A szerk.

A rend támaszai

A szerk.

Hosszas előjáték után a kormány végre kinevezte komisszárját a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Pont azt a figurát, akire mindenki számított. Az átvétel, amiről mindenki tudta, hogy be fog következni, talán a hosszas felvezetés utáni rapid volta, talán a könyörtelensége miatt mindenkinél kicsapta a biztosítékot. Igen, mindenkinél, akárhogyan is határozza meg magát az SZFE-hez vagy a kormányhoz képest.

Akiktől most végérvényesen elszedtek valamit (a magyar kultúra barátai), akiknek a jövőbeli lehetőségeit végletesen korlátozták (az egyetem hallgatói, oktatói) vagy éppenséggel azok, akik még mindig nem szokták meg a politikai, uram bocsá’ ideológiai megalapozottságú fosztogatást Magyarországon, azok egyként sikoltottak fel – különböző hangszíneken, különböző hangerővel, de kivétel nélkül fájdalmukban. Akik pedig már reszketve várták a dolgok ilyetén fordulatát (az aktus kedvezményezettjei és a rend támaszai) ugyancsak felsikoltottak – különböző hangszíneken, különböző hangerővel, ám aligha örömükben. A kedvezményezettek szégyenükben (ha agyonvernéd őket, akkor sem ismernék be), a rend támaszai pedig az életben maradási ösztöntől űzve (ha agyonvernéd őket, akkor sem ismernék be).

Minden sikoly érthető, mindegyik mélyen átélt és megalapozott, ha úgy tetszik, őszinte. Ám mind közül csak a rend támaszainak sikolya érdekes pillanatnyilag, hiszen abból olvasható ki a jövő. Illetve dehogy kell azt kiolvasni, az maga a jövő.

A történtekről azt üzente ugyanis a kormányzat vezető sajtóorgánuma a komisszár érkezte miatt nemtetszésüket igen átgondoltan és érthető okokból elég (tán túlságosan is) óvatosan megfogalmazó diákságnak, hogy kussoljatok és tűrjétek a sorsotokat. A tanároknak pedig azt, hogy ki lesztek nyírva. Szerencsére nem kell kínos idézgetésbe bocsátkoznunk, a közlés oly beszédes. A neved kuss, s ha meghúzod magadat, esetleg ki is járhatod az iskolát, amely persze egészen más lesz, mint az eddigi, mert meg lesz szabadítva néhány renitens oktatójától. Bármelyik szó mellé oda tudnánk citálni a vonatkozó mondatot, de felesleges. Mert paradox módon nem is annyira a közlés tartalma számít, végtére is az egyenes beszéd. Ki lesztek csinálva, vagy így, vagy úgy. Vagy belezombultok az új idők új dalaiba, s kívülről fújjátok a Wass Albert-összest, vagy mehettek isten hírével. Inkább a közlés tónusa az irányadó, a hang, amelyet még a boldogult emlékű Szabad Nép is erősen szégyellt volna. S ez a hang dehogy csak az SZFE-nek szól, mindenkinek – még a kormánysajtó egyéb részeinek is.

Magyarország jelenlegi miniszterelnökének második, immár tíz esztendeje tartó kormányzási kísérletéből cirka öt évre volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön, milyen állapotában jó neki a kormánysajtó, ha be kívánja vele töltetni a rend támaszának a szerepét. Hát, sajtóállapotában vagy akár kvázi-sajtóállapotában biztos, hogy nem. Ezt legkésőbb akkor kellett felismernie, amikor az „Orbán–Simicska-háború” idején a Magyar Nemzet és kisebb mértékben a Heti Válasz is – a külső események hatására! – szinte egyik percről a másikra elkezdett sajtóként viselkedni, mint akik ledobtak egy nehéz hátizsákot. Emberek, akik tegnap még a semmire tartották a szakmájukat, hirtelen rájöttek, hogy csak abba kapaszkodhatnak, csak a szakmájuk segíthet nekik a túlélésben; mert sem Orbán, sem Simicska nem fog, az hétszentség. Nyilvánvaló, hogy még egy ilyet Orbán aligha akar megengedni magának, még kevésbé a szolgáinak. Értelmezhető lett hát számára is, hogy hatalma megőrzésének propagandarészéhez nem sajtóra, hanem bunkósbottal közlekedő verbális verőlegényekre van szüksége. Hisz már rég nem számíthat az olvasó emberekre támogatóként, csupán csak a felheccelt csőcselékre.

Orbán Viktor „sajtójának” egy ideje nem újságírókra, hanem számítógéppel dolgozó vezérszurkolókra van szüksége. Így lett az a portál a vezető kormányzati hírforrás, amely most megpróbálta bekussoltatni az SZFE növendékeit, s ezért nevezik bloggernek a kormány bizalmi státusú utcai provokátorát, a portálját pedig újságnak. Ez a spektákulum roppant egyszerűen működik. Hajrá, Fradi, szemüveges barátom, vagy a kurva anyád. Magyarország hivatalos sajtója az usztavka lett – jól megfontolt szándékoktól vezérelve.

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.