A szerk.

Átvernek mindenkit

A szerk.

Tavaly decemberben a Bálnában volt a díj­átadója annak a fotópályázatnak, amelyet „Magyarország Kormánya kezdeményezett a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben”, és amely elsőre a nagyvonalúság és a demokrácia csimborasszójának tűnt.

Tavaly decemberben a Bálnában volt a díj­átadója annak a fotópályázatnak, amelyet „Magyarország Kormánya kezdeményezett a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben”, és amely elsőre a nagyvonalúság és a demokrácia csimborasszójának tűnt. A Magyarország 365 című versenyre ugyanis bárki benevezhetett, a feltétel csupán az volt, hogy 2019-es legyen a pályamű, és ne legyen más pályázat nyertese. Három kategóriát hirdettek, az első díjasok 1 millió forintot kaptak, a másodikak 500 ezret, a harmadikok 300-at. Ugyancsak 1 milliót vihettek haza a közönségdíjasok is, így aztán – ismerve más hazai fotópályázatok inkább csak jelképes díjtételeit – méltán gondolhatták az érdeklődők, hogy szokatlanul vastagon fogott a ceruza, már csak ezért is érdemes szerencsét próbálni. Ráadásul nem csak profik jelentkezhettek, nevezési díj sem volt, a téma pedig szó szerint az utcán hevert, a versenyt „Természet és táj”, „Épített környezet”, „Városi és vidéki közösségi és életképek” kategóriákban hirdették meg.

Mindezek után nem csoda, hogy 4700-an mintegy 17 ezer fotót küldtek be a hazaszeretet jegyében, legalábbis ha abból indulunk ki, amit Dömötör Csaba államtitkár mondott a Bálnában: „Sok színvonalas fotópályázat van az országban, de alig található olyan, amely az országot teljes egészében, a maga sokszínűségében, ezernyi árnyalatában és szépségében törekszik bemutatni.” A díjátadó után szép kiállítást is rendeztek a Bálnában.

Azt persze nem firtatta senki, hogy a pályázóknak mielőtt beküldték fotóikat, igencsak egyoldalú szerződést kellett aláírniuk. Az állt benne ugyanis, hogy a legjobbaknak – azoknak is, akik nem nyernek, viszont a zsűri a közönségszavazásra méltónak találja műveiket – öt évre le kellett mondaniuk a képek felhasználási jogairól a szervezők (konkrétan a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda) javára, akik e műveket ingyenesen tovább is adhatják „a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére”. Ráadásul azt is alá kellett írniuk, hogy a szervezők fenntartják jogukat a szerződés „egyoldalú módosítására” is. Ennek fényében már nem tűnik annyira nagyvonalúnak a Magyarország 365 fotópályázat, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a pályázati honlapon ott virít a Magyar Turisztikai Ügynökség neve is, amelytől köztudottan nem sajnálják az állami milliárdokat.

De azt, hogy a fotópályázat voltaképp kisstílű, szánalmas szélhámoskodás volt, csak a napokban vehettük észre. Kiderült ugyanis, hogy az öttagú zsűri díjazása majdnem ugyanannyi volt (8 119 084 forint), mint a 8,4 milliós össznyeremény, bár ez is csupán apró volt ahhoz a több mint 275 milliós keretszerződéshez képest, amelyet Rogánék az Antenna Hungáriával a pályázat „kommunikációs és rendezvényszervezési feladatainak ellátása” címen elköltöttek. Ez ugyanis azt mutatja, hogy ezen a majd’ 300 milliós közpénzből megvalósított pályázattal, vagyis inkább üzlettel mindenki jobban keresett, mint azok, akiknek a kedvéért megszületett az egész. Persze ez a 300 millió semmiségnek tűnik például a kormánypropagandára vagy a focira költött milliárdokhoz képest, mégis kiválóan mutatja a rendszer működését: nem elég látványosan szórni a pénzt, át is kell verni – pontosabban meg is kell alázni – a címzetteket. És akkor teljes az öröm, ha azok még örülnek is neki.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.