Az utóbbi napokban erről folyó, s mindkét oldalon megfontolandó érveket felsorakoztató vitát a lapunk beloldalain található, remek riport tanulságai, az események aprólékos bemutatása nagyjából el is dönti. Inkább előbb, mint utóbb az Indexnek az eddigi formájában mindenképp vége lett volna – s akkor már inkább bummal érjen véget, mint nyüszítéssel, ahogy azt T. S. Eliot Az üresek c. hozzászólásában is oly lényeglátóan szorgalmazta. Az az erkölcsi természetű döntés, amit az Index munkavállalói meghoztak, nem csak bátor és nemes és tiszteletre méltó, de helyes is: így okozták a legtöbb kárt az ellenségeiknek, és így ébresztettek maguk iránt széles körű, megérdemelt rokonszenvet.
A veszteség ezzel együtt méretes. Az Index szerepét a magyar közéletben aligha lehet túlbecsülni. Nem csak a hírek, a magyar közélet szempontjából fontos – és a hatalom által gyakran eltitkolni vágyott – információk megtalálásában jeleskedett, de milliós napi látogatottsága révén a más, független médiumok által napvilágra tárt tények szórásában is életbe vágó volt. Azzal, hogy most a NER kaparintotta meg, a teljes nyilvánosság kapott súlyos sebet, s vele együtt, ebből adódóan a magyar demokrácia is. Az Index lerontásával a magyar valóság egy része válik láthatatlanná, s kerül ki ily módon a nyilvánosan megvitatható dolgok köréből.
De jelen gyászjelentésünk nem csak a nyilvánosságot siratja. Valakik megcsinálnak, összeraknak, felépítenek valamit, esetünkben egy nagy médiavállalatot, és azt több-kevesebb tisztességgel és jól működtetik. Űznek egy szakmát, sőt többet. Tanulnak, dolgoznak, kockázatot vállalnak. Majd jön Orbán Viktor, és az egészet megsemmisíti vagy ellopja, vagy előbb ellopja és aztán megsemmisíti – és ezt egyszerűen szörnyű nézni. De tegye fel a kezét az, aki ezen most lepődik meg először. Hisz a rezsim 10 éve ezt műveli: rabol és pusztít. Bármit és mindent: egyetemet és egyéb iskolát, vasutat és kikötőt, rt.-t, kft.-t és bt.-t, éttermet és szállodát, földet és egyéb ingatlant. Műveltebb vagy magukat annak gondoló apologétái ezt szívesen indokolják a politikai harc, vagy inkább szimplán a harc logikájával – hiszen a politika, legalábbis e felfogás szerint csak a harc, a hatalomért folytatott harc másik neve –, és ebben sok igazságuk is van. Hisz simán elképzelhető, hogy a következő választáson épp egy, a hatalomtól döntően nem befolyásolható, milliós elérésű hírforrás gátolja (gátolta volna) meg, hogy a kormánypárt hazugság-előállító gépezete révén tovább bitorolja a hatalmat. Lehet, hogy az Index léte vagy nemléte pár százalék mínuszt vagy ugyanennyi pluszt jelent Orbánnak. De ezek az apologéták arra már nem tudnak felelni, hogy a rezsim névadójának pőre hatalomvágyán és mohóságán kívül milyen magasabb értelme és mozgatója van ennek a harcnak, s mi végre a pusztítás.
De meglehet, mindezekről fölösleges lamentálni. Ezek tudott, sőt, köztudott dolgok, vagy legalábbis annak kéne lenniük.
Engedjük inkább el a fantáziánkat, és képzeljük el azt, hogy mégsem itt ér véget ez a történet. Nem ott, ahol 2016 őszén a Népszabadságé. Képzeljük el, hogy ezek az exindexes kollégák létrehoznak egy eddigi önmagával azonos, de más néven, más márka alatt futó entitást és minőséget. Az Index utódját, melyhez másra, mint egy kis cégre, cégecskére meg egy névre jelen pillanatban nem is igen lenne szükségük. Mondaniuk sem kellene többet annál a nagyközönségnek, mint hogy megpróbálunk valamit, ami nem biztos, hogy sikerülni fog, de legalább ne nyerjenek ilyen könnyen ezek a gecik. Pár napon belül szerényen számolva is több százmilliós tőke állna a rendelkezésükre attól a több százezernyi polgártársunktól, akik most nagyon dühösek. És persze, ezer ponton lehet elbukni egy ilyen kísérletet, ezer apró részleten lehet elcsúszni. Nem fog minden exmunkavállaló megmaradni benne, lesznek önként és nem önként távozók, és biztosan lesznek súlyos konfliktusok is. Az sem magától értetődő, hogy lesz-e kéznél elég tudás, ügyesség és kreativitás a kiadói és technológiai háttérmunka elvégzéshez. És mindenekelőtt: ezt az új sajtóterméket ügyesen ki kell találni, kifundálni azt, hogy mi végre legyen, kihez szóljon, miről és mit mondjon. Az Index, ahogy eddig ismertük, elesett, és visszavonhatatlanul a múlté. Ami helyette lesz, más lesz – ha lesz.
De a düh ennyi emberben, az nagyon nagy erő.
