A szerk.

Jézus és a pénzcsap

A szerk.

Bátran kijelenthetjük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét nemcsak pátosz, büszkeség és öntudat jellemzi, a fiatalos lendület is gyakran tetten érhető.

Bátran kijelenthetjük, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét nemcsak pátosz, büszkeség és öntudat jellemzi, a fiatalos lendület is gyakran tetten érhető. E lendület leg­inkább az élsportban és az erre költött súlyos közpénz-milliárdokban ölt testet, de a tömeg­sportot már simán előzi a tömegszórakoztatás, elég csak a számtalan ingyenes falunapra, töpörtyű- és pálinkafesztiválra gondolni, amelyek bearanyozzák a köz vasár- és ünnepnapjait. Noha ezen fórumok elsősorban a táplálkozásra és az italozásra vannak kihegyezve, a program elmaradhatatlan részét adják a szervezők szívéhez közelálló pop- és rockzenei produkciók is, amelyeket e fesztiválok ingyenessége okán szintén adóforintokból finanszíroznak.

Ugyancsak nehéz lenne összeszámolni, hogy mindenféle rockveteránra, illetve ilyen-olyan nemzeti rockoperákra, 48-as, Trianonos, 56-os gitáros őrületekre mennyit osztottak ki az elmúlt tíz évben, mégis úgy tűnik, maradt feltáratlan terület. A napokban sajtótájékoztatón jelentette be Rétvári Bence, hogy a kormány a keresztény könnyűzenét sem hagyja parlagon. „Indokolt, hogy a keresztény könnyű­zene kormányzati támogatást kapjon, hiszen olyan művészeti értékek születnek benne, amelyek a nem hívők számára is segítséget jelenthetnek az igazság és a boldogság keresésében” – mondotta az Emmi államtitkára az MTI tudósítása szerint, majd kijelentette: a kormány a „Hangszert a kezdőknek!” program keretében évi 300 millió forintot biztosít a kezdő zenekarok számára, 100 milliót ad a „Hangszert a profiknak!” programra, emellett további 100-100 millió forintot biztosít képzésre, oktatásra, hangszerfelújításra és határon túli programokra. De kiderült az is, hogy e pénzeső már tavaly eleredt, a másik Emmi-államtitkár, Fekete Péter ugyanis arról beszélt, hogy 2019-ben a kifejezetten „keresztény szellemiségű” könnyűzenészeket felkaroló Szikra Projekt 160 millió forintnyi kormányzati támogatást tudott felhasználni, amit rendezvényekre, előadókra és szerzőkre költöttek. Elhangzott az is, hogy tavaly „59 muzsikus 90 új dalt hozott létre”, és megtudhattuk azt is, hogy április 1-jén (mikor máskor?) immár ötödik alkalommal adják át a Szikra-díjakat, „a legjobb dal”, „a legjobb dicsőítő dal”, „a legjobb dalszöveg”, „a legjobb zenei produkció”, „a legjobb élőben előadott produkció” és „a legjobb videoklip” kategóriában. A nevezési feltételek között van, hogy „a produkció képviselője vallja, hogy Jézus Krisztus a személyes Megváltója, és ezt nyilvánosan is felvállalja”, illetve, hogy „a dal(ok) szövege(i) nem mondhatnak ellent a Bibliának”.

Nem tudhatjuk, hogy e hatalmas költekezés már a kormánypárt fiatalok megszólítását zászlajára tűző praktikáinak egyike, vagy csak hálás osztogatás, mint ahogy azt sem, hogy a Rétvári-féle százmilliókból hány muzsikus hány új dallal jelentkezik majd.

Mindenesetre jó lesz csipkedniük magukat, mert ha nem tévedünk, a tavalyi 90 új dalból egy sem vált országosan ismertté, és talán az sem véletlen, hogy a nagy fesztiválok szervezői sem törték magukat, hogy keresztény bandákat szerződtessenek. Legalábbis tavaly. Mert ne feledjük: ahogy 2019-ben Schmidt Mária a ’89-es történelemhamisítással, úgy az idén Rétvári Bence és Fekete Péter a keresztény rockkal bizonyíthatja, hogy van az a pénz, amivel a kormány kedvenceit is beszerkesztik a legmenőbb fesztiválokra. De abban szinte biztosak lehetünk, hogy az istenes bandák a pálinka-, és böllérfesztiválokon is egyre gyakrabban bukkannak fel, ha nem is főműsoridőben, de tisztes gázsiért.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.