A szerk.

Kövér nem alhatik

A szerk.

Baráti tévések derűs karéjában folyik a haza építésének fáradságos, ám vidám perceket sem nélkülöző munkája az ország házában. A folyosón sietős léptekkel érkezik az elnök és kísérete, amott egy bizottság tagjai dugják össze dolgos magyar fejüket, a sarokban valaki épp az interpellációjára készül, a mezővárosok képviselője amott ebédje romjai fölül vezényli a betakarítás pattogó ütemét, mindezen idő alatt forog a kamera, meg nem áll, dokumentálván: jó kezekben a hon.

Egy szemüveges fiatalember mikrofonnal a kezében épp hátralép, enyhén hajlott a hát, illendő a testtartás, amikor az elnök áthalad.

A rendre közben vigyázó szemmel ügyel a házfelügyelet gárdája, ha kell, hát útbaigazít, hisz’ a rendet már nem is kell óvnia, tudja azt mindenki rég. Nincs sarkosság, se túlzott pedantéria, csak alkotó fegyelem, amerre a szem ellát, így épül a haza, buzog sok nemes ügy. Nem zavarja semmi nesz, sehol egy torz akkord ebben az isteni szimfóniában. Ám még a munka halk duruzsolása is menten elhal, amikor az elnök elfoglalja helyét, nyúlna a kalapácsáért, de a mozdulat félúton benn­szakad, nincsen szükség arra, már rajtam minden tekintet.

Ja, az nem különösebb újság, hogy Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke valahogy így képzeli el a hivatal ügymenetét, s önszerepét a történelemkönyvekben. A jó atya. Így tehát, vagy még ígyebben, még bukolikusabban, mint egy szép Szabolcska Mihály-versben. Ezért is akart magának oly vehemensen saját gárdát, dehogy azért, mert már Orbánnak is volt egy sk. fegyveres testülete, csak azért inkább, hogy rendszeres időközönként szép őrségváltás legyen, csattogjanak azok a bokák, s míg tart ez a szerencsétlen köztes állapot, olykor kivezessenek egy-két izgágább alakot, aki nem tanult a pénzbírságból, s szégyentelenségében például holmi táblákkal hadonászik, vagy akkor szól, amikor nem kérdezik.

Hála istennek, az utóbbi időkben a hon­atyákkal már nincsenek sűrűn ilyen bajok, kevesen vannak úgymond ellenzékiek, s ők is betörtek vagy belefásultak, mindegy ez is. Már csak a sajtót kell a házon belül méretre szabni, mert néhányan közülük még most is úgy bírnak viselkedni, mintha egy amerikai filmből szalasztották volna őket, nem pedig Kövér uram szállásának valamelyik takaros falvédőjéről.

A legutolsó esetet ismeri mindenki, épp egy hete kezdődött azzal, hogy a parlamentben sajtótájékoztatót tartott Magyarország miniszterelnöke a NATO főtitkárával. A sajtótájékoztató nem volt sajtónyilvános, azt állítólag csupán Orbán Viktor játék-televíziója, a némi ­eufemizmussal köztévének nevezett izé számára celebrálták. Az RTL Klub valamiért mégis be akart számolni e – kétségkívül hungarikumgyanús – rendezvényről. Ám a parlament éber őrei úgy kihajították őket, hogy a lábuk sem érte a földet.

A dolog természetesen nem maradt következmények nélkül, a túlbuzgó házőrzőket fegyelmi bizottság elé állították, s megbüntették. Helyreigazítás: a fenti mondatban valótlanságot állítottunk, a valóság ezzel szemben az, hogy Kövér László házelnök erreföl kitiltotta az RTL-t a picsába. Mondván, nem ez volt az első eset, amikor tudósítani akartak, hanem ez már a „többedszeri”. El vannak hát pimaszodva! De annyira, hogy e kitiltás óta még egyszer megpróbáltak bejutni a házba, természetesen sikertelenül. Az őrök visszaverték őket! (Ha így folytatja az RTL, meglehet, a békemenetet is rájuk kell hívni.)

A történet lapzártánk napjára odáig jutott, hogy a Párbeszéd Magyarországért feljelentette a házelnököt, mert szerintük Kövér László gesztusa nemcsak a sajtó- és szólásszabadságot „tiporja lábbal, de alapjaiban rengeti meg a jogállamiságot” is – nyilván igaza van a PM-nek, ám ezzel együtt magát a lehetetlen küldetést ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.

Próbálják meg pár önfeledt percre elképzelni, hogy Magyarországon minden úgy megy, mint egy rendes helyen, s a független bíróság elmeszeli a házelnököt. Hoz valami ítéletet, mely szerint Kövér László helytelenül cselekedett valóban, eztán be kell engednie a sajtó neki nem annyira tetsző részét is a parlamentbe. Történik valami? Oh, igen, Kövér akkor esetleg beengedi majd az RTL-t, de a fejében nem változik meg semmi. Továbbra is ugyanazt fogja gondolni az általa vezetett ház működéséről, funkciójáról, helyéről a világban. A saját helyéről is ugyanazt. Ez a folyamat ugyanis visszafordíthatatlan, s a demokrácia tudatos felszámolásának nevezik.

Már amikor nem tébolynak, vagy megengedőbben a hatalom tébolyának. Hiszen ez tipikusan az az eset, amiről az öreg költő írt pár századdal korábban, tudják, amikor megy haza a csávó a lován valahonnan vidékről, totál ki van bukva, mert neki nem tetsző dalokkal léptek fel az énekesek az RTL Klub egy korai tehetségkutatóján. S ez annyira felbaszta, hogy föl akarja köttetni a lordmajort, mert bosszantja valami neszezés, az egyik házból szól a tévéhíradó vagy valami hasonló…

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.