A szerk.

Az eltemetett temetés

A szerk.

Pénteken eltemették csendben Göncz Árpádot.

A temetésen megjelent a jelenlegi államfő, voltak ott korábbiak is tán, egy csomó politikus, és természetesen az elhunyt hozzátartozói, tisztelői. Kiment a temetésre magánemberként, felesége oldalán a kormányfő is – minden tudósítás, beszámoló, hírügynökségi jelentés ugyanazt az egy képet mutatta: áll a miniszterelnök a feleségével, körülötte egy üresen hagyott szabályos kör, odébb jóval a gyászoló tömeg. Hogy a testőrség tartotta-e távol a többi megjelentet e magánemberi pártól, vagy a résztvevők fagyos megvetése, esetleg dermedt félelme vont gyűrűt köré, nos, az teljesen mindegy. Orbán ott volt magánemberként, és kész.

Az ország nem megjelent része is Árpi bácsizott még egy kicsit, nyilvánvalóan szívből. Aztán a koporsóra hullottak a rögök. Búcsúbeszédet mondott az elhalt unokája és az egyik harcostársa. Aztán hazament szépen, méltósággal mindenki. Csak a pontosság kedvéért: a harcostárs, írjuk le a nevét is, Mécs Imre nem egyenesen hazament, ő előbb kiment a Kossuth térre, s elmondta azt a temetésre szánt beszédét, amit a család kérésére nem mondott el a nyitott sírnál, csak a húzott változatot belőle. Elmondta a Kossuth téren, meg is hallgatták, számos lap le is hozta, s voltak, akik csak eztán mentek haza. Talán felesleges is volt az óvatosság, mert Mécs Imre a Kossuth téri beszédét is nyugodtan elmondhatta volna Göncz Árpád temetésén, akkor sem lett volna semmi sem másképpen. Például akkor sem szakadt volna rá az égbolt a kör közepén ácsorgó magánemberre. Nem szökik fegyverbe a magyar, nem borul lángba az ország. Akiket pedig az a beszéd megszólított, egy kicsit sem érezték volna kényelmetlenebbül magukat. És semmi más eget rengető nem történt volna. Göncz Árpádot csendben temették el.

Nem így kellett volna.

Göncz Árpád egész élete a politikáról szólt. Göncz Árpád ugyan műfordítóként is ismert, íróként is, s meglehet, nálánál nem fordította volna szebben le senki, amit lefordított, nem írta volna meg jobban, amit megírt. Vagy az is lehet pont, hogy igenis jobban lefordította volna valaki A Gyűrűk Urát, vagy máshogy fordította volna le. Nyilván írtak nála jobb novellákat is.

De az egészen biztos, hogy olyan politikust, mint Göncz Árpád volt, zseblámpával is alig találni a huszadik századi magyar történelemben. Olyat például, aki nem pöttyöződött be valahogy a pályája során. Göncz speciel ilyen volt. Az is jellemző, hogy oly kevésszer próbálták csak besározni. Volt a börtönéveiről szőtt – és semmi perc alatt buborékként szétpattanó – spiclitörténet, és semmi több. Az egyik fideszes hetilap azzal jött a halála után, hogy tizenhat éves kiscserkészként horthysta volt. Tényleg csak nevetséges, érthető okokból hamar fel is adott próbálkozások voltak. Ezért is kellett most csendben eltemetni. Mert mit szóltak volna a bepöttyözött politikusok, azok a magánemberek, akiken már szabad felület sincs a sok pöttytől, szennytől?

Ezért nem lett volna szabad csendben eltemetni.

Göncz Árpád minden cselekedete politikai cselekedet volt, s minden cselekedete Magyarország életének jobbítását célozta. A politikus Göncz Árpádnak éles helyzetekben helyén volt a szíve, 56-ban, a taxisblokád idején, bármikor. Egy ilyen éles helyzet volt a temetése is, ahol viszont senkinek nem volt helyén a szíve. De még az esze sem, különben nem hallgatnak: számításba veszik a megismételhetetlen lehetőséget. A családot meg kell értenünk, nekik ott a fájdalom, elég megbirkózni azzal, tán nem marad ilyenkor erő a világ bajára. De az eset ettől változatlan maradt, nem történt semmi, amikor pedig kellett volna. Egy politikusi élet politikai kiállásért kiáltott. Hiába.

Orbán Viktor kiment Göncz Árpád temetésére, s meggyőződött róla, hogy jó mélyen eltemették az utolsó tiszta magyar politikust, az­tán hazament és kinyitotta kicsiny trafikját. Magyarország pedig eltemette magában Göncz Árpádot. Jó mélyre.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.