Ezzel az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveké (MVM) lett a többségi részvénycsomag, mégpedig 17 milliárd 440 millió forintért. (Az MVM kisebbségi részvényesként mindvégig jelen volt az erőműben.) A kormány amúgy februárban még nem kötötte senki orrára, hogy mennyiért vásárolja meg „Mészáros Lőrinctől” a bőven veszteséges erőművet. Okkal, hiszen már az a 17,44 milliárd is komoly ráfizetés volt a költségvetésnek. Egy hete viszont azt is tudjuk, hogy a magyar államnak további 57,7 milliárd forintnyi közpénzt kell belerakni a Heves megyei ipar zászlóshajójába (amely immár a tulajdonában áll).
Mindezt azok után, hogy „Mészáros Lőrinc” igen jól járt e kétéves kalanddal. Érdekeltsége (egy cseh holdinggal társulva) 2017 végén jutott a Mátrai Erőmű többségi részvénycsomagjához, máig nem cáfolt sajtóértesülések szerint 5,9 milliárd forintért. Az eladó a német energiaipari gigász, az RWE volt. Egy év múlva aztán „Mészárosék” megszavaztak maguknak 11,2 milliárd forint osztalékot a cégből (a tulajdoni arányok alapján ebből 8 milliárd lett „Mészáros” érdekeltségéé). „Mészáros Lőrinc” azonban nemcsak kivett, hanem adott is! Még ha csak kölcsön is: azokból a dokumentumokból, amelyeket az MVM Tóth Bertalan MSZP-elnök közérdekű adatigénylésére adott át, kiderül ugyanis, hogy a most kapott állami dotációból 4,9 milliárd forint egy tagi hitel visszafizetésére ment, a célállomás pedig „Mészáros Lőrinc” magántőkealapja volt.
De miért van szüksége az immár állami tulajdonban álló erőműnek most 26,4 milliárd állami tőkeemelésre és még 26,4 milliárd áthidaló hitelkeretre (a fenti 4,9 milliárdon kívül)? Ez a pénz, ez a csillagászati summa vajon mi a franc, és mit árul el a korábbi, mármint a „Mészáros Lőrinc” és az RWE közötti üzlet mibenlétéről?
Alkotmányosan biztosított szólás- és véleményszabadságunkkal élve kísérletet teszünk a lényeg összefoglalására. „Mész. Lőr.” pár éve szemet vetett a Mátrai Erőműre. Nem csoda: szép is, nagy is, pöfékel is. A német pajtásoktól sikerült is olcsón megvennie: és hogy az ügylet előtt „Mészáros Lőrinc” mit látott az ME valós helyzetéből, mit nem, nem tudjuk. Elég fény volt-e ott az átvilágításkor, és due volt-e a dilligence? Vagy a mohóság győzött az óvatosság felett? Azt mindenesetre tudjuk – mert lapunk annak idején feltárta –, hogy ezzel az ügylettel „Mészáros Lőrincék” hozzáférést nyerhettek az előző tulaj RWE képezte rekultivációs céltartalékhoz, valamint a szén-dioxid-tőzsdén szabadon értékesíthető erőművi kvótamennyiséghez; és hogy ezzel összefüggésben-e vették-e ki belőle a 11,2 milliárdos oszalékot vagy sem, ki tudja. De megtartani aztán valami miatt már nem akarták a céget – inkább a 2017-es vételár majd’ háromszorosáért elpasszolták az állami tulajdonú MVM-nek.
Vajon miért nem akarták megtartani? Lehet, hogy csak a kapun belül szereztek tudomást az ME valódi állapotáról (ramaty), valódi veszteségeinek mértékéről (nagy)? Lehet, hogy nem voltak elég körültekintők? Netán a rajnai pajtik… kimondani is félünk… átbaszták az „Őfelsége Mészáros Lőrinc Rombolójának” csapatkapitányát? De akkor mit szóljon az MVM, vagyis mi, kedves adófizető polgárság, akikkel először megvetették ezt a gyárat, aztán kifizettették vele a tagi kölcsönt (amit Mészáros adott a saját cégének!), aztán pedig belehánytak még 52,8 milliárdot – ugyancsak a mi pénzünkből? Velünk mit csináltak és kik? Miért vetettek velünk 17,4+4,9=22,3 milliárdért 52,8 milliárd bukovárit? Azt értjük, hogy az ME durván 50 milliárdos mínusza súlyos bajba sodorta volna a dicsőséges „Mészáros Lőrinc” Armadát – de mi közünk ehhez nekünk?
Még lehet az a megoldás, hogy „Mészáros Lőrincet” a német energiabárók nem becsapták, hanem Orbán Viktor tett nekik ilyen csavaros módon egy kis szívességet – így fizettette ki a csúnya veszteségeiket a magyar adófizetőkkel –, nyilván valamely csekély viszontszívességért cserébe. (És közben „Mészáros Lőrinc” sem járt rosszul! De miért is tette volna ezt?)
De ez bizonyos szempontból mindegy is.
Az, aki ebben részt vett akár haszonélvezőként, akár megvett vagy megfélemlített csendestársként, hovatovább az ügyletben közreműködő állami hivatalnokként, aláíróként, súlyos börtönbüntetéssel nézne szembe már egy közepesen tisztességtelen banánköztársaságban is. Ezzel alighanem minden résztvevő tisztában van, legalábbis e sejtésünket támasztja alá, hogy az MVM vezetői kifejezetten az illetékes miniszter jóváhagyását kérték a döntéshez. Épp csak a Bibliára nem hivatkoztak: mossuk kezeink!
