A szerk.

Még a kormánytól idegenkedő politikai közegekben is szokatlan virulenciát mutatott az elmúlt hetekben az az elmélet és magyarázat, miszerint a teljhatalomtörvény sürgősségi tárgyalásakor Orbán Viktor úgymond zseniálisan csapdába csalta az ellenzéket.

„Úgy dolgozom, csinálom az akcióterveket, irányítom az operatív törzset és a készletgazdálkodásra is úgy hozok döntéseket, hogy igyekszünk a járványt lassítani” – mondta hétfőn a parlamentben a koronavírus elleni küzdelem és nem mellesleg az ország törvényesen felhatalmazott egyszemélyi vezetője.

Ilyen járványos időkben az információhiánynak vagy a rosszul informáltságnak súlyos következményei lehetnek, ezért fontos előrebocsátanunk néhány tudnivalót a helyes karanténhasználat tárgyában. Először is az önkéntes otthoni karantén az nem igazi karantén, az csak afféle játék karantén, belemegyek (mit megyek, vonulok) és kivonulok belőle, amikor tetszik – adott esetben egész a parlamentig. Ahogy ezt B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő is csinálta hétfőn.

Orbán Viktor és csapata sosem tudott kormányozni, ezt a közoktatásban történtek is híven mutatják, ismét és sokadjára. (Ahogyan mutatják az egészségügyben, az államigazgatásban történtek is. Ismét, sokadjára.)

Március 17-én, két héttel azután, hogy Magyarországon hivatalosan is azonosítottak egy koronavírusos beteget, s néhány nappal azelőtt, hogy a fertőzöttek száma (minden előrejelzés szerint) drasztikusan emelkedni kezd majd, az országos tiszti főorvos azt válaszolta egy újságírói kérdésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökével jó a kapcsolata. Később azt is hozzátette, hogy minden javaslatra nyitottak, és a MOK elnökségének a járvány megfékezésére javasolt 11 pontjából a legtöbbet már életbe is léptették.

A nagykunsági Fegyvernek lakosai sosem heverték ki azt a balszerencsét, amelyet a település 1920 és 1944 között kénytelen volt elviselni. De nem is balszerencse volt az!

Bátran kijelenthetjük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét nemcsak pátosz, büszkeség és öntudat jellemzi, a fiatalos lendület is gyakran tetten érhető.

„Várkonyi Zoltán színházát tekintem igazi előképnek, követendő példának” – írja a Vígszínház igazgató posztjáért bejelentkező pályázatában Rudolf Péter.

Folytatódik Karácsony Gergely kampánybeli „alkalmatlanozása”, csak más eszközökkel: újabban a választási programját kérik számon rajta – az ám, kik is? Nem, nem hardcore fideszes pártpolitikusok vagy a propagandagyár verőlegényei, még csak nem is az emberarcú fideszizmus kijelölt figurái.

Nyilván van az úgy, hogy az ember fejében ott ül egy bajszos ellencenzor, és azt óbégatja, hogy mondjad ezt, mondjad azt, csináld ezt, csináld amazt, vedd elő nekik, rakd ki eléjük – csupa megveszekedett rosszaságot.

Tavaly decemberben a Bálnában volt a díj­átadója annak a fotópályázatnak, amelyet „Magyarország Kormánya kezdeményezett a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben”, és amely elsőre a nagyvonalúság és a demokrácia csimborasszójának tűnt.

Amúgy sem pöttyedt irodalmi életünkbe az elmúlt hetekben örvendetes pezsgést hozott egy új virtuóz határozott hangú bejelentkezése. A fiatal prózaművész – talán azzal összefüggésben, hogy korábban megjelent három kötete méltatlanul kevés visszhangot kapott – most új műfajjal kísérletezik, jelesül az abszurd drámával.