A szerk.

Mennyi? 30?

A szerk.

Jogállamiságunk mentsvára, szeretett Alkotmánybíróságunk a minap részben helyt adott azon indítványoknak, amelyek a 2015. évi XXXIX. tv., azaz a jó nevű Quaestor-törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányosságát firtatták.

Mint bizonyára önök is emlékeznek rá, a törvényhozó – miután idén márciusban fény derült serdülő demokráciánk tán legnagyobb volumenű pénzügyi csalására – speciális pénzalap felállításáról rendelkezett, melyből a Quaestor-szélhámosság hajótöröttjeit kell kártalanítani.

E törvényt azért kellett meghozni, mert a rendes szabályozás szerint egy pórul járt befektetőt legfeljebb hatmillió forint kártérítés illetett volna meg – ám ezt a bölcs kormánytöbbségünk méltánytalanul kevésnek ítélte, és a felső határt felemelte 30 millió forintra. A (per kopf) hatmilliót a Befektető-védelmi Alapnak, a Bevának kellett volna az asztalra tennie: ez a bankok és más pénzügyi szolgáltatók (megannyi magántulajdonú cég) által összerakott pénzösszeg afféle biztosítási keret, amiből az üzemszerű működés során megdőlő brókercégek kárvallottjai kaphatnak némi vigaszforintokat.

A törvényalkotó viszont úgy döntött, hogy az ily módon immár összességében 100 milliárdra rúgó fájdalomdíjat ugyancsak a Beva tagjai dobják össze. Egészen pontosan: adják kölcsön a kormánynak, amit az természetesen visszafizet nekik, ha serény rendőrségünk és ügyészségünk előkeríti a Q-bűnözők, a feltételezett tettesek által meglovasított 210 milliárd forintot! Vagy majd leírhatják a bankadóból…? Mindegy is: csodálatos terv volt ez minden ízében. A kedves bank-Mikulások előadják a puttonyukból a százat, a cirka 32 ezer Quaestor-károsult nagy része visszakapja minden elveszettnek hitt báránykáját, a sok kedves HUF-ot, és az adófizetőknek sem kerül egy fillérjébe sem a dolog. A botrány pedig – milyen csúnya szó is ez! – még az előtt kihuny, hogy egyáltalán ­elkezdődött volna. Senkit nem fog érdekelni, hogy ki mindenkinek a pénzét forgatta Tarsoly és milyen politikai háttérmunka révén tehette ezt; hogy a bukás napvilágra jötte után miért grasszált még két hétig szabadlábon, és vajon mit intézett ezen idő alatt. Vagy hogy a kormányfő két héttel a bukás előtt hogyan utasíthatta az állami szerveket befektetéseik kimenekítésére? És kinek szóltak még, hogy ideje lezárni a pozíciókat?

Mindenki örült is és tapsolt, egyedül a bankok és pü-i szolgáltatók szontyolodtak el, de ők nagyon. És hiába kiáltotta világgá ekkoriban Ibolya Tibor, a fővárosi főügyész a Klubrádió hullámain, hogy 160 milliárd forint már meg is van az eltűnt vagyonból, ne sírjon senki banknak, károsultnak a mamája! A bankok és pü-i szolgáltatók csak hajtogatták a magukét, hogy így hibázott a bankfelügyelet meg úgy, hogy nem nekik kellene helytállni azért a kárért, amit nem is tudtak volna megakadályozni (hisz a Beva nem hatóság és nem is valamiféle önszabályozó testület), és ami nem a pénzügyi piac normális kockázataiból következett, hanem effektív bűnözés eredményeképpen állt elő. Miért ők fizessenek, ha egyszer az állam szervei, a bankfelügyelet vagy a rendőrség hibázott – ha a sikkasztókon kívül valaki hibázott egyáltalán?

A bankok és pü-i szolgáltatók csak ríttak és ríttak – de valaki még az AB-hoz is fordult azért, hogy megsemmisíttesse a Q-törvényt. (A beadványok csak anonimizálva hozzáférhetők, ezért nem tudjuk, hogy ki volt a feladó.) Az AB viszont a törvény vonatkozó részében mindösszesen annyi kifogásolnivalót talált, hogy a bankoknak nem hagytak elég időt a felkészülésre, és hogy a befizetéseiket a Quaestor Alapba nem kiszámítható módon és időben, és nem kiszámítható összegben kell teljesíteniük. Az AB-határozat legfontosabb passzusa a törvénynek azt az elvét, miszerint a bankoknak és a szolgáltatóknak kell helytállni a kárért, alkotmányosnak találta. Azzal az érvvel, hogy kellő súlyú közérdek fölülírja a tulajdonelvonás alkotmányos tilalmát is. A köz érdeke pedig ebben az esetben nem is a Quaestor-károsultak jó sorsa, hanem – kapaszkodjanak meg – az „egész pénzpiachoz fűződő piaci bizalom visszaállítása”.

Igen, szeretve tisztelt Alkotmánybíróságunk szerint a pénzügyi szolgáltatók iránti közbizalom megszilárdításának, helyreállításának az a legcélszerűbb módja, ha e piac amúgy a törvények betartásával működő, tisztességes szereplőit más emberek köztörvényes mesterkedéseiért és megint mások – netán bizonyos állami szervek – mulasztásaiért tetemes pénzbüntetésre ítéljük. És velük együtt büntetjük meg az ügyfeleiket is. A magyar pénzügyi szektor megmentésének a legbiztosabb módja az, ha megkötözzük és lelökjük a gecit egy jó hosszú lépcsőn. (Egyáltalán: honnan veszi az AB, hogy a „pénzpiacban” rendült meg a bizalom? Adhatunk-e más tippeket?)

Orbán idén év elején írásos ígéretet tett a bankokat sújtó különadó mérséklésére – aztán jött ez a csúnya ügy, és megint neki kellett állni a huzakodásnak. Lapzártánk idejére a kormány talán már be is fejezte a Quaestor-törvény módosítását: a tartalmát egyelőre mi is csak találgatjuk. A biztos csak az: az Alkot­mány­bíróságon nem múlott semmi.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.