Abból, ami a Következtetések (így hívják az EU-csúcsot lezáró dokumentumot: mi a hivatalos magyar fordítást szemlézzük most) vonatkozó három pontjából erről kihámozható, a következőképpen nézhet ki a dolog.
Az Európai Bizottság saját hatáskörben észleli, hogy valamiféle „jogsértés” történt valamelyik uniós tagállamban. A „jogsértésnek” összefüggésben kell állnia az unió pénzügyi érdekeivel és az unió alapértékeivel is, úgy mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok. (22. pont)
Ezen túlmenően a „jogsértés” fogalmát és kritériumait a vonatkozó, 23. pont nem definiálja, miként azt sem, hogy ennek az észlelésnek mi a formális menete és hivatali rendje. Azt viszont, hogy lesznek ilyen kritériumok, ez a pont erősíti meg: „a költségvetés és a Next Generation EU védelmét szolgáló feltételrendszer kerül majd bevezetésre”. Arra nézvést, hogy ezt a feltételrendszert, amelynek hátterén a „jogsértések” értelmezhetők lesznek, ki dolgozza majd ki és ki fogadja el, a dokumentum ugyancsak nem ad teljesen egyértelmű támpontot – de nehéz nem úgy értelmezni a szöveget, hogy ezeket a feladatokat a Bizottság végzi el.
Ez valamivel könnyebbé teszi az uniós pénzekkel összefüggő visszaélések megakadályozását és büntetését – mármint annál könnyebbé, mintha a visszaélések definiálására és büntetésére vonatkozó szabályokat is az Európai Tanácsnak kellene konszenzussal kidolgoznia illetőleg elfogadnia (mely ET-ben ugyebár egyetlen ország is zátonyra futtathatná a legnemesebb jogállami szándékot is).
A Bizottság tehát – miután felállította a kritériumokat – megállapítja, hogy jogsértés történt. Tegyük fel, szigorúan a valóságtól teljesen elrugaszkodott hipotézisként, hogy egy uniós tagállamban egy Mészáros L. Őrinc nevű spitzbub verseny nélkül, a versenytársak megfélemlítése és a releváns állami struktúrák, hivatalok, hatóságok leépítése, megfélemlítése, megvesztegetése árán jutott cirka 1000 milliárd forintnyi uniós forráshoz, mely forintok részben fölöslegesen, részben túlárazva, részben egyszerűen szarul kerülnek, ahogy mondani szokás, elköltésre; ellenben megalapozzák Őrinc tetemes magánvagyonát. Tegyük azt is fel, hogy ez az ügymenet kimeríti majd a jogsértés – a Bizottság által meghatározott – fogalmát is; és arra sincs garancia, hogy a jövőben ez a rendszer megváltozzék. Sőt, arra van leginkább garancia, hogy Őrinc országában továbbra is lopni fognak.
A Következtetések utasításai szerint a Bizottság ekkor intézkedéseket fog javasolni – hogy mire, az megint nem világos. A spitzbuberei megszüntetésére, a galádul elnyert pénzek visszaszedésére, a további uniós források felfüggesztésére, esetleg ezek mindegyikére – ki tudja ezt most megmondani. Mindenesetre az ügydarab ezek után az ET elé kerül, mely gondos csócsálás után jóváhagyja vagy elutasítja a szankciókat. A jóváhagyáshoz az ET-szavazatok minősített, azaz 65 százalékos többségére van szükség.
Tegyük fel magunknak ismét a kérdést: mi a fene ez tulajdonképpen? Ez már a jogállamiság-csodafegyver lenne, vagy puszta pótcselekvés, melynek árnyékában vidáman folytatódhat a bűnös tobzódás és a dínomdánom a mások pénzén – itthon, külföldön és másutt?
A válasz erre a kérdésre leginkább az, hogy nem tudjuk. Az új eljárás szabályainak és protokolljainak felrajzolása intellektuális, bürokratikus, bürokratiko-intellektuális értelemben nyilván gyerekjáték lenne – de hogy valóban megszületnek-e, az elsősorban politikai kérdés. Ha a Bizottság nekifog, mint ahogy erre most lényegében utasítást kapott, seperc alatt megcsinálja. Reméljük, nekifog, és megcsinálja. Azt is reméljük, hogy a Bizottság – ha a részletes szabályok megszületnek – nem riad majd vissza az alkalmazásuktól sem.
De lehetséges-e, hogy ebből az egészből – mert az eljárás homályos és bonyolult, vagy mert politikai értelemben is egyszerűbb lesz ráhagyni Orbánra a lopásokat, a jog és a demokrácia letiprását – a büdös életben nem lesz semmi?
Lehetséges.
De az akkor is tény, hogy eddig lényegében semmilyen eszköze nem volt az uniónak az alapvető demokratikus normák betartatására. A 7. cikk szerinti eljárás, jól láttuk ezt, nem kielégítő, hiszen a bűnözők elleni szankciókat teljes egyetértéshez kötötte. Ha a Bizottság csak megindítja a jogállamisági eljárást, az már súlyos blamázs és politikai teher lesz az enyveskezű, a lopásra és elnyomásra berendezkedett tagállamon. És az egyharmados blokkoló kisebbség sem jön össze magától a Tanácsban.
A puska felkerült a falra.
(Azt, hogy Orbán elég nagy pofont kapott a hétvégén, nem csak a fent leírtak támasztják alá. A céljait ő maga fogalmazta meg abban a szerencsétlen parlamenti határozatban két hete: ehhez képest a civil szervezetek elzárása az uniós forrásoktól még csak szóba sem került a csúcson, és a 7. cikk szerinti eljárás sem állt le. Igen, jobb lett volna, ha a Tanácsban a minősített többség nem a jogállamisági eljárás lefolytatásához és a szankciók életbe léptetéséhez kell, hanem a megvétózásukhoz – de ezen kívül Orbán nem ért el lószart sem abból, amit akart. Továbbmegyünk. A gigantikus mentőcsomag és a közös kötvénykibocsátás új, magasabb pályára állította az Európai Uniót: nem csak a járvány szörnyű egészségügyi és gazdasági következményeit lesz könnyebb így kivédekezni, de az unió nagy lépést tett a szorosabb integráció felé is. És míg Európa feltámasztotta önmagát, a mi fiunk még pár napja is a Nyugat hanyatlásáról és Európa közeli bedőléséről folytatott két másik balkáni bűnözővel elképesztően színvonaltalan eszmecserét.)
