A szerk.

A mókamester

A szerk.

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

Az egészségügyi államtitkár elsősorban „a székesfehérvári kollégák” rátermettségét emelte ki, akik „a folyamatos baloldali hisztériakeltés közepette” képesek voltak elhárítani a hibát, „…most már az összes korlátozást fel lehet oldani, nem csupán tisztálkodásra, hanem ivásra is alkalmas a csapvíz a Fejér Vármegyei Szent György Oktatókórház B épületében”.

Takács nyilván nem akart ünneprontó lenni azzal, hogy a részletekbe is beavassa rajongóit, például abba, hogy kollégáknak némi időbe telt, míg úrrá lettek a helyzeten. A kórház tájékoztatója szerint az egészséges ivóvíz ellátáshoz vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása szükségeltetett, vagyis olyan műveletek, amelyekről a részletek ismerete nélkül is bizton állíthatjuk, hogy valamivel bonyolultabbak lehetnek, mint az olyan „klasszikus” hibaelhárítások, amilyeneket egy tapasztalt szaki pillanatok alatt megold egy csőkulccsal. Azért vagyunk ebben annyira biztosak, mert a Szent György Oktatókórház B épületében hat hétig nem volt ivóvíz…

Noha e hír hallatán okkal sápadunk el, az államtitkár vérlázító megjegyzésén pedig okkal emelkedik a vérnyomásunk, némi fantáziával könnyen megelőzhetjük az efféle kellemetlenségeket. Annyit kell csak tenni, hogy Takács Pétert stand-up komédiásként képzeljük el, aki faarccal adja elő a szövegét. Valószínű, hogy már „baloldali hisztériázásnál” fel-fel­kacagna a nézőtér, de ha kellő hatásszünettel eljut addig a szövegrészig, hogy „nem csupán tisztálkodásra, hanem ivásra is alkalmas a csapvíz a Fejér Vármegyei Szent György Oktatókórház B épületében”, akkor garantált a minden elsöprő röhögés, majd a vastaps.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.