Fegyvernek a 20. század elején ugyanolyan, az átlagnak megfelelően lassan (vagy egyáltalán nem) fejlődő alföldi település volt, mint annyi más a környéken, csakhogy azoknak nem olyan szabályt erősítő kivétel volt a szomszédváruk, mint Fegyverneknek. E szomszédvár, a Kenderes nevű falu, sokáig ugyanolyan koszfészek volt, mint Fegyvernek, ám az 1920-as évektől nagyot fordult vele a világ, köszönhetően annak, hogy a falu fő-fő földbirtokosa a Horthy-család volt. Noha e területet túlzás lett volna nagybirtoknak nevezni, sőt növénytermesztésre sem volt igazán alkalmas, mégis hamarosan „nemzetstratégiai jelentőségűvé” vált azzal, hogy Magyarország újdonsült kormányzójának tulajdonát képezte, aki ráadásul – ahogy korábban is – ott töltötte a nyári szabadságát.
Ez pedig épp elegendő volt ahhoz, hogy a falu virágzásnak induljon. Horthy a befolyását kihasználva egyetlen pengővel sem növelte a saját vagyonát, de Kenderes fejlődését a szívügyének tekintette, ennek nyomán pedig történtek bizonyos dolgok. Igaz, hogy 1925-ben a kúriát kastéllyá alakították, és a birtokhoz gazdasági kisvasút és bekötőút is épült, mégis, Horthynak inkább a falura volt gondja. A húszas évek közepén Kenderes nagy összegű kölcsönökhöz jutott, ennek köszönhetően bevezették a villanyt, kiépítették a vízvezetéket. A kormányzó szakiskolát alapított, és egy sor középületet emeltetett, testőrségébe és a koronaőrségbe való jelentkezésnél pedig előnyt élvezett a kenderesi „származás”. Feljegyezték azt is, hogy az 1929-es válság idején úgy igyekezett enyhíteni a munkanélküliségen, hogy egyesével szedette le a gyümölcsöt birtokának fáiról. Így aztán éjszakánként a petróleumlámpás Fegyvernekről látni lehetett, ahogy kigyúlnak a kenderesi villanyfények, ahol a lefekvéshez készülődő szegény emberek is imáikba foglalták kormányzó úr nevét.
Azóta lassan száz év telt el, a település a Horthy-turizmusból próbál bevételhez jutni, miközben az ország jelenlegi első embere a saját faluját hozza helyzetbe egy évtizede. Mégsem mondhatnánk, hogy Orbán Viktor Horthyt utánozná e téren, hiszen míg a kormányzó elsősorban a lakosság körülményeit próbálta javítani, a miniszterelnök a gyerekkori álmai (kisvasút, focipálya) megvalósítása közben oly mértéktelenségről, aránytévesztésről tesz tanúbizonyságot, ami példátlan magyar történelemben – legalábbis az elmúlt 500 évben. De úgy tűnik, Felcsútnak semmi nem elég.
Ma már messze az ország leggazdagabb embere Mészáros Lőrinc, és ugyan minden bizonnyal jut némi apró a falu fejlesztésére is, valahogy mégis minden oda vándorolt forint Orbán Viktort juttatja az eszünkbe, meg azt, hogy az bizony mind személyesen őt gazdagítja. Ennek mértékéről sokat elárul, hogy 24.hu legfrissebb tényfeltárása szerint „egy felcsútira 10 783 215 forint, míg egy átlag magyarra csak 44 387 forint támogatás jutott az Orbán-kormány sporttámogatásának nagy részét adó taóból”, ami azt jelenti, hogy 240-szer annyi közvetett állami támogatás érkezett a faluba, mint amennyi az egy főre jutó országos átlag. Vagyis ha Orbán felcsúti ügyleteit mégis Horthy kenderesi dolgaihoz hasonlítanánk, akkor ma egész Magyarország azt érezheti, amit a 20-as, 30-as években Fegyvernek. Mégsem gondolnánk, hogy a felcsúti szegény emberek lefekvéskor az imáikba foglalnák Orbán Viktor nevét.
