A szerk.

Béke, aranyak és pénz

A szerk.

Múlt heti hozzászólásaink óta – melyekben helyesen azonosítottuk a kitűnő sportember és a szövetség közti konfliktus forrását (pénz) – a Hosszú Katinka-leves tovább rotyogott, s a kölcsönös szeretet és megbecsülés helyreállításától még mindig távol vannak a felek. Kérdés persze, hogy a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) múlt heti piruettjei hozzátettek-e bármit is a széles tömegek által oly hőn óhajtott béke beköszöntéhez!

A múlt kedden ugyanis apróbb malőr történt, midőn a szövetség arról tájékoztatta a közönséget, hogy nézz oda, Katinka elutazott a texasi Austinba versenyezni, de nem is szólt róla, és nem kért versenyengedélyt sem. (Pedig „Az év sportolója”-gálán is részt vehetett volna! – kezdődik feddőleg a MÚSZ eme közleménye a jogos sértettség hangján.) De hamar kiderült, Katinka szólt, hogyne szólt volna, félreértés történt, és versenyengedélyt is kért (faxon vagy nem faxon, de kért), és kapott is, hát persze! Annál is inkább kiderült ez, mert valakik külföldön már megpedzették, hogy ha a szövetség nem tud róla, hogy Katinka épp hol van, akkor valami nem stimmel Katinka ún. holléti nyilvántartásával, az pedig ­felveti a doppingvétség gyanúját. De cáfolt nyomban a Magyar Antidopping Csoport (ők tudják, hol van Katinka), és helyesbített nyomban az ily módon hazugságon kapott szövetség is: ők is tudják! Mindenki tudott mindent, a gyanú elhárult! (Csak szegény Laci bácsi nem tudott semmit! Az ősz mesteredző immár másodszor alakította sztanyiszlavszkiji hitelességgel a tisztességben, becsületes munkában kissé meghülyült idős szakit.)

Aztán, hogy ez csak a Hosszú nyilvános kompromittálására tett, ám nem kellően ­végiggondolt és kissé félresikerült kísérlet volt-e, netán valami homályos fenyegetés Hosszú címére, nem áll módunkban megmondani. De azért jól látszik, hogy a szövetség és elnöke, a sikeres és méltán népszerű Gyárfás Tamás azt vágják a kiváló úszónőhöz, ami épp a kezük ügyébe esik. Ez kétségkívül nem valami épületes látvány, de nem is csodálkozunk rajta, részükről ez, hogy is fogalmazzunk csak, a racionális magatartás. Gyárfás csak mértékkel elégítheti ki az úszónő és edző férje – akiket mindenképpen túlzás lenne a nemzetközi úszósport Bonnie és Clyde-jának nevezni – különféle extravagáns anyagi igényeit: az olimpikonok felkészülése, valamint a sikeres versenyzők díjazása szabott tarifákkal ketyeg, bármilyen külön juttatás, külön szerződés Hosszúval nemcsak igazságtalan lenne, de szét is feszítené a rendszert, először az úszók közt okozna rebelliót, aztán a többi sportágban. És amúgy is – ki fizessen neki, és miből?

De Gyárfás el sem engedheti Hosszút (vagy legalábbis ezt képzeli), hiszen akkor olimpiai érmeket, aranyat, netán aranyakat dobna ki az ablakon. Hosszú olimpiai sikere az ő sikere is lesz – de a tét számára nemcsak az, hogy lesz-e ilyes pozitív megerősítés, hanem immár a túlélés is, hisz ha nem tudja „megoldani” a Hosszú-ügyet, alighanem a legmagasabb szintről verik le a fejéről az úszósapkát.

De mielőtt aggódni kezdenénk Gyárfásért.

Az olimpiai részvétel szabályai, egészen pontosan az olimpiai charta 41. pontja szerint egy versenyző akkor indulhat az olimpián más nemzet színeiben, mint addig, ha előtte három évig nem versenyzett előző nemzetének képviseletében. Ezen szabály alól van kivétel: ha a versenyzőt – a nemzeti szakági sportszövetség javaslatára – a nemzeti olimpiai bizottság önszántából elengedi, akkor a várakozási idő nulla is lehet. Azaz: hogy Hosszú – pél­dául – amerikai színekben indulhasson Rióban, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Úszó Szövetség jóváhagyása és a MÚSZ ilyen irányú javaslata kell.

Az engedélyt a MOB a váltásra Hosszúnak a büdös életben megadni nem fogja, ebben biztosak lehetünk. Arról nem is beszélve, hogy a magyar olimpiai sporttámogatási rendszer – a felkészülési ösztöndíjakkal, a szövetségi támogatásokkal, az életjáradékkal – észvesz­tően, nemzetközi összehasonlításban is szokatlanul bőkezű az olimpiákon sikeres sportszakmunkásokkal; bőkezűbb például az Egyesült Államoknál. Ha tetszik, ha nem, Gyárfás – a saját pozícióján kívül – most ennek a rendszernek az integritását próbálja védeni; és fentiek fényében ez sikerülni is fog neki. Azt pedig, hogy jó-e ez a rendszer, vagy mint annyi más rendszer az országban, csak a nacionalista patológia kinövése, nem most kell eldöntenünk. Béke lesz, aranyak és pénz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.