, Robert Stigwoodhoz hasonlítani, és úgy tűnt, kifejezetten élvezi a feléje áradó ellenszenvet is. Ám munkássága nem volt egyéb, mint szemfényvesztés, és akárcsak a Kádár-korszak sok egyéb, nyugatinak tűnő konstrukciója, a magyar hanglemezgyártás is olyan vicc volt, amely valódi demokráciában egy percig sem működhetett volna. Már csak azért sem, mert ha nyugaton állami pénzből adtak volna ki mindenféle poplemezeket, akkor annak okát az illetékes miniszteren kérték volna számon a szavazók.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
