A szerk.

Az elit

A szerk.

A hétvégén Mészáros Lőrincnél, nevezett tihanyi éttermében mulatott a magyar jet set. Bizonyos Gaál Cecília lagziját ülték, akit pedig az elmúlt tíz esztendőben bőségesen nyílt alkalma megismerni a magyar társadalomnak.

Rogán Antal jelenlegi propagandaminiszter volt felesége afféle celebként tündökölte végig ezeket az éveket a NER bulvársajtójában. (Pusztán a tények kedvéért: Magyarországon csak a NER-nek van ilyenje, független bulvárlap nincs a „piacon”). E sajtótermékekből aztán mindenki megismerhette Rogán-Gaál Cecília teljes munkásságát, barátait, gyermeknevelési és utazási szokásait (vö.: helikopterezés), családi hátországát éppúgy, mint a férjéjét. Így ugyancsak a tárgyszerűség jegyében, minden különösebb mellékzönge nélkül van módunk megállapítani, hogy meglehetősen lentről kerültek oda, ahol most tartanak. Attól is nagyon határozottan megtartóztatnánk magunkat, hogy útjukat valamiféle felkapaszkodásnak nevezzük, bár anyagi értelemben kétségtelen gyarapodásról van szó, hiszen bő fél évvel ezelőtti, tavaly novemberi válásuk után Rogán Antal nyilvánosságra hozott vagyonbevallásán például pont ebben az időszakban keletkezett egy 800-900 millió forintos lyuk, amiről a magyar sajtó – bárminemű cáfolat nélkül – a válás áraként számolt be.

A NER-es propaganda szerint Rogán-Gaál Cecília omnipotens vállalkozó, extrémül sikeres üzletasszony, lenyűgöző modell és a többi, és a többi volt ekkoriban, s pillanatnyilag is az nyilván. Rogán Antal pedig korszakos jelentőségű feltaláló, legalább egy sorsfordító szabadalom aktív részese – azt is tudja mindenki, hogy most nem viccelünk. Mint ahogy azt is, hogy ez az egész egy vicc, semmi nem igaz belőle.

Rogán Antal kora ifjúságától politikus volt, minden jövedelmét így vagy úgy a politikának köszönhette a Pasa parki lakástól a kicsengetett lelépési pénzig, mindent, de mindent. S itt a hangsúly egy percre az „így vagy úgy”-ra kerül, mert lehet akármilyen üzletrésze, igazgatótanácsi tagsága, feltalálói státusza, azt a legtávolabbról sem üzleti képességeivel, gazdasági éleslátásával, innovátori találékonyságával érte el, hanem mindig is az épp aktuális politikai pozíciójával – ennek a haszonélvezője volt kedves felesége is mindvégig. Ebből jött a Gucci hátizsák, a méregdrága óra meg az összes hírhedtté lett cafrang. Ebből, a köz pénzéből. Mely közpénz persze így vagy úgy transzformálódott, mielőtt Rogán és Rogánné zsebébe került, de közpénzjellegét sosem veszítette el – minden vonatkozó híresztelés és konfabuláció ellenére sem. A hétvégi világraszóló dínomdánomra is ebből a pénzből futotta a Balatonon. Ezt a pénzt adták oda a lagzi ellentételezéseként Mészáros Lőrincnek, a minden magyarországi közpénzek végállomásán 0–24-ben ügyeleti szolgálatot teljesítő főfelelősnek. Akinek különben is a nevén van a fél, ha nem az egész Balaton. Ebből a pénzből mulattak a szép számban megjelent celebritások – szerencsére az Operatív Törzs idejekorán lehetőséget biztosított a nagy létszámú esküvők megrendezésére.

Mindebből pedig egyetlenegy következtetés vonható le: erre kellett nekik a pénzünk. Erre kellett mindenkinek a pénze, s ezért kellett mellesleg szétrombolni ezt az országot. Hogy így éljenek, a legócskább nyugati bulvárlapok címlapjairól lelesett minták, grimaszok és pózok szerint, mely címlapoknak amúgy még a képaláírásait sem értik. Ők a mi arisztokráciánk és nagypolgárságunk.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”