A szerk.

Múlt heti hozzászólásaink óta – melyekben helyesen azonosítottuk a kitűnő sportember és a szövetség közti konfliktus forrását (pénz) – a Hosszú Katinka-leves tovább rotyogott, s a kölcsönös szeretet és megbecsülés helyreállításától még mindig távol vannak a felek. Kérdés persze, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) múlt heti piruettjei hozzátettek-e bármit is a széles tömegek által oly hőn óhajtott béke beköszöntéhez!

Kezdetben minden egyszerű volt és nemes, ugyanakkor drámai.

Cameron Dávid múlt heti pesti látogatása igen szívélyes légkörben zajlott, a két pajtás a túlcsorduló barátság hullámaitól magasra emelve a pillanat erejéig talán maga is elhitte, hogy van dolguk egymással, de mert okos emberekről beszélünk, ilyen messzire nem mennénk.

Emlékszik még valaki a Tárcaközi Földrajzinév-bizottságra? Ez a minisztériumokat segítő szaktestület az éppen csak formálódó nemzeti együttműködésbe rondított bele illetlen módon 2011 márciusában. Azt merték ugyanis mondani, méghozzá 20:1 arányban, hogy ha már muszáj átnevezni, akkor inkább Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy legyen a neve a sokat látott létesítménynek, ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Nem kellett volna.

Szokatlan dologgal szembesült a kormányzat a parlament decemberi, utolsó ülésén: nem ment át a kétharmados egyháztörvény immár sokadik módosítása. Egyetlen ellenzéki képviselő sem akadt, sem szocialista, sem jobbikos, aki a nevét adta volna a vallási közösségekkel szembeni kormányzati önkény fenntartásához.

Ez az év ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Az Orbán–Simicska-háborúval. Akkor a nyilvánosságért ment a hirig, az MTVA nekiállt hírtévévé fabrikálni az addig nemzeti főadót, így akarván eltiporni Simicska hírtévéjét. Azóta a nemzeti hírtévé már valóság lett, s további tévék is becsatornázódtak Orbán megfelelő aljzataiba, lett bulvárlapja, nem bulvárlapja, rádiója, ilyesmije. Simicska is megtartotta a maga orgánumait, közvetít a Hír Tv, szól a Lánc­híd rádió.

Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak, soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól. A szerk. beletekint az előttünk álló évbe.

Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére, és az erre pályázó Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mögött széles a nemzeti összefogás.

Hogy milyen pártalelnök volt Pokorni Zoltán, arról ugyan lehetnek elképzeléseink, de inkább nem idézzük fel őket, hiszen a működésével kapcsolatos információk többsége még a maga idejében is csak a közvetlenül érintettek körében bírhatott némi jelentőséggel (bár efelől is vannak kétségeink). Mégis ebből a semmilyen alelnökségből mára valami érdekessé vált: Pokorni figurája. A halk szavú, ám nehéz életű tanárember, aki legalább egy gondosan kiválasztott szemüvegkeret erejéig képes volt gondolkodásra utaló tüneteket produkálni.

Arra ki emlékszik, hogy „Fogd be a pofád, kisanyám”? S arra, hogy „Vetkőzz, Ági! Hol a babydoll?”. Senki? Kár, mert mindkét megjegyzés a magyar parlamentben hangzott el, hon­atyák szájából.

Jogállamiságunk mentsvára, szeretett Alkotmánybíróságunk a minap részben helyt adott azon indítványoknak, amelyek a 2015. évi XXXIX. tv., azaz a jó nevű Quaestor-törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányosságát firtatták.