Ehhez képest derült égből villámcsapásként, kevesebb mint egy hét leforgása alatt két komoly tockost kapott Brüsszeltől a paksi paktum. Múlt csütörtökön az Európai Bizottság belső piacért felelős igazgatósága a közbeszerzési szabályok megsértése – az orosz Roszatom tender nélküli helyzetbe hozása – miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, hétfőn pedig a versenyjogi biztos vonta mélyreható vizsgálat alá a projekt állami támogatását. Az első kérdésben a kormány két hónap alatt bizonyíthatja, hogy az orosz–magyar államközi szerződés valamilyen módon kivonja a beruházást a közbeszereztetési kötelezettség alól, ha ez nem sikerül, az ügy az Európai Bíróságon landol. A másik, versenyjogi vitában Orbánék várhatóan azzal fognak érvelni, hogy a paksi bővítésben nincs állami támogatás, az üzlet piaci alapon is megtérülne (a miniszterelnök szavaival: olcsó áram egyenlő Paks). Ha a Bizottság mégis talál állami támogatást, és úgy látja, hogy a dotáció torzítja a versenyt, kötelezni fogja Magyarországot a szerződések EU-konform módosítására.
Jelen pillanatban lehetetlen megelőlegezni e vizsgálatok kimenetelét. Pár hétig még a Bizottság és a kormány közti levélváltás pontos szövege sem lesz nyilvános, a Paks gazdaságosságát bizonyítani hivatott magyar számításokat pedig 30 évre titkosították (jóllehet két, bárki számára hozzáférhető szakértői anyag is kimutatta, hogy piaci alapon miért nem fog megtérülni a beruházás). Ugyanakkor borítékolhatjuk, hogy ha az EU bármelyik eljárásban elmarasztalja Magyarországot, az jó eséllyel ellehetetleníti a teljes paksi bővítést. Aligha fogja ellensúlyozni a fővállalkozó Roszatom szabálytalan kiválasztását az alvállalkozók megversenyeztetése, különösen úgy, hogy a kormány újfent nem éppen versenybarát megoldással 40 százalékos magyar beszállítói arányra törekszik.
Mindezek fényében nehezen indokolható felelőtlenségnek tűnik a kormány azon döntése, hogy a tervezett ütemben folytatja a beruházást, s az idei 28 milliárd után jövőre 113 milliárd forintot költ előkészítésre, az engedélyekre és a nyilván létfontosságú kommunikációs feladatokra. Ráadásul belátható időn belül – minden valószínűség szerint január 1. után – elkezdi lehívni a 10 milliárd eurós orosz hitelkeretet is. A makacs sietség magyarázata az lehet, hogy Paks bebukása vagy a kormány nem kellően erélyes kiállása esetén többet veszítenénk az előkészületekbe ölt tíz- és százmilliárdoknál. Ez a többlet származhat a titkosított szerződésekbe foglalt esetleges kártalanítási kötelezettségekből, de még inkább a várható – orosz viszonylatban megszokott – geo- és energiapolitikai retorziókból. Putyin elnök már májusban világossá tette, hogy ha kitáncolunk az üzletből, az „káros hatásokkal járna Magyarország nemzeti érdekeire nézve, és hátrányosan befolyásolná a két ország kapcsolatát”.
Amikor júliusban az Európai Bizottság tiltott állami támogatásra hivatkozva felfüggesztette a multinacionális üzletláncokat és dohánygyártókat szívató adónemeket, Lázár János úgy nyilatkozott: „Lehet az Európai Bizottsághoz fordulni, de akkor még többet kell fizetni.” Az egységes szabad piac elvei és szabályai iránt körülbelül ennyi tiszteletet mutathat Putyin elnök is; így vagy úgy, de ő is igyekszik majd behajtani beígért és el is várt jussát. Csak éppen most Lázárék kerültek a szívóágra. És velük az ország.
