A szerk.

A valakik valakije

A szerk.

Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap bejutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

Nagy az öröm országszerte, a sikerrel kapcsolatos hírek napok óta tartják a helyüket a címoldalakon, rögtön a párizsi tragédiáról és következményeiről, a római pápa szép szavával: a III. világháborúról szóló tudósítások után, mellett. Megközelítően azonos terjedelemben, s nyilvánvalóan azonos hangsúllyal. Mindent megtudtunk már a szomorú előzményekről, s egyre többet a csodálatos jövőről. Az emberek izgatottan várják a december 12-i sorsolást, a magyar válogatott a harmadik kalapba került! – e hasáboknál jobb helyeken már ez is jó ok a büszkeségre. Az ügyben naponta szólal meg Magyarország miniszterelnöke is, aki bár szívesen elintézte volna két elégedett szóval e szép sikert, de lépten-nyomon ezt kérdezik tőle országjárása során, mint a legutóbb Szombathelyen is. S ő, ha kérdezik, válaszol: bebizonyítottuk, hogy mi is vagyunk valakik. Ez a „valakik” nyilvánvalóan akként értelmezendő, hogy lám, mi is számítunk már, minimum Európában, de akár az egész világon is, hisz egy labdarúgó Európa-bajnokságra az egész világ odafigyel. Vagyunk tehát valakik, nagymenők, dörzsölt zsugások, akik beleszólnak a dolgokba, adott esetben megmutatják, hogyan is kell ezt csinálni, akik megmondják, hogy mi lesz. A fociban. Most a fociban. Is.

Térjünk még egy kis időre vissza a focihoz, s nézzük meg csak egy kicsit közelebbről, hogy kik is vagyunk valójában. A labdarúgó Eb-k történetében jövőre rendeznek először 24 csapat részvételével döntőt. 44 év után veszünk részt újra ilyen rendezvényen. 1972-ben még négy csapat játszott döntőt Belgiumban, Magyarország az NSZK, a Szovjetunió és a házigazdák mögött végzett a negyedik helyen. Volt közben nyolc és tizenhat résztvevős Eb is, összesen vagy tíz, nélkülünk. Most bekerültünk: a vigaszágon. E siker résztvevőinek akkora pénzjutalmat dobott fel a magyar kormány, amekkorát talán ha egy olimpiai aranyérmes remélhetett a legutóbbi alkalommal (előtte nyilván kevesebbet). A magyar labdarúgás kedvelőinek – akiknek „az arca” ugyebár a jelenlegi miniszterelnök – van hát oka örülni. Ugyanakkor még a magyar labdarúgás kedvelőinek sincsen semmi okuk összekeverni a szezont a fazonnal, még ha ezt az ő arcuk oly látványosan meg is teszi minden lehetséges alkalommal – meggyőződésünk szerint tudatosan.

Az ugyanis elég nyilvánvaló, hogy attól nem lettünk valakik, hogy labdarúgóink túljutottak minden idők legnépesebb foci Eb-jének a pótselejtezőjén. Hisszük, hogy akkor is lennénk valakik, ha ez nem sikerül. Csakhogy Orbán Viktor nem rólunk beszél, de még csak nem is rólatok, kedves magyar fociért élő-haló honfitársak. Csak és kizárólag saját magáról, illetve arról a mátrixról, amit jó ideje kirakott magának, s arról szól, hogy a világ dolgai ott dőlnek el, ahol ő van, a futballstadionokban, s oly módon, hogy akinek szebb a stadionja, előrébb jut valamelyik csapata, az a menő csávó. Ahogy a magyar labdarúgás névleges irányítója, az ország leggazdagabb mágnása, Csányi Sándor a nagy diadal euforikus hangulatában ki is mondta, elsősorban Orbán Viktornak jár a köszönet e sikerért, mert ő vállalta a legnagyobb kockázatot… Azért persze ne érezzétek magatokat teljesen feleslegesnek, drága szurkolók, mert biodíszlet nélkül a legtutibb mátrix is csak egy üres szoba, rácsokkal kicsiny ablakán. Rátok és tulajdonképpen a focistákra is szükség van. Reátok a bennetek rejlő hitbéli potenciál miatt, hogy igazoljátok, az a fasza gyerek, aki ott van a fociban, aki negyvennégy év után győztesen hozza le mind a két pótselejtezőt, miközben mellesleg Európát is megvédi, de ezt csak annak érzékeltetéséül mondjuk, hogy mennyire gazdag is az emberi élet ebben a bizonyos mátrixban.

S ha elegen elhiszitek, hogy ettől a sikertől lettünk végre valakik, akkor semmi vész. Mert különben, ha véletlenül kivonjuk a képből ezt a fent körülírt „sikert”, marad a sár, a teljesen kiürített mátrix. Az elcsalt meccs, a hamis játék. A meghekkelt alkotmány, felokosított választási törvény (vö. Orbán kockáztatta a legnagyobbat), az Orbán–Simicska-háború, a meg­lovasított nyugdíjak, a Holdig üresben is elpöfögő kisvasút, a trafikok meg a bányák, a János meg a város meg az isten összes megveszekedett csodája, ami mind-mind azt fuvolázza, hogy kik is vagyunk mi igazából, milyen „valakik”.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.