A szerk.

Csapás a hátországra

  • A szerk.
  • 2015.12.19 11:11

A szerk.

A párizsi merénylők, illetve parancsnokaik többcélú stratégiai tervezésében értelmet találni nem bonyolult feladvány, már csak azért sem, mert ők maguk dicsekszenek vele.

Az egyik ilyen cél az európai (valamilyen módon) muszlim identitású (és fiatalabb) személyek radikalizálása lenne. Adott esetben oly módon, hogy különféle állami szervek (titkos- és mindenféle más rendőrségek, bíróságok, kormányok), pártok, valamint nagy számú magánszemély (vö. tömegek) vegzálásának teszik ki őket. Ennek az állapotnak az ideális (az Iszlám Állam szempontjából ideális) végszakaszát nevezzük mindközönségesen polgárháborúnak. De ha idáig nem is jutunk el, a közbülső állomások is csábítók: az Európa-szerte megszigorodó közbiztonság gazdasági kihatásaitól kezdve a demokratikus szabadságjogok változatos korlátozásán át a merényletek, és ezzel összefüggésben a menekültek miatti bel-európai, államközi és államokon belüli politikai konfliktusok súlyosbodásáig.

A pénteki párizsi merényletsorozat másik, katonainak nevezhető dimenziója ugyancsak evidensen mutatkozik meg, ha sorba állítjuk az elmúlt pár hét vonatkozó body countját. Miután Törökország az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja reptereit az Iszlám Állam elleni légicsapásokhoz, az Iszlám Állam öngyilkos merénylőket küld az ankarai békenagygyűlésre (102 civil áldozat). Miután Oroszország bombázni kezdi az Iszlám Államot (is), egy turistákat szállító orosz repülőgép felrobban Egyiptom fölött (224 halott). A párizsi merényletek előtt egy nappal pedig Bejrút síiták lakta negyedében robban két bomba (43 halott; a síiták – Irán – ugyancsak hadat viselnek az Iszlám Állam ellen, még ha Irán csak közvetetten is).

Mindezek után azt kétségbe vonni, hogy legalábbis ezek az országok háborúban állnak az Iszlám Állammal, értelmetlen szőrszálhasogatásnak tűnik: ha egy állam bombáz egy másik államot, akkor háborúban áll vele. Még akkor is, ha igen furcsa, aszimmetrikus háborúban, amiben az egyik fél a hadszíntéren nem tud kárt tenni a másikban, csak annak hátországában. Bár hasonló terrortámadásokhoz korábban nem kellett egy olyan államszerűség, mint most az Iszlám Állam (lásd Madridot vagy Londont; de még a 9/11-et végrehajtó, klasszikus, bin Laden-féle al-Káida sem kötődött valamilyen területi szerveződéshez, Afganisztánban csak albérletük volt), esetünkben az is nyilvánvaló, hogy az Iszlám Állam nélkül – mindama logisztikai, pénzbeli, hadászati háttér, valamint ideológia és lelki támogatás nélkül, amivel most kizárólag az Iszlám Állam szolgálhat – a globális iszlám fundamentalizmus csak kornyadozna, s aligha bírná Európa békéjét fenyegetni.

A globális iszlám fundamentalizmus elhárításához, vagy legalább a kitettség elfogadható szintre csökkentéséhez ezért mindenekelőtt az Iszlám Állam felszámolására van szükség. A feladat eléggé bonyolult. Kezdve ott, hogy a környékbeli játékosok egy részének ilyen vagy olyan okokból az Iszlám Állam még kapóra is jön: a törököknek azért, mert leköti a kurdokat, a kurdoknak azért, mert leköti a bagdadi központi kormányt és Iránt is egy kicsit, és így tovább. De ha a hajlandóság még hiánytalanul meg is lenne, a következő kérdéseket kellene egy nagy béketárgyaláson rendezni. Szíria felosztása (föderálása, konföderálása, akármije) az alaviták, a szunniták és a kurdok között; az önálló (félig önálló, más országokkal föderációban, konföderációban, akármiben álló) Kurdisztán lábra állítása, ezzel összefüggésben Törökország területi épsége; a csonka Irak és Irán egyesülésének megakadályozása; a szíriai és iraki szunniták politikai, állami képviseletének megteremtése az Iszlám Állam eltakarítása után, és a többi, és a többi… Reménykedjünk, hogy az elmúlt két hónap merényletei közelebb vihetnek egy efféle „rendezéshez”.

Addig is azonban, amíg mindez formát ölt, tanácsos lenne az európai polgárháborút elkerülni; hovatovább egyáltalán nem belelépni a represszió és az erőszak fentebb leírt spiráljába. Miközben a már zajló furcsa háború valóban rendkívüli intézkedéseket követel.

François Hollande köztársasági elnök ama hétfői beszédében, melyben különféle biztonsági szigorítások foganatosítását helyezte kilátásba, egyetlenegyszer sem említette az iszlámot és a muszlimokat: franciák támadtak franciákra, jelentette be drámai beszédében, s tagadta azt is, hogy a „civilizációk harcának” látnánk újabb fejezetét. Ez az analízis eltagadja az Iszlám Állam muszlim jellegét, és arról sem vesz tudomást, hogy a terroristák – meg a Franciaországból az Iszlám Állam katonájának állt majd’ másfél ezer francia állampolgár, s az iszlám radikalizmus uszályába került másik tízezer többsége – valamilyen módon mégiscsak összefüggésbe hozhatók az iszlámmal és a franciaországi muszlim közeggel. (Éppenséggel ezekben az összefüggésekben lakik minden ördög – vajon mennyiben és mi módon tekinthetők ezek a tömeggyilkosságra és öngyilkosságra is kész fiatalemberek e közeg reprezentánsainak? Hogy tekintenek ők magukra, s hogyan a „muszlim közösség” őrájuk? Van-e egyáltalán értelmezhető dimenziója annak a fogalomnak, hogy franciaországi vagy európai muszlim közösség?)

Hollande ezzel a teljes tagadással nagy személyes politikai bátorságról tett tanúságot, amennyiben legfőbb politikai ellenfele, a Nemzeti Front habozás nélkül a vallási-etnikai identitások élet-halál harcának dimenziójában láttatta a pénteki tragédiát (s ugyanezt fújják az európai szélsőjobb más reprezentánsai is). De ez a fajta bátorság egyszersmind kényszer is: a véres provokáció semlegesítésének egyetlen járható útja. Ezért lesz iszonyú fontos az, hogy első körben Franciaország, majd a többi európai állam és az unió megtalálja azt a vékony ösvényt, amelyen haladva minimalizálja a biztonsági kockázatokat, és közben nem teszi számkivetetté, jogfosztottá, a saját országában idegenné, a karhatalmi, politikai és civil represszió célpontjává azokat a muszlim vallású vagy identitású tömegeket, akiknek semmi közük ahhoz, amit az Iszlám Állam az iszlámról és az igazhitűek feladatáról tart.

Egyelőre.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.