A szerk.

A valakik valakije

A szerk.

Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap bejutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

Nagy az öröm országszerte, a sikerrel kapcsolatos hírek napok óta tartják a helyüket a címoldalakon, rögtön a párizsi tragédiáról és következményeiről, a római pápa szép szavával: a III. világháborúról szóló tudósítások után, mellett. Megközelítően azonos terjedelemben, s nyilvánvalóan azonos hangsúllyal. Mindent megtudtunk már a szomorú előzményekről, s egyre többet a csodálatos jövőről. Az emberek izgatottan várják a december 12-i sorsolást, a magyar válogatott a harmadik kalapba került! – e hasáboknál jobb helyeken már ez is jó ok a büszkeségre. Az ügyben naponta szólal meg Magyarország miniszterelnöke is, aki bár szívesen elintézte volna két elégedett szóval e szép sikert, de lépten-nyomon ezt kérdezik tőle országjárása során, mint a legutóbb Szombathelyen is. S ő, ha kérdezik, válaszol: bebizonyítottuk, hogy mi is vagyunk valakik. Ez a „valakik” nyilvánvalóan akként értelmezendő, hogy lám, mi is számítunk már, minimum Európában, de akár az egész világon is, hisz egy labdarúgó Európa-bajnokságra az egész világ odafigyel. Vagyunk tehát valakik, nagymenők, dörzsölt zsugások, akik beleszólnak a dolgokba, adott esetben megmutatják, hogyan is kell ezt csinálni, akik megmondják, hogy mi lesz. A fociban. Most a fociban. Is.

Térjünk még egy kis időre vissza a focihoz, s nézzük meg csak egy kicsit közelebbről, hogy kik is vagyunk valójában. A labdarúgó Eb-k történetében jövőre rendeznek először 24 csapat részvételével döntőt. 44 év után veszünk részt újra ilyen rendezvényen. 1972-ben még négy csapat játszott döntőt Belgiumban, Magyarország az NSZK, a Szovjetunió és a házigazdák mögött végzett a negyedik helyen. Volt közben nyolc és tizenhat résztvevős Eb is, összesen vagy tíz, nélkülünk. Most bekerültünk: a vigaszágon. E siker résztvevőinek akkora pénzjutalmat dobott fel a magyar kormány, amekkorát talán ha egy olimpiai aranyérmes remélhetett a legutóbbi alkalommal (előtte nyilván kevesebbet). A magyar labdarúgás kedvelőinek – akiknek „az arca” ugyebár a jelenlegi miniszterelnök – van hát oka örülni. Ugyanakkor még a magyar labdarúgás kedvelőinek sincsen semmi okuk összekeverni a szezont a fazonnal, még ha ezt az ő arcuk oly látványosan meg is teszi minden lehetséges alkalommal – meggyőződésünk szerint tudatosan.

Az ugyanis elég nyilvánvaló, hogy attól nem lettünk valakik, hogy labdarúgóink túljutottak minden idők legnépesebb foci Eb-jének a pótselejtezőjén. Hisszük, hogy akkor is lennénk valakik, ha ez nem sikerül. Csakhogy Orbán Viktor nem rólunk beszél, de még csak nem is rólatok, kedves magyar fociért élő-haló honfitársak. Csak és kizárólag saját magáról, illetve arról a mátrixról, amit jó ideje kirakott magának, s arról szól, hogy a világ dolgai ott dőlnek el, ahol ő van, a futballstadionokban, s oly módon, hogy akinek szebb a stadionja, előrébb jut valamelyik csapata, az a menő csávó. Ahogy a magyar labdarúgás névleges irányítója, az ország leggazdagabb mágnása, Csányi Sándor a nagy diadal euforikus hangulatában ki is mondta, elsősorban Orbán Viktornak jár a köszönet e sikerért, mert ő vállalta a legnagyobb kockázatot… Azért persze ne érezzétek magatokat teljesen feleslegesnek, drága szurkolók, mert biodíszlet nélkül a legtutibb mátrix is csak egy üres szoba, rácsokkal kicsiny ablakán. Rátok és tulajdonképpen a focistákra is szükség van. Reátok a bennetek rejlő hitbéli potenciál miatt, hogy igazoljátok, az a fasza gyerek, aki ott van a fociban, aki negyvennégy év után győztesen hozza le mind a két pótselejtezőt, miközben mellesleg Európát is megvédi, de ezt csak annak érzékeltetéséül mondjuk, hogy mennyire gazdag is az emberi élet ebben a bizonyos mátrixban.

S ha elegen elhiszitek, hogy ettől a sikertől lettünk végre valakik, akkor semmi vész. Mert különben, ha véletlenül kivonjuk a képből ezt a fent körülírt „sikert”, marad a sár, a teljesen kiürített mátrix. Az elcsalt meccs, a hamis játék. A meghekkelt alkotmány, felokosított választási törvény (vö. Orbán kockáztatta a legnagyobbat), az Orbán–Simicska-háború, a meg­lovasított nyugdíjak, a Holdig üresben is elpöfögő kisvasút, a trafikok meg a bányák, a János meg a város meg az isten összes megveszekedett csodája, ami mind-mind azt fuvolázza, hogy kik is vagyunk mi igazából, milyen „valakik”.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.