A szerk.
A szerk. cikkei
A Balkán leárazása
Jelen vezércikkünk két részből áll, az elsőben Trócsányi László kiszekírozásáról fogunk lamentálni.
Csellel, gánccsal
Az elmúlt években a Fidesz az esetek többségében biztos fölénnyel nyerte a választásokat.
Szégyenben
Baráti munkalátogatást tett a múlt hét végén a magyar kormányfő Olaszországban, és beszédet mondott az Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia, FdI) nevű párt, pártocska éves rendezvényén.
Értelmezési kísérlet
Elképzelhetetlen csoda magyarnak lenni, jóval nagyobb, mint ha csak simán embernek születik valaki.
Borulva
Tarlós István kicsit megbomlott – ez persze nem túl érdekes. S nem is feltétlenül a legutóbbi napok fejleménye, hisz’ nevezett már 2006-ban is e szavakkal kommentálta azt a számára bizonyára lesújtó tényt, hogy a fénykorán már finoman szólva is messze túljutott Demszky Gábor elverte a választáson: „a kis, lenézett, lebunkózott, leegyszerűsített kerületi polgármester igencsak megkeserítette Demszky Gábor életét”, majd arról értekezett, hogy ő – szemben Demszkyvel – nem tud angolul, viszont perfekt latin. Mi van?
Magunkért és mindannyiunkért
Nem rajongani kell az ellenzékért, nem csodát várni tőle, hanem most vasárnap neki adni a szavazatainkat, mert azokkal valamennyire még mindig beleszólhatunk a közös ügyeinkbe.
Mocsokban (2.)
Donáth Lászlót feljelentette valaki, s most ezt a valakit megtalálta a hvg.hu, és beszélt is vele. A portál megkereste az új információval a rendőrséget (a BRFK-t) is, és ez az eddigieknél sokkal élesebb megvilágításba helyezi az egész ügyet, illetve egy önmagán messze túlmutató, az egész NER működését és milyenségét megmutató képet rajzol ki.
Jones, mi?
Schmidt Mária többszörös intézményvezető, a kurzus emlékezetpolitikai felelőse a múlt kedden drámai közleményben adta hírül, hogy a XXI. Század Intézet igazgatója és – egyetlen dolgozó kivételével – valamennyi munkatársa „váratlanul és puccsszerűen” beadta a felmondását.