A szerk.

E heti számtanpéldánkban Lujza és Viktória „A” városból „B” városba utaznak vonaton.

Emlékszik még valaki Haszilló Ferenc keceli polgármester pár éve elmondott szavaira, melyek a tavalyi önkormányzati választások után látták meg (online felületünkön) a napvilágot?

A honi politikafogyasztó közvélemény Lázár miniszter közlései nyomán mindeddig úgy hihette, semmilyen uniós vizsgálat nem zajlik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. E nem létező eljárások hovatovább rendre a magyar álláspont megnyugtató győzelmével zárultak, ha itt-ott módosítani kellett valamin – mondjuk a fűtőanyag-szállítási szerződésen –, az is színtiszta diadalként, brüsszeli jóváhagyásként, a magyar emberek mennybemeneteleként értelmeződött az erősen hallucinogén hatású kormányzati kommunikációban.

Baráti tévések derűs karéjában folyik a haza építésének fáradságos, ám vidám perceket sem nélkülöző munkája az ország házában. A folyosón sietős léptekkel érkezik az elnök és kísérete, amott egy bizottság tagjai dugják össze dolgos magyar fejüket, a sarokban valaki épp az interpellációjára készül, a mezővárosok képviselője amott ebédje romjai fölül vezényli a betakarítás pattogó ütemét, mindezen idő alatt forog a kamera, meg nem áll, dokumentálván: jó kezekben a hon.

A szikár tények a következők: a NATO-tagállam Törökország egyik vadászgépe egy közel-keleti háborús zónában lelőtt egy orosz bombázót. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy az eset után sürgősséggel összeült a NATO (ez lapzártánk idején is tart), Erdoğan török államfő rendkívüli biztonságpolitikai ülésre hívta a miniszterelnököt, a vezető tábornokokat, a hírszerzés irányítóit. Putyin elnök pedig sajtótájékoztatót tartott, amelyen a terrorizmus ellen – ergo a jó ügyért – harcoló Oroszország hátba döféséről beszélt, és az Iszlám Állammal (IÁ) való illegális együttműködéssel vádolta meg a törököket.

Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap bejutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

A párizsi merénylők, illetve parancsnokaik többcélú stratégiai tervezésében értelmet találni nem bonyolult feladvány, már csak azért sem, mert ők maguk dicsekszenek vele.

Pénteken eltemették csendben Göncz Árpádot.

A napokban újabb, több tízezres menekülthullám érkezik a horvát–szlovén határra, miután véget ért a görög komphajósok sztrájkja. Épp ideje, hogy megint jöjjenek, hogy megint mutathassa az M1 az áradatot, és ily módon képekkel is igazolva legyen Orbán Viktor miniszterelnök úr állhatatos küzdelme Magyarország és Európa szabadságáért. Jöjjenek csak, hogy megint ez töltse be a mindennapokat. Mert ha nem jönnének, akkor talán sokan, a kelleténél többen tennék föl a kérdést elébb maguknak, aztán a szomszédjuknak, aztán az utastársaiknak a buszon, vonaton, hogy hát tulajdonképpen mi is történik a mi hazánkban.

Meghitt ünnepségen emlékeztünk meg a múlt szombaton a felcsúti óvoda fennállásának 60. évfordulójáról, az elhangzott miniszterelnöki beszédből nemcsak a kis lurkók, de a felnőtt bácsik és nénik is sokat okulhattak.

Ismételjük át. Az Európai Bizottság érvényben lévő döntései szerint 160 ezer, Olaszországban, Magyarországon és Görögországban nyilvántartásba vett menekültet szétosztanak, illetőleg szétosztanának az uniós tagállamok között. Szép szóval: relokálnak, azért, hogy ne ennek a három frontállamnak kelljen gondoskodni róluk, miközben a menekültstátusz elbírálásának gondjával is küszködnek.

Orbán Viktor megint elsunnyogta október 23-át. Mint tavaly.