A szerk.

A valakik valakije

A szerk.

Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap bejutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

Nagy az öröm országszerte, a sikerrel kapcsolatos hírek napok óta tartják a helyüket a címoldalakon, rögtön a párizsi tragédiáról és következményeiről, a római pápa szép szavával: a III. világháborúról szóló tudósítások után, mellett. Megközelítően azonos terjedelemben, s nyilvánvalóan azonos hangsúllyal. Mindent megtudtunk már a szomorú előzményekről, s egyre többet a csodálatos jövőről. Az emberek izgatottan várják a december 12-i sorsolást, a magyar válogatott a harmadik kalapba került! – e hasáboknál jobb helyeken már ez is jó ok a büszkeségre. Az ügyben naponta szólal meg Magyarország miniszterelnöke is, aki bár szívesen elintézte volna két elégedett szóval e szép sikert, de lépten-nyomon ezt kérdezik tőle országjárása során, mint a legutóbb Szombathelyen is. S ő, ha kérdezik, válaszol: bebizonyítottuk, hogy mi is vagyunk valakik. Ez a „valakik” nyilvánvalóan akként értelmezendő, hogy lám, mi is számítunk már, minimum Európában, de akár az egész világon is, hisz egy labdarúgó Európa-bajnokságra az egész világ odafigyel. Vagyunk tehát valakik, nagymenők, dörzsölt zsugások, akik beleszólnak a dolgokba, adott esetben megmutatják, hogyan is kell ezt csinálni, akik megmondják, hogy mi lesz. A fociban. Most a fociban. Is.

Térjünk még egy kis időre vissza a focihoz, s nézzük meg csak egy kicsit közelebbről, hogy kik is vagyunk valójában. A labdarúgó Eb-k történetében jövőre rendeznek először 24 csapat részvételével döntőt. 44 év után veszünk részt újra ilyen rendezvényen. 1972-ben még négy csapat játszott döntőt Belgiumban, Magyarország az NSZK, a Szovjetunió és a házigazdák mögött végzett a negyedik helyen. Volt közben nyolc és tizenhat résztvevős Eb is, összesen vagy tíz, nélkülünk. Most bekerültünk: a vigaszágon. E siker résztvevőinek akkora pénzjutalmat dobott fel a magyar kormány, amekkorát talán ha egy olimpiai aranyérmes remélhetett a legutóbbi alkalommal (előtte nyilván kevesebbet). A magyar labdarúgás kedvelőinek – akiknek „az arca” ugyebár a jelenlegi miniszterelnök – van hát oka örülni. Ugyanakkor még a magyar labdarúgás kedvelőinek sincsen semmi okuk összekeverni a szezont a fazonnal, még ha ezt az ő arcuk oly látványosan meg is teszi minden lehetséges alkalommal – meggyőződésünk szerint tudatosan.

Az ugyanis elég nyilvánvaló, hogy attól nem lettünk valakik, hogy labdarúgóink túljutottak minden idők legnépesebb foci Eb-jének a pótselejtezőjén. Hisszük, hogy akkor is lennénk valakik, ha ez nem sikerül. Csakhogy Orbán Viktor nem rólunk beszél, de még csak nem is rólatok, kedves magyar fociért élő-haló honfitársak. Csak és kizárólag saját magáról, illetve arról a mátrixról, amit jó ideje kirakott magának, s arról szól, hogy a világ dolgai ott dőlnek el, ahol ő van, a futballstadionokban, s oly módon, hogy akinek szebb a stadionja, előrébb jut valamelyik csapata, az a menő csávó. Ahogy a magyar labdarúgás névleges irányítója, az ország leggazdagabb mágnása, Csányi Sándor a nagy diadal euforikus hangulatában ki is mondta, elsősorban Orbán Viktornak jár a köszönet e sikerért, mert ő vállalta a legnagyobb kockázatot… Azért persze ne érezzétek magatokat teljesen feleslegesnek, drága szurkolók, mert biodíszlet nélkül a legtutibb mátrix is csak egy üres szoba, rácsokkal kicsiny ablakán. Rátok és tulajdonképpen a focistákra is szükség van. Reátok a bennetek rejlő hitbéli potenciál miatt, hogy igazoljátok, az a fasza gyerek, aki ott van a fociban, aki negyvennégy év után győztesen hozza le mind a két pótselejtezőt, miközben mellesleg Európát is megvédi, de ezt csak annak érzékeltetéséül mondjuk, hogy mennyire gazdag is az emberi élet ebben a bizonyos mátrixban.

S ha elegen elhiszitek, hogy ettől a sikertől lettünk végre valakik, akkor semmi vész. Mert különben, ha véletlenül kivonjuk a képből ezt a fent körülírt „sikert”, marad a sár, a teljesen kiürített mátrix. Az elcsalt meccs, a hamis játék. A meghekkelt alkotmány, felokosított választási törvény (vö. Orbán kockáztatta a legnagyobbat), az Orbán–Simicska-háború, a meg­lovasított nyugdíjak, a Holdig üresben is elpöfögő kisvasút, a trafikok meg a bányák, a János meg a város meg az isten összes megveszekedett csodája, ami mind-mind azt fuvolázza, hogy kik is vagyunk mi igazából, milyen „valakik”.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.