A szerk.

A főnök hangja

A szerk.

Március 17-én, két héttel azután, hogy Magyarországon hivatalosan is azonosítottak egy koronavírusos beteget, s néhány nappal azelőtt, hogy a fertőzöttek száma (minden előrejelzés szerint) drasztikusan emelkedni kezd majd, az országos tiszti főorvos azt válaszolta egy újságírói kérdésre, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökével jó a kapcsolata. Később azt is hozzátette, hogy minden javaslatra nyitottak, és a MOK elnökségének a járvány megfékezésére javasolt 11 pontjából a legtöbbet már életbe is léptették.

Ismételjük meg, annyira abszurd ez az egész: a pandémia kellős közepén, amikor néhány órányi autóútra innen naponta százak halnak bele a fertőzésbe, a magyarországi járványellenes intézkedéseket koordináló-irányító operatív törzs sajtótájékoztatóján az országos tiszti főorvos arról biztosítja a nyilvánosságot, hogy odafigyelnek arra, amit a védekezés frontvonalában dolgozó orvosok hivatásrendi szervezete javasol. Ez az írás azonban nem Müller Cecíliáról, vagy az oldalán szintén rendszeresen föllépő Lakatos Tibor ezredesről, a törzs vezetőjéről szól. Ők teszik, amit tenniük lehet, és olykori feszengéseikből arra következtethetünk, hogy nemegyszer a jobb meggyőződésük ellenére. Nem lehet kellemes érzés érdemi információk szolgáltatása helyett napokon át a kézmosás fontosságát ecsetelni.

A MOK elnöksége március 15-én állt elő javaslataival. Ezek a vírus terjedését lehetővé tevő érintkezések radikális csökkentését, speciális egészségügyi ellátóhelyek kijelölését, az egészségügyben dolgozók fokozott védelmét és – főként – a tesztek számának radikális növelését tartalmazták. Csupa olyasmit, ami hatékonynak bizonyult a már súlyosan fertőzött országokban. Csupa olyan dolgot, ami az eddigi tapasztalatok alapján észszerű és szükséges.

Az első heveny fideszes reakciók lényege: Kincses Gyula, a MOK elnöke „gyurcsányista”. Ez aztán „egyértelmű politikai kötődésre” szelídítve kisvártatva a kormányzati kommunikációban is megjelent. Az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján ugyanis felbukkant Kovács Zoltán politikai tényező (lazára véve a figurát: kopott farmer, barna jakó, cipzáras termo), és a MOK elnöke mellett lényegében elküldte anyjába („minden tiszteletem mellett”, ahogyan fogalmazott) a független sajtót is, mivel annak újságírói értelmes kérdéseket tettek föl. A „rémhírterjesztés” kifejezés is elhagyta ajakát, ami, ugye, ilyen vészterhes időkben súlyosan büntetendő – értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja. (Két nap leforgása alatt ez volt a második nyílt fenyegetés: először múlt péntek reggel Orbán riogatta a fizetésük elvesztésével a tanárokat arra az esetre, ha „Magyarország Kormánya” a pedagógus szervezetek követelésre tényleg bezárná az iskolákat. Még aznap este maga Orbán jelentette be a tanintézmények bezárását, nem mellesleg ordas hazugsággal körítve, miszerint az amúgy is folyamatban lévő „digitális oktatás fejlesztését” egy kicsit most felgyorsítják. De minden hazugság mélyebb elemzésére ezúttal sincs elég helyünk.)

A MOK elnökének legyurcsányistázása, az érdemi kérdésekre érdemi válaszokat váró sajtó fenyegetése, annak sulykolása, hogy „minden rendben van”, „mindent kézben tartunk” – kétségünk ne legyen afelől, hogy ezek kivétel nélkül a főnök szinkronhangjai. Orbán magyar hangjai agresszív hangoskodással és vádaskodással leplezik azt, hogy a főnök képtelen úrrá lenni a káoszon, amelyet az egészségügyben az amúgy is gyengélkedő ellátórendszer fölforgatásával, a még működő intézmények szétbarmolásával épp az ő kormányzása idézett elő, jóval a vírus megjelenése előtt. Az ország nemcsak a koronavírusnak, hanem ennek a káosznak, az ezt előidéző politikusi alkalmatlanságnak is az áldozata.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.