A szerk.

2016

A szerk.

Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak, soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól. A szerk. beletekint az előttünk álló évbe.

Hogy a menekültválság hogyan szilárdította meg Orbán pozícióit tavaly év eleji megingása óta, sokan és sokszor elmondták már. A menekültüggyel, illetőleg a belőle kinyert választói támogatással egyetlen gond lehet, hogy nem áll el 2018-ig, vagy legalábbis nem biztos, hogy eláll. De a nemzeti egység úgyszólván helyreállt, vagy ha az nem is, a politikai egyneműség, egyöntetűség és egyakaratúság mindenképp – a kormányfő pedig most ezen egység, valamint vezető pozíciójának további cementezéséhez látott, midőn egyfelől szolid népjóléti intézkedéseket vezetett be, illetőleg helyezett kilátásba, másfelől erőteljesen feltekerte a rendszerének úgymond gazdasági sikereit hirdető hangszórót.

Ez utóbbiakon, már ti. az erősen reklámozott gazdasági sikerek mibenlétén és valódi értékén kétségkívül érdemes bárkinek elgondolkodni, aki bármilyen, akár saját maga számára sem teljesen világos okból a picsába kívánja az Orbán-rezsimet, és netán nyilvánosan is hirdethető okokat keres ehhez. A költségvetési hiány látványos lenyomása például megkérdőjelezhetetlen eredménye a kormány gazdaságpolitikájának, és önmagában a 2–3 százalék közöttire belőhető növekedési ráta sem lenne teljesen reménytelen; ahogy az alacsony infláció és a hat és fél százalékos munkanélküliség sem. Valamelyest csökkent az államadósság. A kormány ehhez mérten szolid osztogatásba is kezdett: a minimálbér megemelése még hagyján (hisz azt a versenyszférában nem a kormány fizeti, épp ellenkezőleg, a költségvetésnek csak haszna van belőle), de kinéz valami szolid közalkalmazotti béremelés is. A jövedelemadó, ha csak egy százalékkal is, de csökkent. Sőt, csökkent a bankadó is. És még csak az sem igaz, hogy a legszegényebb rétegek helyzete ne javult volna valamelyest a válság legrosszabb éveihez, mondjuk 2010-hez képest. Rétvári Bence tavaly év végén nyilván a saját szája íze szerint értelmezte a statisztikai hivatal 2014-es, vonatkozó mutatóit, de az Rétvári nélkül is kitűnik az adatokból, hogy legalább a 2008-as szintig sikerült a legelesettebbeknek is visszakapaszkodniuk.

Mindezekhez persze lehet és kell is megjegyzéseket fűzni. A két és fél százalék körüli hiány nem gazdasági, hanem elsősorban politikai siker, ahhoz ugyanis, hogy ne adja oda a kormány a pénzt valakiknek – például az oktatásnak vagy az egészségügynek – csupán politikai hatalom és erő kell, abból pedig annyi van Orbánnak, hogy még sok is. A növekedés mérv­adó vélemények szerint az uniós fejlesztési források és a két nagy német autógyár teljesítménye nélkül egy százalék alatt bóklászna, ennyi, vagyis közel nulla lenne a magyar gazdaság önálló potenciálja (de van, aki recessziót emleget). A munkanélküliség ugyancsak 10 százalék körül járna, ha a szociális támogatásokat nem alakítják át közmunkává, és ha a most már félmilliós tömegű kivándorlás ugyancsak nem apasztja az itthon céltalanul csellengők vagy nyolcvan-százezer forintos éhbérért lejsztolók tömegét. És ha a makrogazdasági mutatók még valahogy festenek is: az Orbán-kormány gazdaságpolitikája továbbra is a felsőbb, tehetős rétegeket kedvezményezi, az egykulcsos adó további csökkentése ugyanúgy őket kíméli jobban, mint ahogy az új, 10+10 milliós lakástámogatás is elsősorban őket (és huszonéves gyermekeiket) célozza. (Ha ugyan nem kamu az egész úgy, ahogy van.) A gazdagok legyenek gazdagabbak, a szegények meg boldoguljanak, ahogy tudnak (vagy legalábbis ne szavazzanak, vagy ne legyen kire szavazniuk). Ez a politika ma. Olyan, amilyen, de mégiscsak politika. És mégiscsak van mögötte valamiféle világkép.

Ezzel szemben pusztán azt állítani, hogy Orbán és Matolcsy gazdaságpolitikája csődbe vitte volna Magyarországot, vagy hogy tömegeket taszított volna a nyomor még mélyebb bugyraiba, vagy hogy majd a gazdasági összeomlás vet véget a dáridónak – nos, az nagyon kevés, és ilyen nem is lesz. Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak – s e patológia legfőbb ismérve a mézeskalács-nacionalizmussal leplezni próbált teljes szellemi leépülés és a rendszerszintűvé emelt lopás mechanizmusai mellett az lenne, hogy itt minden, még a legkisebb dolog is kurva hétszentség, hogy Orbán Viktortól függ, ezért van tele hülyével és gazemberrel az államgépezet, és ezért szűnt meg a jog is – soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.