A szerk.

Mint a tűztől

A szerk.

Ilyen járványos időkben az információhiánynak vagy a rosszul informáltságnak súlyos következményei lehetnek, ezért fontos előrebocsátanunk néhány tudnivalót a helyes karanténhasználat tárgyában. Először is az önkéntes otthoni karantén az nem igazi karantén, az csak afféle játék karantén, belemegyek (mit megyek, vonulok) és kivonulok belőle, amikor tetszik – adott esetben egész a parlamentig. Ahogy ezt B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő is csinálta hétfőn.

B. Nagy azért vonult karanténba, mert március 15-e alkalmából együtt koszorúzott az ugyancsak fideszes, ám fertőzött Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem rektorával, az intézmény „koronavírusügyi operatív bizottságának” vezetőjével, aki dél-tiroli síeléséből visszatérve nemhogy koszorúzott, de még operált is. Nyilván egy merő jóhiszeműségből, gondolván, hogy az operatív bizottság vezetése valami ilyesmit (operálást) tesz szükségessé. Nincs ezen mit csodálkozni, hisz amikor kiderült, hogy fertőzötten operált, Rovó közleményt adott ki, melyből annyi hüvelyezhető ki teljes biztonsággal, hogy a rektor még mindig nem tudja, hol fekszik Dél-Tirol.

Amikor kiderült Rovó fertőzöttsége, B. Nagy az önkéntes karantént választotta, ami nyilvánvalóan szép és nemes dolog, s még az is lehet, hogy maga B. Nagy is komolyan gondolta. Erre sajnos nem áll rendelkezésünkre bizonyíték, az ellenkezőjére annál inkább, de feltételezzük egy percre mégis. Ha pedig komolyan gondolta, az egyben azt is jelenti, hogy lövése sem volt arról, hogy a Fidesz soron kívül napirendre kívánja tűzni a felhatalmazási törvényre vonatkozó javaslatát. Nem szóltak neki vagy valami ilyesmi, megesik ez talpas fideszes képviselőkkel. Csak hát a soronkívüliséghez négyötöd kell, s innen válik érdekessé a történet, hiszen a Fidesznek, ha megfeszül, akkor sincs négy­ötöde. B. Naggyal együtt sincs, meg nélküle sincs. Ugyanez a helyzet Simonkával és a többi ilyen-olyan köztörvényes disznóságok miatt grízes fideszes honatyával is – ők a kétharmadhoz kellenek, azért nem csukták le őket még az övéik. A négyötödtől nyugodtan ülhetnének vagy fekhetnék otthon a karantént.

Ilyenformán B. Nagy estében két opció merül fel, az egyik az, hogy Orbán nem tud számolni, és így is parancsba adta, hogy hétfőn mindenki legyen bent a parlamentben, ha tud járni, ha nem. Vagy B. Nagy nem tud számolni, s dacára annak, hogy megfertőzheti a fél Országgyűlést s rajtuk keresztül sokakat, csak bement, hátha épp vele lesz meg a négyötöd, láttunk már csodát, s akkor majd kap egy koronás ötöst a főnöktől.

Mindkét lehetőség nagyon valószerű, s egyben árulkodó is az ország vezetésének gyakorlatáról: mindent a páni félelem mozgat a Fideszben. Nincs az a tízezrek halálát követelő járvány, amelytől úgy kellene rettegni, mint a főnöktől. Nincs az a karantén, amit ne lehetne felrúgni egy voltaképpen csak szimbolikus jelentőségű szavazás miatt. B. Nagy történetesen azért kockáztatta egy rakás ember életét, hogy pár nappal előbb lehessen hosszú időre bevezetni Orbán Viktor teljhatalmát.

Rovó ellen vizsgálatot indít az Orvosi Kamara, B. Nagyot feljelentette Szabó Tímea, meglátjuk, bármelyiknek is lesz-e valamennyi foganatja. Ha lesz is, az egész biztos semmiség a vezér haragjának villámaihoz képest.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.